UtánpótlásSport
2024. október 5.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Atlétika

2022-11-26 08:55

Elismerték az év legjobb fiataljait

Takács Boglárkát, Huller Dánielt, Tóth Annát, Guth Mátyást, Viszkeleti Villőt és Horváth Mátét is a korosztálya idei legjobbjának választotta a hazai atlétikai szövetség.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 2022-ben is megválasztotta az év atlétáit és az év edzőjét – tájékoztat a honi szervezet portálja. 

Ami a korosztályos versenyzőket illetti, az év U23-as női atlétája Takács Boglárka (kiemelt képünkön) lett, aki az idén

megdöntötte a női 100 méteres síkfutás magyar csúcsát.

Az Európa-bajnokságon futamgyőzelemmel elődöntőbe jutó fiatal sprinter előbb 11.37-et futva túlszárnyalta Szabó Enikő 2004-es országos rekordját, majd a szezon végén tovább javította azt (11.31). A magyar bajnokságon triplázott: a 100 méter mellett 200-on és a 4x100-as váltóval sem talált legyőzőre. (Edzői: Németh Roland és Varga Tamás, Budapesti Honvéd.)

Az év U23-as férfi atlétája a felnőttmezőnybe szintén az idei szezonban berobbanó Huller Dániel, aki

800 méteren nagy bravúrral bejutott az Európa-bajnokság elődöntőjébe. A kétkörös távon 1:45.53-ra javította a korosztályos hazai rekordot

és alig 16 századra került Kazi Tamás felnőtt magyar csúcsától. (Edzői: Maracskó Pál és Orosz Ákos, Városi Sportegyesület Dunakeszi.)

Huller Dániel 800 méteren remekelt Forrás: MASZ

Az év junior női atlétája címben Tóth Anna részesült, miután

az U20-as világbajnokságon 100 méteres gátfutásban bronzérmet szerzett.

Az ígéret számos alkalommal döntött korosztályos magyar csúcsot nemcsak szabadtéren (13.00 – a korosztályos európai ranglista legjobbja), hanem fedett pályán 60 m gáton is (8.22 – a korosztályos világranglista 2. helyezettje). Nem mellesleg a felnőtt Eb-n a női 4x100-as váltó befutóembereként is szépen helyt állt. (Edzői: Tigyi József és Tóthné Szepesi Éva, DVTK.)

Tóth Anna az U20-as vb döntőjében bronzérmet nyert Forrás: World Athletics

Az év junior férfi atlétája Guth Mátyás, aki

az U20-as világbajnokságon magasugrásban az 5. helyen végzett.

Június közepén ugrott 2,19 méteres egyéni csúcsával a korosztályos világranglistán a 9. helyet foglalja el a juniorok között. (Edzője: Lőrincz Milán, MATE-GEAC.)

Guth Mátyás edzőjével, Lőrincz Milánnal (és az egyéni csúcsával) Forrás: MATE-GEAC

Az év ifjúsági leány atlétája Viszkeleti Villő lett. A reménység

a Gymnasiadén bronzéremnek, az U18-as Eb-n ezüstéremnek örülhetett,

ráadásul a korosztályos világranglistán is a 2. helyen áll. A fiatal kalapácsvető az U20-as vb-n is szépen teljesített, és 5. hellyel térhetett haza Kolumbiából. Edzői: Németh Zsolt és Németh László, Szombathelyi Dobó SE.)

Viszkeleti Villő az U18-as Eb-ezüsttel Forrás: MASZ

Az év ifjúsági fiú atlétája, Horváth Máté Barnabás

az U18-as Eb-n már első kísérletével 73,72 métert dobott gerelyhajításban (a 700 grammos szerrel), amellyel ezüstérmes lett.

Egyéni csúcsa 73,93 méter, ezzel a korosztályos világranglista 9. helyén áll. (Edzői: Szalma Róbert és Horváth Gergely, Veresegyház VSK.)

Horváth Máté második helyet érdemelt ki az U18-as Eb-n Forrás: MASZ

A felnőttek között a gátfutó Kozák Luca és kalapácsvető Halász Bence az év atlétája 2022-ben, az év áttörése kategória díjazottja pedig a rúdugró Klekner Hanga. Az év edzője elismerésben Németh Zsolt, a Szombathelyi Dobó SE trénere részesült. Tanítványai közé két díjazott kalapácsvető is tartozik: a felnőtt Eb-ezüstérmes Halász Bence és az U18-as Eb-ezüstérmes Viszkeleti Villő. Továbbá az Európai Atlétikai Szövetség kitüntetését vehette át Németh László, szintén a Dobó SE edzője, akinek munkáját az EA Coaching Award díjjal tüntették ki.

(A kiemelt képen: Takács Boglárka Forrás: MASZ)