UtánpótlásSport
2024. május 8.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Korcsolyasportok

2019-08-29 12:24

Műkorcsolya: búcsú a juniorévektől – interjú a 15 évesen „felnőtté” előlépő Láng Júliával

„A juniormezőny technikailag erősebb is, mint a felnőtt. Éppen itt az ideje, hogy a két világkupa után szintet lépjek” – állapítja meg a műkorcsolyázó Láng Júlia, aki a sikeres tavalyi szezonról, az előtte álló GP-versenyekről, valamint nagyratörő terveiről is mesélt honlapunknak.

A mögöttünk hagyott szezonban egyértelműen a 15 esztendős Láng Júlia vitte a prímet a juniorkorú műkorcsolyázók között. A Pavuk SE versenyzője előbb 12., majd 10. helyet szerzett a világkupa-versenyeken, majd a zágrábi világbajnokságon is remekelt, a 14. pozícióban zárta a sportág legrangosabb utánpótlástornáját. A sikeres szereplés és az ISU 6000 dolláros ösztöndíja sem részegítette meg azonban az ambiciózus lányt, aki idén jóval nehezebb programokkal áll rajthoz, nemzetközi jégen először a csütörtökön kezdődő Lake Placid-i GP-viadalon, amelyen egyébként a Kedves Katica, Fjodor Saronov jégtáncpáros is képviseli hazánkat. – Augusztus elején megnyerted a hazai tesztversenyt, aminek köszönhetően eldönthetted, melyik két junior világkupa-állomáson szeretnél indulni. Miért éppen az Egyesült Államokra és Oroszországra esett a választásod? – Igazából az egész szezon távlatából nézve hoztam meg a végső döntést, mindenképpen a világkupa korai állomásain akartam részt venni, mert az idény második felében már a felnőttek között versenyzek, ha minden a terv szerint halad. Elérkezettnek látom az időt a korosztályváltásra, az edzőm, Pavuk Patrícia szerint is megértem a kihívásra.

Láng Júlia utolsó juniorversenyeire készül Fotó: Lehotzky István/MOKSZ
Láng Júlia utolsó juniorversenyeire készül Fotó: Lehotzky István/MOKSZ
– Nem félsz a „felnőtté válástól”? Nem, még csak 16 leszek. – A műkorcsolya számrendszerében viszont felnőttél. – Persze, „rettegek” tőle. Na, jó, a viccet félretéve a juniormezőny technikailag szinte még erősebb is, mint a felnőtt. Ebből a szempontból éppen itt az ideje, hogy a két világkupa után szintet lépjek. Még soha nem indultam felnőttversenyen, alig várom már. Bár az elemek ugyanazok maradnak, mint az utánpótlásban, a hangulata nyilván teljesen más lesz. Azt hiszem, a rövidprogramom és a kűröm nehézsége jó kiindulópont lehet, fel fogom tudni venni a versenyt a nagyokkal, akár hazai, akár nemzetközi színtéren. – Azért gondolom, nem lesz zökkenőmentes a váltás. – Nyilván, minden sportágban az utánpótlásból a felnőttmezőnybe lépés a legnehezebb, de mondom még egyszer, szerintem a műkorcsolyában már a juniorok között is öldöklő a küzdelem, sokan olyan bámulatos ugrásokat mutatnak be, hogy a felnőttek is csak táthatják a szájukat. De persze fizikálisan jóval többre van szükség ezen a szinten, na meg a rutin sem elhanyagolható szempont, korcsolyatudásban természetesen minden junior hátrányból indulna a nagyokhoz képest. Viszont van az a jó tulajdonságom, miszerint nem szoktam az ellenfeleimmel foglalkozni, éppen elég megterhelő, hogy magamból elővarázsoljam a csúcsformámat. – Mire lehet ez elég Lake Placidben, a junior Grand Prix-n? – Ha akarnám, sem tudnám megjósolni. Az biztos, hogy hibátlanul kell futnom a programjaimat ahhoz, hogy világranglistapontokat gyűjtsek. Elsősorban ez a célom, de tulajdonképpen nem is az eredmény a lényeg, hanem hogy elégedetten távozzak mindkét jégre lépésem után. Rengeteget tanulok az effajta nemzetközi versenyekből, a tavaly szerzett rutinomat igyekszem máris kamatoztatni. És mivel az utolsó előtti junior GP-versenyem lesz, ki akarom élvezni minden pillanatát. – Hogy utána újult erővel veselkedhess neki az olimpiai kvalifikációnak. – Valóban, az álmaim semmit sem változtak az évek alatt. Jövőre már a felnőtt-világbajnokságon szeretném kiharcolni a pekingi repülőjegyet. Az ötkarikás játékokra készülés mellett tovább fejlesztjük a programjaimat, valamint különösképp azok előadásmódját, hiszen ebben mindenképpen előre kell lépnem. De a végső célom még mindig az olimpiai aranyérem, és hogy négyfordulatos ugrást mutassak be, mert ilyet Magyarországról nő korábban még nem teljesített. További korosztályos hírek KORCSOLYASPORTOKBAN a sportági aloldalunkon.