UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2022-11-21 17:35

A Vasas Akadémia nyerte a kadét fiúbajnokság rangadóját

A veretlen csapatok pasaréti összecsapásán a Vasas Akadémia simán verte a Soproni Sportiskolát az U16-os fiú kosárlabda-bajnokságban.

A múl hét végi fordulónak már csak három csapat vágott neki százszázalékos győzelmi mutatóval a kadét fiú kosarasok kiemelt csoportjaiban (Főtábla I). Az A jelű nyolcasban eddig egyedüliként a címvédő NKA Pécs maradt veretlen, míg a B-csoportban ketten, a Vasas Akadémia és a Soproni Sportiskola együttese állt vereség nélkül, ráadásul vasárnap délután az utóbbi kettő éppen egymással mérkőzött meg a Vasas Pasaréti Sportcentrumban.

A rangadót a vendégek kezdték jobban, tíz ponttal is vezettek az első negyedben (7–17), azonban a második etaptól a piros-kékek abszolút átvették az irányítást, a félidőben pedig már náluk volt magabiztos előny (45–30). Kárpáti Dániel tanítványai a nagyszünet után is folytatták remeklésüket:

a 25 pontig jutó Bartos Gergely és a 23 pontos Rosta Péter

(utóbbi a mezőny legjobbjaként 36-os VAL-mutatót ért el) vezérletével végül 80–59-re győztek a hazaiak, ezzel a Vasas az első helyre lépett előre a tabellán.

A játéknap többi meccsén a B-csoportban a DEAC 84–83-ra nyert Kecskeméten, az NKA Pécs „B” csapata 81–48-ra felülmúlta a Szolnokot, míg a Zsíros Akadémia 66–60-ra diadalmaskodott Szombathelyen. Eközben az A-csoportban a MAFC simán verte a SZEDEÁK-ot (91–55), a Vasas „B” szoros meccsen győzött Kaposváron (67–66), a ZTE pedig szintén magabiztosan tartotta otthon a két pontot a Dávid Kornél ellen (77–49).

KADÉT FIÚBAJNOKSÁG, TABELLA
ALAPSZAKASZ, FŐTÁBLA ELSŐ OSZTÁLY
B-CSOPORT:

1. Vasas Akadémia – 7 győzelem és 0 vereség
2. Soproni Sportiskola – 6/1-es mérleg
3. DEAC – 5/2
4. Zsíros Akadémia Kőbánya – 3/4
5. NKA Pécs „B” – 2/5
6. Kecskemét – 2/5
7. Szolnok – 2/5
8. Szombathelyi Sportiskola – 1/6
A-CSOPORT:
1. NKA Pécs – 6/0-s mérleg
2. Budapesti Honvéd – 5/1
3. MAFC – 5/2
4. Zalakerámia ZTE – 4/3
5. SZEDEÁK – 3/4
6. Vasas Akadémia „B” – 2/5
7. Kaposvári SI – 2/5
8. Dávid Kornél KA – 0/7

(Kiemelt kép forrása: Vasas Akadémia)