
A pécsi Rátkai Eszter (16) az euroligás Győr ellen, míg a BEAC fiatalja, Gábor Lili (17) a BKG Szigetszentmiklós otthonában játszott kiválóan az NB I/A-ban.
A pécsi Rátkai Eszter (16) az euroligás Győr ellen, míg a BEAC fiatalja, Gábor Lili (17) a BKG Szigetszentmiklós otthonában játszott kiválóan az NB I/A-ban.
Összegyűjtöttük, hogy az utánpótláskorú (U20-as) kosarasok közül kik teljesítettek eddig a legjobban a felnőtt női első osztályú kosárlabda-bajnokságban.
A Csata DSE-ben nevelkedett, U18-as válogatott Gábor Lili a nyáron a felnőttélvonalbeli BEAC-hoz igazolt, majd ott azonnal kezdő játékossá nőtte ki magát.
Sorra vettük, hogy a Csata DSE-ben nevelkedett, a klubot nyáron elhagyó, utánpótlás-válogatott ígéretek közül ki hol folytatta, s miként debütált új csapatában.
A Csata DSE-ben nevelkedett, U18-as válogatott kosárlabdázó, Gábor Lili az E.ON ELTE BEAC felnőttélvonabeli csapatában folytatja pályafutását.
Érmes reményekkel vághatnak neki az U18-as lányok a szombaton induló, konyai korosztályos Eb-nek; a csapat vezéregyéniségét, Gábor Lilit kérdeztük a rajt előtt.
A spanyolországi Viveiróban rendezett U18-as nemzetközi felkészülési torna harmadik napján a magyar leányválogatott 58–43-ra nyert Németország ellen.
A vasárnapi győzelmével – a szinte kizárólag juniorkorúakkal felálló – Csata DSE szerezte meg a bajnoki címet a felnőtt női másodosztályban.
Az M4 Sporton látható Jövünk! magazin stábja a nyári Eb-re hangoló U20-as és az U18-as leány kosárlabda-válogatott összetartásán járt Székesfehérváron.
Február 5. és 7. között ismét edzőtáborba vonult az U18-as leányválogatott; a szövetségi edző, Völgyi Péter mellett Gábor Lilit és Rátkai Esztert kérdeztük.