UtánpótlásSport
2024. február 29.
  • instagram
KADÉT ÉS JUNIOR VÍVÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG (NÁPOLY)
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2022-12-21 09:34

Jóval több utánpótláskorú játszott a katari világbajnokságon, mint a korábbi tornákon

A legutóbbi világbajnokságokhoz képest Katarban lényegesen több fiatal futballistát szerepeltettek a válogatottak, érdemes volt nézni Gavi, Jude Bellingham, Josko Gvardiol vagy éppen Jamal Musiala játékát is.

Harmincöt – ennyi utánpótláskorú, azaz 2002-ben, vagy azután született labdarúgó lépett pályára a vasárnap véget ért katari világbajnokságon. Hogy érzékeltessük, mindez mekkora előrelépés a fiatalok szerepeltetése terén, számukat összevetettük az ezt megelőző két vb adataival: a 2018-as tornán tíz, míg a 2014-ben rendezetten tizenegy utánpótláskorú játékos játszott csupán (közülük tízen Katarban is pályára léptek).

A szövetségi kapitányok, mondhatni, előszeretettel vetettek be fiatalokat, hiszen a harminckét részt vevő válogatott közül húszban szavaztak nekik bizalmat – egyszerűbb felsorolni, melyek azok, amelyekben nem kaptak lehetőséget: Argentína, Japán, Brazília, Katar, Mexikó, Uruguay, Irán, Dél-Korea, Kamerun, Szerbia, Dánia, Szaúd-Arábia. A spanyolokat irányító (s a torna után leváltott) Luis Enrique volt a leginkább bevállalós, öt utánpótláskorút dobott mély vízbe, de a Costa Ricát dirigáló Luis Fernando Suárez sem volt szívbajos: négyet játszatott.

A csoportkör első fordulójában 20, második játéknapján 19, a harmadikban pedig 23 utánpótláskorú kapott szerepet. A kieséses szakaszban arányaiban még többen jutottak szóhoz, hiszen 15-en léptek pályára, a negyeddöntőben azonban már csak ketten, az elődöntőben pedig csupán Josko Gvardiol, aztán a döntőben Eduardo Camavinga állt be csereként – (a harmadik helyért zajló találkozón ketten).

A torna legfiatalabb játékosa a német Youssoufa Moukoko volt, három nappal a tizennyolcadik születésnapja után kapott csereként kilenc percet a Japán elleni vesztes csoportmérkőzésen (1–2). Garang Kuol 18 évesen és 79 naposan mutatkozott be az ausztrál válogatottban Franciaország ellen, s alighanem berobban Katarban, ha az argentinok elleni vesztes nyolcaddöntő 97. percében tiszta gólhelyzetben betalál, Emiliano Martínez kapus azonban bravúrral hárított. A harmadik legfiatalabb futballista Gavi, a spanyol középpályás 18 évesen és 110 naposan játszott Costa Rica ellen, s letette a névjegyét: Pelé óta nem volt ilyen fiatal gólszerző világbajnokságon, ráadásul két gólpasszt is adott. A Barcelona ifjú klasszisa sokszor tarthatatlannak bizonyult, kilencven percre vetítve 4.1 szabálytalanságot követtek el vele szemben (Neymart ugyanennyi idő alatt 4.8-szor „faultolták), tízből kilenc passza pontos volt, míg cseleinek 57 százaléka volt sikeres.

A fiatalok közül Josko Gvardiol játszotta a legtöbbet, 759 percet kapott, vezére volt Horvátország védelmének – a zuhanyhíradó szerint minden idők legdrágább bekkje lehet, a legfrissebb hírek szerint a Manchester City száztízmillió fontot ajánl érte. Érett teljesítménnyel rukkolt ki: 93 százalékos hatékonysággal passzolt, párharcainak 64 százalékát nyerte meg, szerelési kísérleteinek 59 százaléka sikeres volt, kilencven percre vetítve nyolc labdaszerzést könyvelhetett el, s nem utolsósorban ő szerezte a Marokkó ellen megnyert bronzmérkőzés (2–1) első gólját.

És ha már gólszerzés: az angol Jude Bellingham is feliratkozott a góllövőlistára, az Irán elleni csoportmérkőzésen ő fejelte hazája vezető találatát. A Szenegál ellen megnyert nyolcaddöntőben (3–0) is villant, gólpasszt adott Jordan Hendersonnak. A klubszinten a Dortmundot erősítő, ám jó eséllyel pályafutását hamarosan már a Premier League-ben folytató középpályás 473 percet töltött a pályán, vezérszerepet töltött be a háromoroszlánosok csapatában: 89 százalékos hatékonysággal passzolt, támadópárharcainak 58 százalékát megnyerte, szerelési kísérleteinek 68 százaléka volt sikeres, kilencven percre vetítve 4.4 labdát szerzett, ötből három cselével átverte ellenfelét.

Jamal Musiala (balra) a magyar válogatott elleni mérkőzésen (archív) Forrás: Nemzeti Sport

Az InStat adatelemző cég teljesítménymutatója, az InStat-index alapján (ezt az összes megmozdulás alapján számítja az analitikai cég, a posztspecifikus mutatók súlyozottan szerepelnek a rendszerben) a legjobb teljesítményt nyújtó utánpótláskorú labdarúgó nagy meglepetésre olyan együttesből került ki, amely már a csoportkörben búcsúzott a világbajnokságtól: ő Jamal Musiala 282-es értékkel, (a francia Eduardo Camavinga InStat-indexe 285, de ő csak két meccsen játszott). A német válogatott támadó szellemű középpályása a spanyolok elleni összecsapáson egyenlítést érő gólpasszt adott, a három csoportmeccset figyelembe véve cseleinek 61 százaléka volt sikeres, három kulcspassz fűződik a nevéhez, kétszer telibe trafálta a kapufát, kilencven percre vetítve 3.8-szor lőtt kapura. Az InStat-index alapján a fiatalok közül a második legjobb teljesítményt a már említett Bellingham (278), a harmadikat pedig Gvardiol (269) nyújtotta, de meggyőző játékkal rukkolt ki a spanyol Pedri (255), az amerikai Yunus Musah (252) és az ecuadori Piero Hincapié (249) is – alighanem mindannyiukra eredményes pályafutás vár.

(Kiemelt képen: Jude Bellingham (archív) / Forrás: Nemzeti Sport)