UtánpótlásSport
2024. október 8.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Öttusa

2023-01-19 17:02

Kihívásokkal teli év előtt a korosztályos világbajnok Tamás Botond

Az UTE hamarosan 18 éves öttusázója, Tamás Botond az idén az érettségi mellett ismét négy világversenyen bizonyítana.

Jól indult a felkészülése, a napokban azonban visszatérő csípőproblémákkal küzd az UTE hamarosan 18 esztendős öttusázója, Tamás Botond, aki akkor robbant be a korosztályos nemzetközi élmezőnybe, amikor 2021-ben egyéni U17-es világbajnoki címet szerzett Egyiptomban. 

Tibolya Péter tanítványa a hátráltató sérülése ellenére, ha nem is maximális hőfokon, de készül a soron következő megméretésére, a februári fedett pályás Peridot-versenyre, amely egyúttal a felnőtt országos bajnokság is lesz. Erről az eseményről szép emlékei vannak a fiatalnak, hiszen tavaly bravúros teljesítménnyel az ob-dobogó harmadik fokára állhatott fel. 

„Remélem, hogy addig a csípőm is renbden lesz, és bízom a legjobbakban – mondja Botond. –  A formám nem tökéletes, de ha fejben össze tudom magam szedni, akkor bármi megtörténhet.

Minden versenyen arra törekszem, hogy a lehető legjobb helyezést érjem el.

Ez ezúttal sem lesz másképp, ám fontos megjegyezni, hogy sem magammal szemben, sem az edzőm részéről nincs felém helyezésbeli elvárás.” 

Tamás Botond elsősorban jó alapokat teremtene a felnőttéveihez Fotó: UIPM / Filip Komorous

Botondra aztán az idén, ha minden jól megy, akkor ugyanúgy mint az előző évben, az U19-esek és a juniorok között is vár világ-, valamint Európa-bajnokság. És bár a februári felnőtt ob-n lovagolnia kell, a juniorviadalokon a nemzetközi szövetség döntésének értelmében idén már az akadályverseny váltja a lovaglást. Az eddig négytusázó U19-eseknek pedig ezzel a számmal bővül a paletta, azaz innentől kezdve ők is öttusáznak majd. 

„Versenyhelyzetben még nem próbáltam az új számot, és még nincs is egységes nemzetközi szebályzat arról, hogy pontosan hogyan fog kinézni. Így azt sem tudni, mennyire változtatja meg az erőviszonyokat. Elég furcsa úgy kezdeni a szezont, hogy nem tudom, mire készülök, de igyekszem alkalmazkodni az újításokhoz. Ráadásul az idén érettségizem, így több mindenről le kell mondanom, hogy a sportban és a tanulásban is elérjem a céljaimat.” 

A sokra hivatott fiatalt tavaly a hazai szövetség az év legjobb fiúversenyzőjének választotta az utánpótlás-kategóriában. Úgy is elnyerte az elismerést, hogy egyéniben ezúttal nem állt világverseny dobogóján, bár Krakkóban nem járt messze az éremtől, amikor az U19-es Eb-n negyedik lett.  

„Tavaly is több sérüléssel küzdöttem, de növekedésben van a szervezetem, és nehéz mit kezdeni ezekkel a helyzetekkel. Igyekszünk a terheléssel óvatosan bánni. Már csak azért is, mert a korosztályos világversenyek csak lépcsőfokok a számomra.

Minden vb-n vagy Eb-n a dobogón szeretnék végezni, de nem keserít el, ha valami éppen nem jön össze, mert elsősorban arra törekszem, hogy felnőttkoromban legyek eredményes öttusázó.

(Kiemelt fotó: UIPM / Filip Komorous)