UtánpótlásSport
2024. október 8.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

A hónap utánpótlásedzője Triatlon Tornasportok Ökölvívás

2022-12-06 09:19

A hónap utánpótlásedzője: ökölvívó-, torna- és triatlontréner a novemberi díj három jelöltje

A Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria alkotta kuratórium megnevezte A hónap utánpótlásedzője díj novemberi kiírásának három jelöltjét. Az elismerésre Gál László ökölvívó-, Tóth Levente torna-, Lehmann Tibor triatlonedző aspirál; a győztes kilétére az alapítók voksolását követően derül fény.

A hónap utánpótlásedzője díj odaítélésekor figyelembe veszik az adott időszak világversenyein, nemzetközi eseményein, legjelentősebb hazai viadalain, bajnokságain elért eredményeket, de a díjra történő jelölésnél ugyancsak döntő szempont volt a kiválasztott szakmai múltja, megfelelő edzői végzettsége, példaértékű nevelőmunkája. A díjazottakról a három alapító szervezet képviselőiből álló kuratórium hamarosan dönt; a győztes 200 ezer forintos pénzdíjazásban részesül.

Íme, november hónap jelöltjei!

GÁL LÁSZLÓ

A Szeged Box Club vezetőedzője válogatott ökölvívó volt, az 1992-es barcelonai olimpiára vállsérülés miatt nem tudott elutazni, ezért befejezte a versenyzést. A Tisza-parti klubban több mint harminc éve dolgozik. A műhely évről évre ad fiatalokat a korosztályos válogatottakba, miközben Gál Lászlónak felnőttversenyzői is vannak, sőt profikkal is dolgozik. Az irányításával nyert felnőtt országos bajnokságot például a jelenlegi szövetségi kapitány, Bertók Róbert, miközben tanítványai az utánpótlásban is szép eredményeket értek el: serdülő Eb-n volt bronzérmes Petrovics Krisztofer és Deák Fanni, junior Eb-n lett harmadik Gémes Levente.

A novemberben rendezett, spanyolországi ifjúsági világbajnokságon tanítványa, a korosztályában elsőéves Gémes Levente négy meccset nyerve jutott a döntőbe. Bár ott vereséget szenvedett, ezüstérme kiemelkedő teljesítmény: magyar ifjúsági bokszoló legutóbb 2018-ban ért el hasonló eredményt. Az 54 esztendős Gál a válogatott egyik edzőjeként a helyszínen támogathatta a fiatalt.

Gál László és Gémes Levente

„A hitvallásom szerint az nem lehet bajnok, aki nem hisz benne, és nem azzal vág neki a versenynek, hogy elérje a célját – magyarázza a mester. – Az ifi Eb-n is így volt Levivel: az aranyéremért mentünk, a legjobbakat akartuk megverni. Az ezüst csak egy lépcsőfok a hosszú úton, aminek a végén remélhetőleg kiváló felnőtt ökölvívó válik belőle. A fiatal sportolók esetében kiemelkedően fontos a tanulás, a családdal való kapcsolat, hiszen a sport közben és után is van élet. A mi edzéseinket nagy számban látogatják fiatalok, összetartó közösséget alkotunk, ami sokat segít a mindennapi munkában. Célom, hogy a boksszal kapcsolatos előítéleteket eloszlassuk, hiszen nem csak a társadalmi perifériára szorultak, és a máshoz nem értők sportja ez. Összetett tevékenységről van szó, amelyben kiemelt fontosságú a gondolkodás és a taktika.”

Az ifi vb-ezüstérmes Gémes Levente elismerően beszél tréneréről.

„Ő a nevelőedzőm, rendkívül szoros a kapcsolatunk. Remek szakember, segítőkész, a megfelelő mennyiségű és minőségű energiát fekteti minden egyes versenyzőjébe. Az edző-tanítvány kapcsolatnál mélyebb a kötődés közöttünk, tudja mit és hogyan kérjen tőlem. A barátomként, vagy inkább a második apukámként tekintek rá, hiszen a bokszon kívüli dolgaimat meg tudom vele beszélni.”

TÓTH LEVENTE 

Az FTC-Telekom tornászedzője maga is űzte a sportágat, felnőttválogatottságig vitte, majd miután abbahagyta aktív pályafutását, 2014-ben kezdett el edzősködni az FTC-ben – először a legkisebbekkel (4-6 évesekkel) foglalkozott. Egy évvel később már 12 fős, 9-10 évesekből álló versenyzői csoportot irányított, és az akkor átvett fiataloknak jelenleg is ő az edzője. A folytatásban a még most is csak 29 éves tréner tanítványai egyre-másra gyűjtögették az érmeket a hazai versenyeken, jó néhány országos bajnoki címet szereztek, és a korosztályos válogatottakba is rendre beverekedték magukat. Az említett csoport legígéretesebb tagjainak az idei év hozta el a nemzetközi áttörést: a 16 éves Zámbori Zala szerepelhetett az augusztusi müncheni ifjúsági Európa-bajnokságon, és tagja volt a csapatversenyben hatodik helyen záró válogatottnak. Azt megelőzően, tavasszal Zámbori negyedik helyet ért el a lólengés döntőjében a franciaországi Gymasidadén. A nyári, besztercebányai EYOF-on az FTC műhelye három fiatallal, Ujvári Benedekkel, Nagy Márkkal és Girus Kornéllal képviseltette magát.

