UtánpótlásSport
2024. május 7.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Öttusa

2023-06-07 18:00

Herbák Emma és a leánycsapat is U17-es Európa-bajnok!

Magyar parádé a litvániai ifjúsági öttusa Eb-n: az U17-esek között Herbák Emma arany-, Haraszin Linda ezüstérmet érdemelt ki és a Rajncsák Diánával kiegészülő leánycsapat is a dobogó tetejére állt, míg az U19-eseknél Tamás Botond lett második, a Tamás, Marschall Attila, Jassó Zalán trió pedig harmadik.

A litvániai Druskininkai városában zajló ifjúsági öttusa Európa-bajnokságon szerdán tovább folytatódott a magyar remeklés. A versenynapon az U17-es lányok és az U19-es fiúk döntőjét rendezték. 

Az U17-es lányok egyéni viadala kettős magyar sikert hozott:

Herbák Emma arany-, Haraszin Linda pedig ezüstérmes lett.

Herbák a korosztályos Eb-n debütáló akadályversenyben a legjobbak között volt, úszásban a középmezőnyben maradt, míg a záró, kombinált számban (lövészettel egybekötött futás, más néven laser run) a hatodik helyről indulva nyerte meg az Európa-bajnokságot. Haraszin a laser runban nyújtott kiemelkedőt, és miután a mezőny legjobb idejét futotta, a 15. helyről tudott feljönni a másodikra.  

Herbák Emma elsőként a célban Forrás: Modern Pentathlon Lithuania

Nagyszerűen szerepelt Rajncsák Diána is, aki az előkelő ötödik helyet érdemelte ki, Králl Dóra pedig a 13. lett. Az eredmények alapján nem volt kérdés, hogy a magyar lányok a csapatversenyben is toronymagasan az élen végeznek. Az aranyérem a Herbák, Haraszin, Rajncsák triónak járt. A hármas a németeket és a lengyeleket előzte meg, az egyéni verseny bronzérmese az olasz Anna Chiara Allara lett. 

Az Eb-győztes magyar lányok (balról): Haraszin Linda, Herbák Emma, Rajncsák Diána Forrás: Modern Pentathlon Lithuania

Az U19-es fiúk küzdelmeiben is örülhettünk magyar egyéni éremnek.

A dobogó második fokára Tamás Botond állhatott fel,

aki a vívásban és a kombinált számban is kitűnően teljesített. Az ezüstérmes Tamás előtt a francia Karl Furderer nyerte az Eb-t, a bronz az olasz Matteo Bovenzi nyakába került.

Tamás Botod, Furderer és Bovenzi Forrás: Modern Pentathlon Lithuania

A magyar fiúk közül Marschall Attila a 12., Jassó Zalán a 13., Csányi Péter pedig a 23. helyen zárt. A csapatversenyben ez a Tamás, Marschall, Jassó egységnek bronzérmet jelentett a győztes franciák és a második olaszok mögött. 

Szerdán tehát az ifjúsági Eb-n kiosztott nyolc éremből öt a magyarokhoz került. Mindez azután történt, hogy kedden az U19-eseknél Zemán Zóra egyéni bronzot, a Zemán, Mészáros Emma és Varga Orsolya trió csapataranyat nyert, az U17-es fiúknál pedig a Kiss-Szőlősi Álmos, Gyurka Marcell Hugó, Hornok Levente alkotta válogatott lett ezüstérmes.  

Csütörtökön a vegyes váltók versenyeit rendezik az Eb-n. 

(Kiemelt képünkön balról: Haraszin Linda, Herbák Emma és Anna Chiara Allara Forrás: Modern Pentathlon Lithuania)