UtánpótlásSport
2024. május 9.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2022-11-17 19:03

Két győzelemmel zárta az évet a férfi juniorválogatott

Másodjára is legyőzte hazai pályán Egyiptom korosztályos csapatát, így sikerrel zárta a 2022-es évet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott.

Az év utolsó edzőtáborát tartja a magyar férfi juniorválogatott november közepén, a fiatalok ugyanis – ilyen keretek között – többször már nem találkoznak 2022-ben. A korosztályos nemzeti csapat Siófokon találkozott múlt vasárnap, a heti programot azonban nem csak tréningek alkották: a Sótonyi László szövetségi edző vezette gárdára két, Egyiptom elleni felkészülési mérkőzés is várt a Kiss Szilárd Sportcsarnokban.

Mindkét csapat sikeres évet zárt, hiszen a magyar fiatalok az ötödik helyen végeztek a nyári junior Európa-bajnokságon, míg az egyiptomiak augusztusban az afrikai kontinenstornát nyerték meg, amivel kvalifikáltak a jövő évi korosztályos vb-re.

Az első találkozót szerda este rendezték, az állás pedig a 27. percig szorosan alakult, ám ekkortól fokozatosan elkezdte kiépíteni az előnyét a magyar együttes, a félidei kétgólos előnyből pedig a végére nyolc lett (31–23).

Mindkét Egyiptom elleni meccs végén a magyar fiatalok örülhettek Forrás: NEKA

A visszavágó eltérő módon alakult: a hazaiak fejben az öltözőben maradtak, ugyanis bő tíz perc alatt mindössze egyszer találtak be, cserébe viszont nyolcat kaptak – komoly előnybe kerültek az egyiptomiak. A csapatot sikerült felrázni, megkezdték a zárkózást, a szünetre pedig már csak háromgólos hátrányban voltak Lukács Péterék. A folytatásban sem tört meg a lendület, a 42. percben pedig – a meccsen először – hazai vezetést jegyezhettünk fel. Bebiztosítani a győzelmet a hajrában sikerült, végül 26–20-ra diadalmaskodtak az ötgólos Pergel Andrej vezérletével a magyarok.

A korosztály utolsó nagy utánpótlás-megméretése 2023 júniusában kezdődik: a fiatalok – mielőtt hivatalosan is belépnének a felnőttmezőny kapuján – a német-görög közös rendezésű U21-es világbajnokságon mutathatják meg a tudásukat.

(A kiemelt kép forrása: MKSZ)