UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2023-04-19 16:40

Nem sikerült az Eb-főpróba, Szerbiától szenvedett vereséget az U17-es válogatott

Utolsó előkészületi mérkőzését játszotta az U17-es válogatott a hazai rendezésű korosztályos Eb előtt, Belvon Attila szövetségi edző együttese 1–0-s vereséget szenvedett Szerbiától.

Mint ismert, május 17. és június 2. között rendezik hazánkban az U17-es Európa-bajnokságot, amelynek automatikus résztvevője lesz a magyar korosztályos együttes. A felkészülés jegyében Belvon Attila szövetségi edző csapata szerda délben a tornán szintén résztvevő Szerbiával csapott össze Telkiben, ez volt a gárda főpróbája az Eb-re.

A magyar fiatalok lendületesen kezdték az összecsapást, az első félidőben több ígéretes támadást vezettek. Az első hatalmas hazai lehetőségre a 12. percig kellett várni, Simon Benedek villanásai után Kern Martin lőtt a kapu fölé öt és fél méterről. Hiába a sok ellenfél térfelén megszerzett labda és a megindulások, a befejezések vagy az utolsó passzok nem sikerültek – a védekezést ugyanakkor dicséret illeti, a szerbek mindössze kétszer helyezték nyomás alá Radnóti Dániel kapuját, mintegy egy-egy perc erejéig.

A második félidő első nagy helyzete Molnár Csaba előtt adódott, ám ziccert rontott. A 67. percre kilenc mezőnyjátékost cserélt Belvon Attila, ezzel pedig csapata játéka megváltozott, érezhető volt a minőségbéli különbség. A 71. percben Szerbia egy begyakorolt szöglet-variációból megszerezte a vezetést, s mivel a magyar korosztályos válogatottnak minderre nem volt érdemleges válasza, egygólos vereséggel hangolt az Eb-re.

A találkozót követően Belvon Attila eképpen értékelte a látottakat a Nemzeti Sportnak:

"A védekezésünk jobb, dinamikusabb lett, megfelelően reagáltunk az ellenfél játéképítésére, aminek köszönhetően sokszor szereztünk labdát. Az átmenetekben megvolt a lehetőség a gólszerzésre, eljutottunk helyzetekig, ám vagy a kapus hárított, vagy a védők blokkoltak. Kevésbé tetszett, hogy lassan forgattuk a játékot, kevesebb volt a pontos passzunk a földön, amivel a védelem mögé kerülhettünk volna. Sajnálom a pontrúgást követően kapott gólt, ahogyan azt is, hogy a két csapat sorcseréjéből mi jöttünk ki vesztesen."

 

MAGYARORSZÁG
SZERBIA 0–1 (0–0)
Telki, 100 néző
Vezette: Csonka Bence
MAGYARORSZÁG: Radnóti – Girsik (Burghart, 67.), Umathum (Ásványi, 67.), Kaczvinszki, Hornyák (Kubicsek, 67.) – Fenyő (Földi, 67.), Kern (Balabás, 57.) – Molnár Cs. (Kenesei, 57.), Bagi (Balogh Zs., 57.), Varga Z. (Somfalvi, 67.) – Simon B. (Vidnyánszky, 57.). Szövetségi edző: Belvon Attila
Gólszerző: Makszimovics (71.)

(Kiemelt kép: Bagi Ádám Forrás: mlsz.hu)