UtánpótlásSport
2024. május 8.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2019-05-07 13:31

Esélyesként várja a Csata DSE a kadét leánykosarasok pécsi nyolcas döntőjét

A nyolc legjobb leány kadét kosárlabdacsapat május 9–12. között Pécsett, a Nemzeti Kosárlabda Akadémia épületében küzd meg a bajnoki aranyért. A döntősök mezőnyéből kiemelkedik az idei szezonban veretlen Csata DSE. A címvédő vezetőedzőjét, Tursics Sándort kérdeztük együttese felkészüléséről. A mester kifakadt: „Képtelenség normálisan sportolni az iskolai őrületben.”

Fekete Tamás − utanpotlassport.huJuniorkorosztályban már a Csata utcai leányok fejére került a korona, és nagyon úgy fest, hogy a jelenleg futó idényben a kadétoknál sincs erősebb alakulat a Csata DSE-nél.

Eddig minden mérkőzését megnyerte a Csata DSE Forrás: Csata DSE
Eddig minden mérkőzését megnyerte a Csata DSE Forrás: Csata DSE
„Nem most akarjuk megismerni a vereség ízét” – utalt a döntővel kapcsolatos várakozására Tursics Sándor, aki hosszú ideje dolgozik a sportág egyik legeredményesebb leányutánpótlás-nevelő klubjának sikereiért. A mester úgy véli, minden látszat ellenére nehézségek tarkítják a lányok felkészülését. „Képtelenség normálisan sportolni az iskolai őrületben. Reggel nyolctól délután négyig az padokban ülnek, a táplálkozásuk pedig kimerül abban, hogy vagy megeszik a menzakaját, vagy éhen pusztulnak. Hozzám kimerülten, éhesen jönnek edzésre, és ez teljesen alkalmatlanná teszi őket a korrekt felkészülésre.” A neves szakember szerint az iskola nem sportbarát, a pedagógusok ellenséget látnak az edzőkben, így nehéz kompromisszumra jutni a tanulás és a kosárlabda közötti átmenetben.. „Főleg logisztikailag jelent akadályt a kettős terhelés. Néhány lány egészen messziről jár be edzésre, a szülőknek meg kihívást jelent ide-oda fuvarozni a gyerekeiket.” A nehézségek kiküszöbölése végett május 1-jén bentlakásos edzőtáborba vonult az együttes. „Akkor kezdődött az érdemi munka, a felkészülés a nyolcas döntőre. Igazi csapatépítő tréninget képzeltünk el a lányoknak. A cél az, hogy minél többet legyenek együtt, valamint hogy az apróbb hibákat eltüntessük a játékunkból. Jó úton haladunk!” A vezetőedző nem tart különösebben a riválisoktól, bár előre lefutottnak sem gondolja a nyolcas döntőt. „A legveszélyesebb ellenfelünk a Szekszárd lehet, hiszen a mostani szezonban csak vele játszottunk olyan szoros mérkőzést, ahol a végjátékban dőlt el a győzelem. Az U16-os válogatott keretének magját is ez a két csapat adja. Tavaly a Vasassal mérkőztünk meg a fináléban, idén is jók lehetnek, habár szerintem gyengültek azóta. A hazai pálya előnye a Pécs mellett szól. Viszont nekünk csak magunkkal szabad foglalkoznunk, kizárólag rajtunk múlik, hogy megvédjük a bajnoki címünket.”

LEÁNY KADÉT ORSZÁGOS NYOLCAS DÖNTŐ, PÉCS A torna programja Csütörtök-péntek. Csoportmérkőzések Szombat. Keresztbejátszás Vasárnap. Helyosztók

Egyéb korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.