Sorban dőlnek ki súlyos sérülésekkel a leányszakág legnagyobb ígéretei; Székely Norbertet, az MKOSZ utánpótlás szakmai koordinátorát kérdeztük ennek okairól.
Sorban dőlnek ki súlyos sérülésekkel a leányszakág legnagyobb ígéretei; Székely Norbertet, az MKOSZ utánpótlás szakmai koordinátorát kérdeztük ennek okairól.
Nyikos Balázs, Tallós Levente és Flasár Zalán vezérletével remekül teljesít a Soproni Sportiskola kadét fiúcsapata a korosztályos bajnokságban.
A FIBA kiadta az idei utánpótlás-kontinenstornák és az U17-es vb eredménye alapján a leányszakág világranglistáját: a mieink az előkelő hatodik helyen állnak.
A legutóbbi 10 meccséből 9-et is megnyert a Falco Szombathely az U20-as férfibajnokságban. A csapat legjobbját, Takács Zsoltot kérdeztük a remek forma kapcsán.
Az élen álló Honvéd, Falco, DEAC hármas egyaránt nyert a hét végén az U20-as férfiak között, a Sopron és a Körmend pedig felzárkózni igyekszik az élmezőnyhöz.
Egyedülálló módon a BEAC-Újbuda a junior és a kadét lányok között is két-két együttessel képviselteti magát a korosztályos bajnokság kiemelt csoportjaiban.
A ZTE fiatalja, Szalay Domonkos (17) a második legtöbb pontot átlagolja a juniorbajnokságban, eközben már az NB I/A-csoportban is hétről hétre szerephez jut.
Az U20-as és az U18-as női válogatott mellett a közelmúltban a Mészárosné Kovács Andrea vezette U16-os nemzeti csapat is közös edzőtábort tartott.
A 15 éves Demeter Levente rendületlenül szórja a pontokat a Zsíros Akadémia Kőbánya színeiben a kadét fiú kosárlabda-bajnokságban.
Az Atomerőmű SE szakosztályelnöke csapatvezetőként segíti majd a fiúkat.