Labdarúgás: kinevezték az utánpótlás-válogatottak szövetségi edzőit
A hazai szövetség pénteken ismertette azon szakemberek névsorát, akik a következő időszakban a korosztályos labdarúgó-válogatottak szövetségi edzői posztját töltik be.
A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapján tájékoztat, megnevezte azokat a szakembereket, akik a jövőben a korosztályos válogatottak szövetségi edzői posztját töltik be.
Az MLSZ nemrégiben kinevezett sportigazgatója, Barczi Róbert a héten úgy fogalmazott az utánpótlásképzést illetően, hogy a fiatalok felkészítésében a kluboknak van a legnagyobb feladatuk, nagy hangsúlyt kell fektetni a játékosok egyéni fejlődésére, és azt a hat-nyolc tehetséget, aki kiemelkedik a többiek közül, olyan karriermenedzsmenttel kell segíteni, amellyel be tudnak kerülni a felnőttcsapatba. A korosztályos nemzeti csapatokkal kapcsolatban elmondta, hogy U15-től kezdődően bátor, kezdeményező, a futballközvélemény számára büszkeségre okot adó játékot bemutatása a cél. Hozzátette, ez eredményekben az U18-as korosztályoktól mutatkozhatna meg inkább. A terület felelőse a PSV-nél is megforduló Fehér Csaba lesz. Az MLSZ azt is hangsúlyozta, komolyan számol azokkal a játékosokkal, akiknek a közelmúltban ért vagy mostanában ér véget a pályafutásuk − ilyen például Tőzsér Dániel, Juhász Roland, Huszti Szabolcs vagy Torghelle Sándor −, meg akarja adni nekik a lehetőség arra, hogy edzői vagy vezetőképzésben minél nagyobb tudást szerezzenek, mielőtt munkát vállalnak a magyar futballban.
További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.