A tréner jelenleg hat ifjúsági és kadétkorú versenyzővel foglalkozik kiemelten a klubjában, emellett – több edzőkollégájával közösen – a 4-6 éves gyerekek kiválasztásáért is felel. Utóbbi feladatkörében 30-35 tornászpalánta fejlődését felügyeli.

Ami a novemberi eredményeket illeti: a Brnóban rendezett Olimpiai Reménységek Versenyéről két tanítványa, Zámbori Zala és Nagy Márk összesen hat éremmel tért haza. Zámbori ugrásban és gyűrűn ezüst-, lólengésben és korláton pedig bronzérmet nyert a szerenkénti finálékban. Ráadásul ugrásban főszerepet játszottak versenyzői: Nagy Márk – Zámborival azonos pontszámot elérve – szerezte meg az aranyat. Emellett a magyar csapat második helyéhez is mindketten nagyban hozzájárultak. Egyéni összetettben legjobb magyarként Zámbori Zala ötödik lett. A hónap végén a Kismester Bajnoksággal zárult a versenyszezon, és Zámbori akkor is remekelt: az egyéni összetett megnyerése mellett két arany- és egy ezüstérmet szerzett a szerenkénti döntőkben.

Tóth Levente Zámbori Zalával Forrás: FTC-Telekom

„Edzőként azt tartom a legfontosabb feladatomnak, hogy minden olyan fiatalnak, aki elkezdi ezt a sportágat, és szeretne vele komolyan foglalkozni, minden szakmai és emberi támogatást megadjak – foglalja össze az edzői hivatással kapcsolatos gondolatait Tóth Levente. – Azon vagyok, hogy a képességeihez mérten mindenki megkapja a lehetőséget a kiteljesedésre.”

Zámbori Zala így nyilatkozik edzőjéről:

„Most már hosszú évek óta együtt dolgozunk, és nagyon szeretem a hozzáállását, illetve az alázatát, amit a versenyzői és általánosságban a tornasport iránt tanúsít. Remekül működik a kommunikáció köztünk, mindent megtudunk beszélni a hétköznapokban, így a jó dolgokat és a javítani valókat is gyorsan áttudjuk venni. Pozitívan áll hozzá minden edzéshez, ennek köszönhetően pedig, ha éppen rossz napom van valamiért, akkor is örömmel megyek be a terembe.”

LEHMANN TIBOR

A Tiszaújvárosi Triatlon Klub vezetőedzője és elnöke, a Magyar Triatlon Szövetség szakmai alelnöke Budapesten kezdett foglalkozni a sportággal, a tiszaújvárosi klubhoz 1994-ben csatlakozott versenyzőként. Sportolóként a triatlon Európa-kupák mellett duatlonban Eb-bronzérmet szerzett, emellett – elsősorban rövid távon – számos országos bajnoki cím fűződik a nevéhez. Edzőként 1999 óta segíti a borsodi klub versenyzőit, majd szövetségi kapitányként a felnőtt- és az U23-as válogatottat is irányította. A most 52 éves szakember tanítványai eleinte az országos bajnoki címeket gyűjtögették, ezeket korosztályos Európa-bajnoki érmek követték, a legnagyobb sikerek pedig a 2010-es évek második felétől érkeztek. Három gyermeke közül az idősebb fia, Bence a 2014-es ifjúsági olimpián vegyes váltóban ezüstérmes lett, míg a fiatalabb, Csongor 2018-ban junior-világbajnoki címet szerzett, majd az U23-asok vb-jén 2019-ben ezüst-, 2021-ben aranyérmet nyert. (A legkisebb Lehmann, Sára eddig főleg a hazai versenyeken szerepelt eredményesen.) A tiszaújvárosi fiatalok remekül zárták az idei évet a ranglistákon: Csongor az Európa-kupáét nyerte meg, Kiss Gergely az U23-asok között lett harmadik, míg Kovács Gyula a juniorok között szerezte meg az első helyet.

November második felében Abu-Dzabiban megrendezett U23-as világbajnokságon a magyar küldöttségből Lehmann Tibor versenyzője, a 21 éves Kiss Gergely szerepelt a legeredményesebben, ezüstérmet szerzett. A korábban a budaörsi egyesületet erősítő fiatal ezzel pályafutása eddigi legnagyobb sikerét könyvelhette el ezzel.

Lehmann Tibor (jobbra) és a tanítványok

„Kiss Gergővel még csak egy éve dolgozunk együtt, és bár rengeteg munka áll az eredmény mögött, ki kell emelni a budaörsi edzők munkáját is, akik korábban foglalkoztak vele – mondja Lehmann Tibor. – Utánpótlás-nevelésben mindig hosszú távon gondolkodunk. Alapelv, hogy száztíz százalékra törekszünk, semmilyen probléma esetén nem alkuszunk meg, ha edzésről van szó. Remek közösséget alkotnak a versenyzőink, akik sokszor a szabadidejüket is együtt töltik; igyekszünk nemcsak sikeres versenyzőt, hanem teljes embert is faragni belőlük, hiszen az egyik feltétele a másiknak.”

Az U23-as vb-ezüstérmes Kiss Gergely így látja edzőjét:

„Az első szó, ami eszembe jut: profi. Olyan dolgokra is odafigyel, amikre mi versenyzők nem, legyen szó versenyről vagy felkészülésről. Sokat jelentett, hogy ott volt velem Abu-Dzabiban, mert biztonságot ad a jelenléte, hiszen, ha bármi baj történik, például elfelejtek, elhagyok valamit, ő biztosan megoldja. Szeretek vele dolgozni, mert nem tesz ránk terhet, soha nincs konfliktus közöttünk.”