Az MTK Budapest három akadémistája, Várkonyi Bence, Guth Ádám és Rimóczi Tamás is aláírta pályafutása első profi szerződését – jelentette be a klub hivatalos honlapján.
Rimóczi Tamással is profi szerződést kötött az MTK Forrás: mtkbudapest.hu
A 19 éves Várkonyi Bence belső védőként alapembere volt az U19-es bajnoki címet nyert kék-fehérekkel tavasszal lehetőséget kapott arra is, hogy a felnőttcsapat edzésein vegyen részt – olvasható az mtkbudapest.hu-n.
A 18 éves Guth Ádám szintén fontos láncszeme volt az U19-es együttesének. A korosztályos, U17-es válogatott játékos általában belső védőként szerepelt az előző idényben, de szélen is bevethető. A 16 éves középpályás, Rimóczi Tamás az U17-es együttes kulcsembere volt, az együttes csapatkapitány-helyettese összesen 24 bajnokin szerepelt.
Mindhárom játékos NB III-as csapatunkkal kezdte meg a felkészülést.
További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.