UtánpótlásSport
2026. március 21.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2011-03-21 22:41

Tizennyolcan a nyolcért

A csütörtökön kezdődő hazai rendezésű U17-es Európa-bajnoki selejtező torna előtt Bene Ferenc szövetségi edző kijelölte a magyar válogatott 18 fős keretét. A csapat – amely péntek óta Tatán edzőtáborozott – hétfő óta már Szombathelyen, a négycsapatos kvalifikáció mérkőzéseinek Bük mellett otthont adó városban tartózkodik.

Az első, oroszok elleni mérkőzés helyszíne, a szombathelyi Rohonci úti stadion
Munkatársunktól Az úgynevezett elitkör magyarországi csoportjából – melynek a házigazda mellett az orosz, a román és az izlandi nemzeti együttes a tagja – az első helyezett jut a Szerbiában rendezendő nyolcas döntőbe. A találkozókra ingyenes lesz a belépés, s a meccsek közül kettőt – az oroszokkal szembeni, csütörtökit és a románokkal vívandó jövő keddit – a Sport TV élőben közvetíti. A honlapunknak néhány napja nyilatkozó Bene Ferenc szakvezető az mlsz.hu-nak elmondta: köszönetet mond a klubedzőknek, akik kitűnő edzettségi állapotban engedték el játékosaikat a selejtezőre. A magyarok az utóbbi hetekben vívott felkészülési mérkőzéseken idegenben két vereséget szenvedtek a horvátoktól, majd idehaza két győzelmet arattak a fehéroroszok felett. A TORNÁN RÉSZT VEVŐ VÁLOGATOTT 18-AS KERETE Kapusok: Banai Dávid (Újpest), Nagy Gergő (Győr). Védők: Kiprich Dávid (Videoton FC-Puskás Akadémia), Zámbó Dániel (MTK), Kelemen Márk (Győr), Zsirai Martin (Haladás), Szilvási Péter (Honvéd), Eperjesi Gábor (Diósgyőr). Középpályások: Pintér András (MTK), Halmai Ramón (Haladás), Farkas Aurél (Honvéd), Lőrinczi Attila (Honvéd), Illés Dávid (Győr). Csatárok: Szécsi Márk (Debrecen), Szenes Bence (Rot-Weiss Essen), Novothny Soma (Veszprém), Karacs Péter (Honvéd), Prosser Dávid (Honvéd).

AZ U17-ES EB-SELEJTEZŐ ELITKÖR PROGRAMJA Március 24., csütörtök: Románia–Izland (Bük, 15 óra), Magyarország–Oroszország (Szombathely, 17). Március 26., szombat: Románia–Oroszország (Szombathely, 15), Magyarország–Izland (Bük, 15). Március 29., kedd: Magyarország–Románia (Szombathely, 17), Oroszország–Izland (Bük, 17).