Lépésről lépésre

Kadétkorosztályban Európa-bajnok, a juniorok között Eb-harmadik volt a Kertváros 19 esztendős reménysége, Kern Bianka. A 19 esztendős kardvívó utolsó korosztályos szezonját kezdte meg szeptemberben, s mindkét idei versenyén éremmel a nyakában zárt.

K. T. I. - utanpotlassport.hu Kern Bianka számára jól indult az utolsó junioridény, saját korosztályában harmadik, a felnőttek között pedig első lett a 2018–2019-es évad első két válogatóversenyén, ezzel pedig a juniorranglista második helyén nyitotta a szezont.

– Remekeltél az első idei felnőtt Magyar-kupa-fordulóban. Érezted már az elején, hogy jó napod lehet? – A selejtezőkörben szerencsére jól ment a vívás, így igen, azt éreztem, hogy nem lehet nagy gond. A főtáblán viszont szinte végig szoros asszóim voltak, úgyhogy nagyon kellett koncentrálnom. Egyedül talán az elődöntő sikerült kicsit könnyebbre, de az összes többi asszóban egy-két tuson múlott csak a győzelmem. Örülök, hogy amikor fej-fej mellett haladtunk, vagy akár az ellenfél vezetést is szerzett, akkor sem kezdtem kapkodni, higgadt tudtam maradni és így fordítani. – Izgulós, kapkodós típusnak tartod magad egyébként? – Néha tudok kapkodni, vagy idegessé válok, és akkor az elvesz a vívásomból. Úgy érzem, olyankor kevésbé tudok gondolkodni. Pedig szerintem a páston az legalább olyan fontos, mint maga a technikai tudás. – Utolsó éves junior vagy idén. Ennyit számít a rutin? – Mindenképpen segít, hogy már nem először kerülök téthelyzetbe a korosztályon belül, az ellenfeleket viszont jól ismerem, többségükkel sokat vívtam az évek során. A másik talán az, hogy izgulni inkább az élet egyéb területein izgulok, például az egyetemi vizsgákon. – Mik a céljaid az idei szezonra? – Mindenképpen szeretnék a junior-válogatott tagja maradni. Szerencsére most elég jól állok a ranglistán, jól indult az év. A nemzetközi versenyek viszont csak most jönnek, remélem, ott is összejön néhány döntős helyezés, s aztán jó lenne az Európa- és világbajnokságon is legalább a nyolcig eljutni, vagy még tovább.

– Korosztályos érmekkel nem állsz rosszul, kadétban Európa-bajnok, juniorban Eb-bronzérmes vagy. De mindegyiket csapatban nyerted. Ez nem zavar? – Ugyanolyan büszke vagyok rájuk, mintha egyéni sikerek lennének. Aki nem vív, ezt nehezen érzi át, de nagyon különleges dolog egy csapatverseny. Felemelő érzés, amikor nemcsak magadért, hanem a többiekért is küzdesz. Nagyon erős válogatottunk van, s ez az előző években is így volt. Emellett pedig remek a hangulat is, jól megértjük egymást. Szerintem ez meglátszik a csapatversenyeken. Tényleg egymásért is vívunk. – Te melyik típus vagy, akinek a csapatverseny fekszik jobban, vagy aki egyéniben, inkább önmagára koncentrálva szeret versenyezni? – Is-is. Tényleg nagyon szeretem a csapatversenyeket, ugyanakkor néha jobban aggódom miattuk. Ha egyéniben nem megy olyan jól a vívás, és veszítek, akkor magamra mérges vagyok ugyan, de csakis magamért felelek, mással nem szúrok ki. Ha viszont csapatban van rossz napom, azzal a többiekét is tönkretehetem. Ez nehézség. – A juniorok között jelenleg a második, a felnőttranglistán pedig a kilencedik helyen állsz. Elégedett lennél ezzel a szezon végén? – Nagyobb részt a nemzetközi versenyek számítanak majd, ott kell igazán jól szerepelnem, de ha így maradna, nem lennék elégedetlen. Azt jelentené, hogy tudtam hozni azokat a helyezéseket a versenyeken, amelyeket kitűztem magam elé.

– De azt is, hogy idén még nem leszel felnőttválogatott. – Nem is hiszem, hogy ez cél kell legyen számomra. A pontszámok alapján nincs lehetetlenül messze a csapat, de nem érzem, hogy nekem feltétlenül válogatottnak kell lennem a korosztályomon kívül is. Tavaly egy-egy világkupán már így is lehetőséget kaptam, ami hasznos tapasztalat volt, de a cél ettől még az maradt, hogy a juniorkorosztályban legyek minél eredményesebb. A felnőttek között egyébként is nagyon sűrű, erős a mezőny. Sokkal nehezebb a világversenyeken jól szerepelni, mint juniorban. – De mégiscsak Budapesten lesz a felnőtt-világbajnokság, ami azért nem mindennap történik meg. Nem tudom elképzelni, hogy egy magyar vívó most ne kettőzött erővel küzdene a válogatottba kerülésért. – Igyekszünk nem foglalkozni vele. Legalábbis egymással nem beszélgetünk sem a felnőttválogatottságról, sem a világbajnokságról. Persze hatalmas dolog lenne Budapesten vébén vívni, de akárki is kerüljön a csapatba, nagyon fogunk egymásnak szurkolni. Ehhez nem elég egy válogatóversenyen jól szerepelni. – Miért éppen a kardvívást választottad? – Kisgyerekként nagyon sok sportágat kipróbáltam, emellett táncoltam, és hegedültem is. Aztán nyolcévesen megnéztük a szüleimmel a vívást, és ez tetszett meg talán a legjobban. Élveztem, hogy különleges sport. Nem olyan, amit szinte mindenki űz. S lassan kikopott mellőle minden.

– Hegedülni sem hegedül minden második ember. – De az nem is sport. Egy idő után muszáj a szabadidőd nagy részét vagy egyikre, vagy másikra fordítanod ahhoz, hogy igazán jó lehess benne. A sport fontosabb volt. – Kik a példaképeid? – Az edzőim, Kocsis Zsolt, Decsi István, Decsi András és Decsi Tamás. No meg Szilágyi Áron. Mégsem véletlenül lesz  valakiből kétszeres olimpiai bajnok! – Ezt szeretem a vívásban látod, hogy mindenki magyar példaképeket sorol! – Nagyon eredményesek vagyunk, így tényleg sok a jó példa. – A névsor alapján ambiciózus típus vagy! Mi a végső cél? – A nagy álom, hogy kijussak egy olimpiára. Szerintem minden sportoló erről álmodik. De ehhez még nagyon sok munkára van szükségem. Jobb szeretek apró lépésekben, részcélokban gondolkodni és így haladni előre. – Akkor mi a következő részsiker? Legyőzni itthon a világbajnoki érmes, a mostani MK-finálét is megnyerő Márton Annát? – Például. Bár nincs könnyű dolgunk vele. Nagyon eredményes nemzetközi szinten is, és még mindig hihetetlenül fiatal. Két éve az országos bajnokság döntőjében ellene vívtam, akkor az elején sikerült is vezetnem. Úgyhogy néha őt is meg lehet lepni. A bravúr az, ha egy egész asszón keresztül sikerül. De ezt sem úgy kell elképzelni, hogy öldöklő rivalizálás lenne a vívók között. További korosztályos hírek VÍVÁSBAN a sportági aloldalunkon.