A lányok révén tovább gyarapodott a magyar válogatott éremtermése a bukaresti U17-es birkózó Eb-n: Terék Gerda ezüstérmet nyert az 57 kilósok versenyében. László Nikolett szintén remekelt a 46 kilósok között – három tusgyőzelemmel bemasírozott a pénteki fináléba.
A helyosztók első és második napja után a harmadik, csütörtöki esti programban is találhattunk magyar fiatalt a finálékban a Bukarestben zajló U17-es birkózó Európa-bajnokságon.
Terék Gerda (zöldben) ezüstéremmel zárt az U17-es Eb-n Forrás: UWW / MBSZ
Darabos László (kötöttfogás, 110 kg) aranya és László Mózes (kötöttfogás, 45 kg) ezüstje után ezúttal Terék Gerda lépett szőnyegre a korosztályos Eb-címért az 57 kilósok között – az ellenfele az 53 kilósok mezőnyében tavaly kadét Eb-ezüstérmes és vb-ötödik török Tuba Demir volt.
Az újabb bravúr elmaradt Teréktől, a török technikai tussal (11–0) győzött az első menetben, így a Budapesti Honvéd-KIMBA tehetségének – az előző napi remeklése után – végül az ezüstéremmel kellett beérnie. Gerda a magyar csapat ötödik érmét szerezte (egy arany, két ezüst és két bronz).
Szabó Szonja (65 kg; KESI) szerdán ugyan kikapott a nyolcaddöntőben, de másnap a vigaszágon folytathatta, ahol nem bírt ukrán riválisával, és búcsúzott a kontinensviadaltól.
Eközben a csütörtök délelőtti programban a lányok további öt súlycsoportjában (40 kg, 46 kg, 53 kg, 61 kg és 69 kg) is elindultak a küzdelmek, köztük három magyar résztvevővel a mezőnyben.
László Nikolett (zöldben) a döntőig menetelt az U17-es Eb-n Bukarestben Forrás: UWW / MBSZ
A kadét Eb-bronzérmes László Nikolett – aki a szerdán ezüstérmes László Mózes nővére – lehengerlő formában birkózott a 46 kilósok versenyében. Az ESMTK-KIMBA tehetsége azeri, spanyol és norvég ellenfelét is kétvállra fektette, és kiharcolta a döntőbe jutást. Azonban a fináléban nem lesz könnyű dolga a pesterzsébeti lánynak, ugyanis a hazai környezetben szereplő, román Alexandra Voiculescu vár rá, aki 2021-ben kadét vb- és Eb-ezüstérmesként zárt a 40 kilósok kategóriájában.
Mikle Hédi (53 kg) a nyolcaddöntőben sikerrel vette az első akadályt, majd a legjobb nyolc között vereséget szenvedett moldovai Nita ellen. Mikle legyőzője később lemaradt a fináléról, így a törökszentmiklósi reménység kiesett. Páli Mirella (61 kg) kikapott a selejtezőben a román Petrachétól, de az orosháziak ígéretének még nem ért véget az Eb, mivel a román a döntőig menetelt, Páli pénteken a vigaszágon küzdhet.
Negyedik versenynap, esti program, helyosztók (leánybirkózás):Döntők:57 kg: Tuba Demir (török)–Terék Gerda 11–0
Korábbi eredmények (harmadik nap, délelőtt):Nyolcaddöntők:49 kg: Sevval Cayir (török)–Fáth Laura tus 10–0-nál (a török kikapott elődöntőben, ezzel Fáth búcsúzott)
57 kg: Terék Gerda–Desziszlava Ivanova (bolgár) 12–265 kg: Duygu Gen (török)–Szabó Szonja 5–1 (a török finalista lett később, így Szabó vigaszágas)Negyeddöntők:57 kg: Terék Gerda–Alina Filipovics (ukrán) tus 6–2-nél
73 kg: Lotta Englich (német)–Busa Réka tus 3–0-nál
Elődöntők:57 kg: Terék Gerda–Tindra Dalmyr (svéd) 10–0
Negyedik versenynap, délelőtti program:Selejtezők:46 kg: László Nikolett–Aysel Mammadzada (azeri) tus 4–0-nál61 kg: Sabina Petrache (román)–Páli Mirella 6–4 (a román finalista lett később, így Páli vigaszágas)Nyolcaddöntők:53 kg: Mikle Hédi–Elpida Kuteli (görög) '1–1 (később szerzett ponttal)
Negyeddöntők:46 kg: László Nikolett–Virginia Portillo (spanyol) tus 3–0-nál53 kg: Lina Nita (moldovai)–Mikle Hédi 2–1 (a moldovai nem jutott be a döntőbe, Mikle kiesett)Elődöntők:46 kg: László Nikolett–Daniella Beky (norvég) tus 4–0-nál
Ötödik versenynap, esti program, helyosztók:Döntők:46 kg: László Nikolett–Alexandra Voiculescu (román)
Egyéb korosztályos hírek BIRKÓZÁSBAN a sportági aloldalunkon.