A hazai kajak-kenu utánpótlás a korosztályos világversenyek mellett a felnőttek között is bizonyított a nyáron.
Kajak-kenu
„A pofonokból lehet sokat tanulni” – a kétszeres olimpiai bronzérmes Fojt Sára
Az olimpiai debütálásán két bronzérmet szerző 20 éves kajakos, Fojt Sára nyilatkozott az Utánpótlássportnak a kezdetekről és az ötkarikás duplázásról.
Kiss Ágnes harmadik lett a B-döntőben kenu egyesben 200 méteren
A 19 éves Kiss Ágnes harmadik helyen végzett a B-döntőben a női kenu egyesek 200 méteres versenyében a párizsi olimpián.
Márton arany-, Fojt bronzérmes pénteken az olimpián
Szenzációs teljesítmény: két magyar utánpótláskorú versenyző is érmet szerzett a párizsi olimpiai játékok pénteki versenynapján.
Fojt Sára olimpiai bronzérmes Pupp Noémivel
Fojt Sára és Pupp Noémi 500 méteres kajak kettese holtversenyben bronzérmet nyert a párizsi olimpián.
A Kiss, Nagy kenu és a Pupp, Fojt kajak kettes is döntős
Kiss Ágnes és Nagy Bianka kenus, valamint Pupp Noémi és Fojt Sára kajakos duója is döntőbe jutott 500 méteren a párizsi olimpián.
„Éjszaka megálmodtam, hogy nekem lesz érmem az olimpiáról" – Fojt Sára
A 20 éves Fojt Sára bronzérmet szerzett a kajak négyes tagjaként 500 méteren a párizsi olimpia csütörtöki versenynapján.
Megszületett az első magyar utánpótlásérem az olimpián, a 20 éves Fojt Sára harmadik lett K4 500 méteren
A Párizsban zajló olimpia 13. napján, csütörtökön két utánpótláskorú kajak-kenusnak szoríthattunk.
Martinkó Gábor kenutréneré a júniusi díj – VIDEÓ
Az M4 Sporton látható Jövünk! magazin stábja a A hónap utánpótlásedzője díj átadóján forgatott; a kitüntetés Martinkó Gábor kenutréneré lett.
Megkezdték az olimpiai szereplést a magyar kajak-kenus fiatalok
Kedden a kajak-kenusok is akcióba lendültek a Párizsban zajló olimpián, a futamok alkalmával pedig két utánpótláskorú magyar versenyzőnek szurkolhattunk.