gébé Csonka fordulót rendeztek az első osztályú U17-es bajnokságban: a huszadik kör nyolc mérkőzése közül csak hatot tartottak meg. A Debrecen–Illés Akadémia és a Puskás Akadémia–MTK találkozót elhalasztották, alighanem a korosztályos válogatott közelgő Európa-bajnoki selejtező tornája miatt.
A további meccsek zömében a papírforma igazolódott, bár a sereghajtó Paks kaposvári pontszerzése (1-1) vagy éppen az utolsó előtti Kecskemét békéscsabai döntetlenje (1-1) akár meglepőnek is mondható. A listavezető Honvéd hazai környezetben leiskolázta a Nyírsulit (3-0), a meggyőzőbb Vasas Győrött győzött (2-0), a ZTE pedig Horváth Patrik két góljával az Újpestet múlta felül 2-1-re.
A legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapást a Ferencváros és a Videoton-PFLA vívta, ám a népligeti műfüvön megrendezett mérkőzés hamar eldőlt: a vendégek súlyos sérülését követően mindinkább formába lendülő – a magyar futballban jól csengő nevű – Kiprich Dávid fejesével és Halász Bálint tizenegyesével már a 10. percben 2-0-ra vezettek. Az állás a folytatásban már nem is változott, legföljebb a videotonos Prokics Dániel örömébe vegyült üröm, tekintve, hogy a 88. percben csereként a pályára küldött játékost a hosszabbításban kiállították...
Sikerével a Videoton-PFLA megelőzte azt FTC-t a tabellán. Az élcsoport: 1. Honvéd 54 pont/20 mérkőzés, 2. MTK 44/18, 3. Illés Akadémia 39/19, 4. Videoton-PFLA 39/19, 5. FTC 37/20.