UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2019-07-20 21:34

A fiú U15-ös vízilabda-válogatott játékosai csak az Eb-arannyal érik be

A fiúk U15-ös korosztályának július 21. és 28. között először rendeznek vízilabda Európa-bajnokságot. A burgaszi tornára a magyar csapat könnyedén kvalifikálta magát, és bár az együttes azóta edzőváltáson is átesett, a játékosok önbizalma olyannyira megnövekedett a felkészülés során, hogy nem szívesen adnák lejjebb a kontinensbajnoki trófeánál.

Holnap kezdődik és egy héten át tart a bulgáriai Burgasz városában a 2004-es születésű fiú vízilabda-válogatottak első nagy nemzetközi megméretése, az U15-ös Európa-bajnokság. Ennek a korosztálynak eddig még nem rendeztek kontinensviadalt. A március végi montenegrói selejtezőn az azóta a csapat éléről távozó páros, Varga Tamás és Nádor Zsombor irányította a magyar együttest. A podgoricai túrát nagyszerűen teljesítették a fiúk, hiszen az oroszok (12–10), a törökök (17–3), majd a moldovaiak (20–4) magabiztos legyőzése után a házigazdákat kilenc góllal (15–6) felülmúlva lettek csoportelsők, ezzel nem kis önbizalmat szerezve az Európa-bajnokság előtt.

MVLSZ_U15_fiu_csapatkep_20190717_Madar_David_001
MVLSZ_U15_fiu_csapatkep_20190717_Madar_David_001
A Montenegró elleni nagyarányú győzelem kicsit csalóka – mondta Vincze Balázs, a korosztályért felelős szövetségi kapitány. – Egy héttel azt megelőzően kikaptunk tőlük az óbecsei felkészülési tornán. A selejtezőmérkőzés félidejében is csak egy góllal vezettünk, a zárónegyedben mentünk el öttel, szóval nincs a két csapat között ekkora különbség. Természetesen a csapat önbizalmának jót tett a siker, és mivel sérülés sem akadályozta a készülésünket, erős kerettel vágunk neki az Eb-nek. Azt a csapatot állítottuk össze, amit hármunk (Derekas Szilárd és Kiss Csaba edzők – a szerk.) hat szeme a legjobbnak ítélt meg. A fiúknak élvezniük kell a lehetőséget, hogy ilyen korán integrálódni tudnak a nemzetközi vízilabda legmagasabb szintjébe. Persze Magyarországon ez a sportág eredményeket is vár, de 15 éves gyerekekkel szemben nem tudom, merjünk-e állítani elvárásokat. Mindenesetre mi tudjuk, hogy mit szeretnénk elérni.” A kontinensviadalra való öthetes felkészülést már Derekas Szilárd és Kiss Csaba felügyelete mellett kezdte meg a válogatott, s a lehetséges ellenfelek feltérképezése is elkezdődött, hiszen a magyar alakulat a 16 csapatos Eb A jelű csoportjába került Szlovákia, Románia és Horvátország társaságában. A csapat próbált minél több rangos nemzetközi tornán részt venni, és a magasan jegyzett ellenfelek társaságában Pulában ezüst-, Nápolyban aranyérmet szerzett. A Varga Tamás helyét átvevő Derekas Szilárd igyekezett a lehető legtöbbet kihozni a fiatalokból a felkészülés során. Az edző a nehéz sorsolás ellenére is bizakodó maradt. „A várható ellenfeleinkről kaptunk felvételeket, azokat alaposan kielemeztük. A célunk a négy közé jutás az Eb-n, ennél rosszabb helyezésben nem is gondolkodunk, de tudjuk, hogy nehéz út áll előttünk, hiszen ha a csoportból továbbjutunk, akkor a szerb vagy a montenegrói válogatott következik. A csapat nagy erőssége, hogy az Eb-n résztvevő keretből nyugodt szívvel bárkit bármikor be tudok cserélni.” A pécsi kötődésű csapatkapitány, Gaszt Roland úgy véli, nem csupán elképzelhető, hogy a csapat képes a montenegrói formát átmenteni az Európa-bajnokságra, hanem…gr „Még jobban is tudunk játszani! Nagyon összeszokott az együttes, igazán jó kapcsolatot ápolunk egymással a medencén belül és azon kívül is. Szeretjük egymást, és megtanultunk a másikért küzdeni. Nagy bennünk a drukk, de egyértelműen az aranyérem a cél, számomra csak az az elfogadható.” A csapat egyik gólerős alapembere, Nagy Ákos is jó véleménnyel van az elmúlt időszakról, bár a felkészülés első hete sokat kivett belőle. A KSI SE növendéke az emberelőnyös szituációkban és a jól begyakorolt lefordulásokban látja a válogatott erősségét, így ő is elszántan várja a megméretést.na „Bárkit képesek vagyunk legyőzni. Az első Európa-bajnokságot azért mégis csak nekünk kellene megnyerni.” A magyar válogatott délelőtt kilenc órától a torna nyitómérkőzését játssza Szlovákia ellen, hétfőn a horvátokkal, kedden a románokkal találkozik. Július második hetében az U15-ös leánycsapat is részt vett korosztályának első kontinensviadalán – az oroszországi Kirisiben a hetedik helyen végzett Szilágyi Péter együttese, a fiúk viszont szinte biztosak abban, hogy ennél sikeresebben szerepelnek az Európa-bajnokságon.

FIÚ U15-ÖS EURÓPA-BAJNOKSÁG, BURGASZ A magyar Eb-keret Kapusok: Csite Loránd (Honvéd), Gyapjas Brendon (FTC) Mezőnyjátékosok: Barics Bence (UVSE), Besenyei Áron (UVSE), Fekete Paolo (UVSE), Gaszt Roland (Pécs), Kis Ferenc (Debrecen), Mészáros Bálint (BVSC), Nagy Ákos (KSI), Országh Mihály (KSI), Pál Szabó Norbert (Szolnok), Szalai Péter (OSC), Szépfalvi Gergő (KSI), Tamás Kevin (UVSE), Tymcyna Máté (Eger) A csoportbeosztás A-csoport: Magyarország, Horvátország, Szlovákia, Románia B-csoport: Spanyolország, Görögország, Törökország, Bulgária C-csoport: Olaszország, Grúzia, Hollandia, Oroszország D-csoport: Szerbia, Montenegró, Szlovénia, Fehéroroszország A program – csoportmérkőzések 2019. június 21., vasárnap 09.00: Magyarország-Szlovákia 2019. június 22., hétfő 15.00: Magyarország-Horvátország 2019. június 23., kedd 20.30: Magyarország-Románia

További korosztályos híreink VÍZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.