UtánpótlásSport
2024. július 14.
  • instagram
Junior férfi kézilabda Európa-bajnokság, Szlovénia
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2023-02-09 17:56

Csenterics Adrián szerint az MTK jobban akarta a győzelmet a továbbjutó Ajaxnál

Csenterics Adrián, az MTK kapusa szerint a 92. percben büntetőt hibázó kék-fehérek jobban akarták a győzelmet, mint az 1–0-s győzelemmel továbbjutó Ajax játékosai.

Hajszálra volt a bravúr. Az MTK Budapest U19-es csapata az Ajax ellen csapott össze az UEFA Ifjúsági Ligában a legjobb tizenhat közé jutásért, nagy csatában maradt alul a világ elitjéhez tartozó hollan együttessel szemben, 1–0-s vereséget szenvedett. Bár játékban nagy volt a különbség a két fél között, a kék-fehérek jól tartották magukat, a gólt is (vitatható) tizenegyesből kapták, s minden esélyük megvolt arra, hogy a második félidő ráadásában hatalmas bravúrt érjenek el azzal, hogy kiegyenlítenek: tizenegyest kaptak. Csakhogy a labda mögé álló Kovács Mátyás, aki talán az egyik legjobb teljesítményt nyújtotta a találkozón, gyengén rúgta a tizenegyest, a vendégek kapusa könnyedén hárította a labdát, ki sem pattant róla. Ezzel elszálltak a továbbjutási remények, az első magyar csapatként a sorozat ezen szakaszába jutó gárda kiesett az ifi BL-ből.

Csenterics Adrián, az MTK kapusa eképpen értékelt a lefújást követően:

"Bosszant a kiesés bosszant, de az ellenfélnek megítélt tizenegyes még inkább. Nem volt elvárás a továbbjutás, mégis mindenkiben ott motoszkált a gondolat, hogy a tizenhat közé kerülhetünk. Úgy éreztem,

jobban akartuk a győzelmet, mint az Ajax játékosai.

Ellenfelünk játéka a labdabirtoklásra épült, gyorsan, hatékonyan járatták, nagy kihívást jelentett szűken védekezni ellene, lekövetni a technikás játékát, de a hibáikból helyzeteket teremtettünk. Más volt, mint egy NB II-es bajnoki, mert a másodosztályban eltérő taktikát alkalmazunk, de nagy különbséget nem tapasztaltam a két szint között. Gyors volt itt is a játék, a felnőttfutballban azonban kevesebb gyerekes hibát vétenek a futballisták. Hatalmas élmény volt egy ilyen mérkőzésen pályára lépni, új volt ennyi néző előtt szerepelni, a csapatból még senki sem játszott ennyi ember előtt. Sajnáljuk, hogy így alakult, nem volt még részünk ilyen párharcban, de ez is a fejlődésünket szolgálja, hiszen belekóstolhattunk abba, milyen egy nemzetközi kupasorozatban részt venni." 

A lett Jelgavát és az izraeli Asdodot kiejtő MTK-nak a világ egyik legjobb utánpótlás-nevelő klubjának tartott Ajax már túl nagy falatnak bizonyult, ugyanakkor dicséretes, hogy felvette vele a versenyt. A magyar csapatról jó véleménnyel volt Frank Peereboom, az amszterdamiak edzője.

"Nagyyon kemény mérkőzésen vagyunk túl, masszív védelemmel találtuk szemben magunkat, meg kellett találnunk a tökéletes pillanatot, hogy feltörjük, ami nem mindig sikerült. A befejezésekkel is meggyűlt a bajunk, de a tizenegyesgólnak köszönhetően nyertünk. Az MTK szervezetten védekezett, gyorsan kontrázott, csapatként küzdött – ez a meccs rávilágított arra, hogy fejlődnünk kell a játék gyorsításában."

MTK BUDAPEST–AJAX 0–1 (0–1)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2500 néző
MTK: Csenterics – Varga D. (Lépő, 75.), Csernák, Matvijv, Anokye – Szőke, Mensah – Molnár Á., Horváth A., Kovács M. – Barkóczi (Vasvári, 75.)
Vezetőedző: Kanta József
AJAX: Setford – Alders, Gooijer, Henry, Van Bohemen – Gorter, Misehouy (Speksnijder, 85.), Agougil (Chahid, 86.) – Kalokoh, Boerhout, Banel (Chourak, 85.)
Vezetőedző: Frank Peereboom
Gólszerző: Misehouy (0–1, 11-esből) az 59. percben

(Kiemelt kép: Az MTK Budapest játékosai közül többen összetörtek az ifi BL-kiesés után. Forrás: Nemzeti Sport/Árvai Károly)