UtánpótlásSport
2024. május 21.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2023-05-20 22:15

Érvényesült a papírforma a junior lányok és a serdülő fiúk elődöntőiben is

Az U18-as lányok első elődöntőjében a házigazda Csata DSE és az NKA Pécs csapott össze – ez a párosítás sokak szerint előrehozott döntőnek is beillett. A szorosan alakuló első félidő után a másodikban ritmust váltott a Csata, majd húsz ponttal megnyerte a harmadik negyedet, és végül nagyon magabiztos, 78–48-as győzelmet aratott a pécsiek felett. A másik döntős helyért a Soproni Darazsak Sportakadémia és a DVTK Akadémia vívott meg. Ez a találkozó már az első húsz percben eldőlni látszott: a miskolciak 15 ponttal álltak jobban a nagyszünetben. Majd a második félidőben sem történt fordulat, a DVTK 62–49-es sikerrel jutott be a vasárnapi fináléba.

A Csata DSE döntős junior leánycsapata Fotó: Turcsik Márk

Eközben az U14-es fiúk pécsi országos döntőjében fővárosi „házimeccsel" indult az elődöntők sora, ebből végül a MAFC került ki győztesként, miután szoros csatában, 83–78-ra legyőzte a Budapesti Honvéd gárdáját. A másik ágon a házigazda és címvédő NKA Pécs, illetve a Miskolci EAFC-Jezsuita küzdött meg a döntőbe jutásért. Az esélytelenebb miskolciak sokáig remekül tartották magukat: a félidőben például még csak egy ponttal álltak jobban a mecsekiek. Ám a legvégére érvényesült a papírforma, az NKA Pécs simán, 70–46-ra nyert.

(Kiemelt képen: a MAFC (fehérben) felülmúlta a Honvédot a serdülő fiúk elődöntőjében Forrás: hunbasket.hu)