UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2018-08-11 21:14

Karnyújtásnyira a bronzérem

Nagy csatában maradt alul 57−54-re a leány U18-as kosárlabda-válogatott az Udinében zajló korosztályos Európa-bajnokság elődöntőjében Spanyolország ellen. Völgyi Péter együttese az elején még a kezében tartotta a mérkőzést, de elvesztette az irányítást. A két hete U17-es világbajnoki negyedik csapatunk úgy léphet pályára vasárnap a bronzéremért Lettország vagy Németország ellen, hogy a kontinensviadal legfiatalabb együttese.

Krasznai Bence – utanpotlassport.hu  Nehéz szavakat találni arra, amit a leány U17-es kosárlabda-válogatott véghez vitt az utóbbi három hétben. Lenyűgöző, elképesztő és hihetetlen. Leginkább ezeknek az elegyéhez hasonlítható. Azok után, hogy hatalmas csatában negyedik helyen zárt a minszki korosztályos világbajnokságon, most, Udinében − két lány kivételével − ugyanaz az együttes verekedte be magát az U18-as Európa-bajnokság elődöntőjébe úgy, hogy a gárda a legfiatalabb az egész mezőnyben , s úgy, hogy a negyeddöntőben azt a francia alakulatot győzte le mondhatni, simán, amely előzetesen az egyik legesélyesebb csapatnak volt kikiáltva. Völgyi Péter tanítványainak a soron következő ellenfele Spanyolország volt, s a tét nem kevesebb, mint a kontinensviadal aranycsatája. Az első kosárra másfél percet kellett várni, Angyal Barbara szerezte meg a vezetést, de a zseniális formában levő irányító nem állt meg, egy perc múlva még egyet dobott. A spanyolok első pontját három perc után értékesítette Segura büntetőből. Majd ugyanilyen helyzetből Lacorzana volt kétszer pontos. Ugyanakkor válaszként Mányoky Réka − jó szokásához híven − dobott egy gyönyörű triplát, s ezt Angyal is megismételte. Talán itt érdemes megemlíteni, hogy a mieink különösen jól teljesítenek az egész tornán a hárompontosokban. A negyeddöntőben, Franciaország ellen 66 százalékos volt ez a mutatójuk. Az etap vége felé Kiss Angelika is elkezdett brillírozni;. először parádésan ejtette át a labdát a gyűrűn úgy, hogy háttal volt neki, majd egy betörésből duzzasztotta tovább a csapat előnyét, amely a játékrész végére kilenc pontos volt (18−9).

Nem bírtunk a spanyolokkal (fehérben) Forrás: FIBA
Nem bírtunk a spanyolokkal (fehérben) Forrás: FIBA
Révész Boróka nyitotta meg betörésből szerzett kosarával a második tíz percet, de erre Lacorzana reagált egy 2+1-essel. Pueyo szépen csente el a labdát, s vitte végig az akcióját, ezzel hat pontra csökkentette Spanyolország hátrányát. Az ibériaiak folyamatosan jöttek, s keményen letámadtak, Völgyi lányainak pedig most nem jöttek be a szélről dobott hármasok. Carrera, majd Hernangomez tört be sikeresen, s módosította az állást 22−20-ra. Három perc után dobott újra kosarat a magyar együttes, de ekkor egymás után kettőt is; Tóth Franka és Varga Alíz volt eredményes. A félidő előtt összeszedték magukat a fiatalok, s ismét  megtalálták a masszív spanyol védekezés gyenge pontjait. Húsz perc után 34−24 volt az állás a magyarok javára. A harmadik negyed Carrera kétpontosával indult, ám nemsokára Angyal válaszolt erre. Piera és Pendande azonban tovább csökkentette az ibériaiak lemaradását. Ráadásul előbbi újra pontos volt, így mindössze egy pont maradt Völgyiék előnyéből. Carrerának köszönhette meg az ellenfél azt, hogy először vezetett az elődöntőben. Sőt, a spanyol hölgy rögtön dobott még egyet. Az ami eddig működött, most a visszájára fordult. A mieink hét perc alatt mindössze két pontot jegyeztek, nem tudtak mit kezdeni a spanyolok védekezésével, s folyamatosan hibáztak elöl. Hozzá kell tenni: nagyon profin működött Pieráék defenzívája. Kovács Georgina szép triplával kompenzált a végén, de összességében olyannyira elvesztették a lányok a fonalat, hogy öt pontos hátránnyal (47−42) fordulhattak rá a záróetapra. Három perc telt el a végjátékból, amikor Hernangomez bedobta az egyik büntetőjét, ezzel megszerezte a játékrész első pontját, majd megint jött Carrera, és újabb kettest szórt a gyűrűbe. Négy és fél perc elteltével sem sikerült pontot dobni, ekkor törte meg az átkot Kovács egy kettessel, de erre Pueyo egyből reflektált. Tóth Orsolya és Varga azonban egymást követték kosaraikkal, ezzel meccsben tartva a csapatot. Négy perc maradt hátra és négy pont... A helyzeten nem segített Pendande két bedobott büntetője, Kiss kettese viszont annál inkább. A hátrány stagnált, az idő azonban másfél perccel fogyott a fordításra. Angyal jutott büntetőhöz, s egyet értékesített is. Három pont maradt.. Hol van az a tripla? Melyik lánynál? Most kell igazán. Kiss Angelika jött is vele, de Locarzona és Piera is bedobta a büntetőjét, ezzel pecsét került a papírra, késő volt. A magyar válogatott végül hősies harcban szenvedett 57−54-es vereséget az Európa-bajnokság elődöntőjében, tehát vasárnap, 18 óra 45 perckor a bronzéremért léphet pályára a Lettország−Németország meccs vesztesével.

LEÁNY U18-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG, UDNIE Spanyolország−Magyarország 57−54 (9−18, 18−16, 20−8, 10−12) A magyar csapat pontszerzői Kiss Angelika 11 pont, Angyal Barbara 10 pont, Varga Alíz 9 pont, Tóth Orsolya 6 pont, Kovács Georgina 5 pont, Tóth Franka 4 pont, Mányoky Réka 3 pont, Horváth Réka 2 pont, Révész Boróka 2 pont, Wentzel Nóra 2 pont

Amit eddig az Európa-bajnokságról írtunk Vb után Eb Huszonötöt vertek Szlovákiára Kettőből kettő Kijött a fáradtság Ismét a négy között! Az álom folytatódik További korosztályos híreink KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.