UtánpótlásSport
2024. május 7.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2023-05-06 09:21

Kerezsi Zalán a Kecskemét ellen szerzett győztes gólt az NB I-ben

Különleges mérföldkőhöz ért a 19 éves Kerezsi Zalán pályafutása, péntek este ugyanis az ő góljával győzte le a kiesés elől menekülő Budapest Honvéd a második helyezett Kecskemétet. A korosztályos válogatott támadónak ez volt a harmadik találata az OTP Bank Liga idényében, ugyanakkor ez volt az első, amely három pontot ért csapatának.

A kispestiek saját nevelésű játékosa a mérkőzést követően az NSO TV-nek nyilatkozva megválaszolta a kérdést: vajon ez volt-e a legfontosabb gólja?

„Azt hiszem, igen. Talán ebben a bajnokságban ez a legfontosabb három pontunk, hiszen nem voltunk jó helyzetben, talán ezzel kicsit javítottunk rajta. Most már teljes értékű kerettagja vagyok a Honvédnak, amíg nem kaptam meg a kellő játékpercet, addig Siófokon voltam kölcsönben. Nagyon jót tett a pályán töltött idő és a tapasztalatszerzés miatt, hogy az NB II-ben játszhattam."

(Kiemelt képünkön: Kerezsi Zalán Forrás: honvedfc.hu)