UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vívás

2023-01-01 16:52

Kadétok is vezetnek a juniorok ranglistáján

Megnéztük, hogy évkezdetkor kik állnak a juniorkorú vívók hazai ranglistáinak első helyén.

Az év elején megnéztük, hogy kik állnak a juniorkorú vívók hazai ranglistáinak élén. A ranglistán betöltött helyezés azért fontos, mert a sorrend befolyásolja, hogy kik vehetnek részt az idei korosztályos Európa-, valamint világbajnokságon. 

Párbajtőrben

két MTK Budapest-ígéret, Somody Soma és Wimmer Dorina vezet. Somodynak a rigai junior-világkupaversenyen elért 9. helye, a korosztályban első éves Wimmernek pedig a laupheimi junior-vk-n kiérdemelt 15. helye szolgáltatta a legtöbb pontot eddig az évadban.

Kardban

a TFSE fiatalja, Vajda Oszkár kadétként vezet a juniorok között. Számára a sosnowieci junior-vk-n megszerzett 5. helyezés jelentette az előretörést. A lányok között a Vasas egyéni kadét Európa-bajnoka, Spiesz Anna az éllovas, aki leginkább szintén a Sosnowiecben elért 11. helyének köszönheti fölényét.

Tőrben

a Ludovikát erősítő Bagdány Albert a lesznói junior-vk-n volt a 9., ezzel magabiztosan vezet, míg a leánymezőnyben a mindössze 15 éves Kollár Anna szerezte eddig a legtöbb pontot. A Törekvés kadétkorú reménysége főként itthon gyűjtögette szorgosan a pontokat, eddig a legtöbbet a felnőtt ob-bronzérme mellé kapta.

Az álláshoz hozzátartozik, hogy akadnak olyan fegyvernemek, melyben a legjobb juniorok az évadban elsősorban a felnőttek közötti versenyzésre koncentrálnak, mint például a csapatban felnőtt-világbajnok kardozó, Battai Sugár Katinka vagy a felnőtt-vb-negyeddöntős tőröző, Szemes Gergő.

A hazai ranglisták ide kattintva tekinthetők meg.

(Kiemelt képen: Kollár Anna, a junior tőröző lányok 15 éves ranglistavezetője Forrás: Magyar Vívószövetség)