UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2023-02-10 11:13

Az U18-as leányválogatott lerakta az alapokat a nyári Eb-re készülve

Február 5. és 7. között Székesfehérváron ismét edzőtáborba vonult az U18-as leány kosárlabda-válogatott. A szövetségi edző, Völgyi Péter mellett Gábor Lilit és Rátkai Esztert kérdeztük a tapasztalatokról.

Az U20-as női válogatotthoz hasonlóan az U18-as kosaras lányok is összetartáson vettek részt az MKOSZ székesfehérvári edzőközpontjában. A Völgyi Péter vezette csapat a háromnapos edzőtábor keretében már a nyári korosztályos Európa-bajnokságra hangolt.

„Elsősorban védekezésben igyekeztük lerakni az alapokat ebben a néhány napban, egész pályán szinte alig dolgoztunk. Ezzel párhuzamos nyilván a támadójátékot is elővettük, és elkezdtük – a részletekbe menően – átvenni azokat a taktikai elemeket, amelyeket majd az Eb-n szeretnénk használni – mondta az Utánpótlássportnak Völgyi Péter, aki az előző nyáron a hazai rendezésű U17-es vb-n hatodik helyet ért el a lányokkal. –

Sok tanulsága volt a tavalyi debreceni vb-nek. Összességében a középmezőny elején végeztünk,

a mögöttünk lévő csapatokat magabiztosan vertük, viszont az első négy-öt válogatottal fizikailag nem tudtuk felvenni a versenyt, ugyanakkor a szezon közben ezen a téren leginkább a klubokban léphetnek előre a lányok.

Völgyi Péter Forrás: FIBA.Basketball

„Emellett előretekintve már a nyári Eb-felkészülésre:

a terveinkben szerepel, hogy a két legerősebb európai válogatottal, a spanyolokkal és a franciákkal is összemérjük a tudásunkat. Rendkívül erős kerete van mindkét csapatnak, nem véletlenül végeztek előttünk a tavalyi vébén. Jelen állás szerint Spanyolországba biztosan elutazunk közvetlenül az Európa-bajnokság előtt, míg a franciákkal még dolgozunk azon, hogy velük is megmérkőzzünk a felkészülés alatt.”

A mostani keretben ismét helyet kapott Gábor Lili (Ludovika Csata), aki tavaly az U17-es vb-n és az U16-os Eb-n is ott lehetett, és kivette a részét a vb-hatodik, illetve az Eb-ötödik helyből.

Gábor Lili Forrás: FIBA.Basketball

„Ez mindenképpen hatalmas előny számomra, hogy tavaly két világversenyen is részt vehettem. Egyrészt a tapasztalatszerzés szempontjából, másrészt pedig, hogy a keret minden tagjával és a szakmai stábbal is jól ismerjük már egymást. Ez az összeszokottság egyértelműen megkönnyíti a munkát – fogalmazott Gábor Lili. – Nyilván, még mindenkinek meg kell találni a pontos helyét, hiszen a válogatottban nem feltétlenül ugyanabban a szerepben játszunk, mint a klubcsapatban.

Emiatt még sok csiszolnivaló van a játékunkban, de összességében jó úton haladunk. Ha minden összeáll, a nyáron ígéretes csapatunk lehet az Európa-bajnokságon.

Rátkai Eszternek (NKA Universitas PEAC) hátsérülés miatt tavaly az egész nyarat ki kellett hagynia, és ezúttal hosszú idő után először ismét egészségesen szerepelhetett a válogatottban.

Rátkai Eszter Fotó: Rébay Viktor/NKA Universitas PEAC

„Nagyon jó érzésekkel tértem vissza, hiszen végre ismét fájdalommentesen tudok játszani, nincsenek bennem kétségek, hogy esetleg ismét előjönnek a derékproblémák. Már a novemberi összetartásra is kaptam meghívót, viszont akkor még nem éreztem százszázalékosnak magam, így inkább nem kockáztattam – nyilatkozta Rátkai Eszter. – Mivel mindenkinek nagyon sűrű a szezon, sok a meccs a különböző bajnokságokban, többen már az NB I/A-csoportban is játszanak, emiatt inkább könnyített edzéseket végeztünk, nem a fizikális munkán volt hangsúly, hanem sokkal inkább a pontosságon a taktikai elemek terén.

Szerencsére jó szerkezetű a csapatunk, a mezőny- és a magasposztokon is remek, sokoldalú játékosaink vannak, ezáltal többféle stílusban is pályára tudunk lépni, ami az Eb-n biztosan jól fog jönni majd.
AZ U18-AS LEÁNYVÁLOGATOTT KERETE:
Bajzáth Lili, Gábor Lili, Toman Dóra, Rátkai Eszter, Ács Alexandra, Tózer Nemes Boglárka, Ács Luca, Szücs Gréta, Papp Lilla, Dobó Lilla, Aho Tyra, Fárbás Eliza, Albert Szidónia, Kádár Orsolya, Kastl Dóra, Jánosi Virág, Láng-Miticzky Blanka, Igaz Eszter

(Kiemelt kép forrása: FIBA.Basketball)