UtánpótlásSport VÍVÁS. Csonka Dorottya aranyérmes a kadét kardozók rijádi világbajnokságán!
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Korcsolyasportok

2022-03-16 09:04

Short track: hullámvasútszerű időszakot zárt le Nógrádi Bence a junior-vb-n

Az elmúlt bő egy évben az FTC 19 éves rövid pályás gyorskorcsolyázója, Nógrádi Bence szárnyalt a magasban és megjárta a mélységet is, hogy végül bizonyítsa: a nemzetközi porondon is számolni kell vele.

A múlt év első felében még nem sokan ismerték a rövid pályás gyorskorcsolyázó, Nógrádi Bence nevét. A fiatal nemrégiben kezdte el a felnőttek között is bontogatni a szárnyait; a juniorok mezőnyében már korábban is eredményes volt, minek köszönhetően 2020 végén a „nagyok” válogatottjába is meghívták, pályafutása pedig a nehézségek ellenére meredeken ívelt felfelé. „Több mint egy éve már, hogy a felnőttekkel készülhetek; Jászapáti Petivel egyszerre hívtak meg minket – idézi fel a közelmúltat Nógrádi. – Nem volt könnyű időszak, hiszen kevés hazai versenyt tudtak megrendezni akkortájt a vírus miatt, amit én is elkaptam, és nagymértékben hátráltatta a felkészülésemet. A tavalyi nyári hónapok már kedvezőbben alakultak, a világkupa-válogatók is jól sikerültek. Ennek ellenére nem hittem, hogy nagy szerepet kapok az őszi vk-szériában, abban bíztam, hogy tartalékként talán ott lehetek a versenyeken.”

A 19 éves Nógrádi Bence a félresikerült olimpia után a junior-világbajnokságon bizonyított Fotó: Kovács Tamás/MTI
A 19 éves Nógrádi Bence a félresikerült olimpia után a junior-világbajnokságon bizonyított Fotó: Kovács Tamás/MTI
A 19 éves short trackes alábecsülte a képességeit, hiszen az olimpiai kvalifikációt is befolyásoló, négy állomásból álló sorozat mindegyikén döntőbe jutott az 5000 méteres férfiváltó tagjaként, sőt a finálékban – amelyek magyar szemszögből egy második és három harmadik hellyel végződtek – egytől egyig jégre lépett. „Óriási élmény volt ezeken az eseményeken szerepelni, ráadásul az összes versenyen dobogóra állhattunk. Korábban a legvadabb álmaimban sem jelent meg az olimpiai szereplés, az őszi eredmények után viszont már én is egyre többet gondoltam a játékokra.” Végül – nem meglepő módon – bekerült a pekingi keretbe, azonban az olimpiai címvédő csapat várva várt elődöntős szereplése kudarcba fulladt, egyebek mellett egy rossz váltásnak köszönhetően, amelynek a játékokon debütáló fiatal is részese volt. A helyzetet a futam utáni interjúk sem könnyítették, hiszen Liu Shaolin Sándoron kívül a csapatmenedzser Bánhidi Ákos is megnevezte a nyilatkozatában a fiatalt; szerintük Nógrádinak kulcsszerepe volt abban, hogy a kvartett nem jutott be az A-döntőbe. „Shaolin még aznap este bocsánatot kért tőlem. Hirtelen felindulásból nyilatkozott, nem akart megbántani. Bánhidi Ákossal másnap beszéltünk; azt mondta, nem tehetek a kialakult helyzetről, illetve hogy újra nyilatkozik majd, így leveszi rólam a felelősséget – ezt meg is tette. A fájó pont igazából nem ez a két interjú volt, hanem hogy nem jutottunk be a legjobbak közé. Ez nagyon megrendített, nem voltak könnyű napjaim. Ennek ellenére a B-döntőben jól mentünk, ami örömteli lezárása volt az olimpiának.” Az ifjú korcsolyázóra március első felében is nagy feladat várt: a gdanski junior-világbajnokságon mérette meg magát – sikerrel. Az utolsó utánpótlásévében járó fiatal a 3000 méteres fiúváltóval és az 500-as egyéni számban is ezüstérmet szerzett. Főleg a rövid távon elért második hely tekinthető bravúrosnak. „A csapattal – ha egy kicsit több szerencsénk van – az arany is meg lehetett volna, emiatt kicsit bosszús voltam a futam után. Az egyéni éremre viszont egyáltalán nem számítottam, így összességében elégedett vagyok. Áprilisban – ha minden jól megy – már a felnőttek vébéjén szerepelek a váltó tagjaként, így most elsősorban arra fókuszálok.” További korosztályos hírek KORCSOLYASPORTOKBAN a sportági aloldalunkon.