UtánpótlásSport
2024. október 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Triatlon

2023-07-25 09:15

„Jó volt kint magyarnak lenni” – Pocsai Balázs utánpótlás-szakágvezető a korosztályos világversenyek után

A Magyar Triatlon Szövetség utánpótlás-szakágvezetője, Pocsai Balázs értékelte az U23-as és junior-vb mellett az ifjúsági Eb-n mutatott produkciót.

Július közepén az U23-asokkal kiegészülve a juniorkorú triatlonosok mérhették össze a tudásukat a hamburgi világbajnokságon, néhány nappal ezelőtt pedig a spanyolországi Banyoles adott otthon az ifjúságiak Európa-bajnokságának. Míg az előbbi magyar szempontból – végső helyezések tekintetében – jóval szerencsésebben is alakulhatott volna, addig a fiatalabbaknál kétszer is érmet ünnepelhettünk: a még serdülőkorú Szalai Fanni (15) egyéniben aranyérmet szerzett, míg a mixváltó a második helyen ért célba.

„Kezdve a vb-vel, a lányoknál sajnos Nádasi Romina csúnyát esett, az álla és a válla is megsérült az egyéni szám során, így – bár mindenáron indulni akart – nem engedtük rajthoz állni a mixváltóban az egészségi állapota miatt – kezdi az értékelőt a hazai szövetség utánpótlás-szakágvezetője, Pocsai Balázs. – Emiatt az U23-as és juniorcsapatot át kellett szervezni, beugrott például Kropkó Márti, aki eredetileg csak az elit mezőnyben indult volna – dupla hétvégéje lett, de így is remekül helytállt, a váltó pedig ötödik lett. Rominától vártuk az egyik legjobb eredményt, sajnálatos a kiesése, a többi lány viszont hozta az elvárhatót; talán ha az úszás jobban sikerül, még előrébb végeznek a fiatalok. A fiúknál Hóbor Zalán és Kropkó Marci sokáig tagja volt a ötfős szökevényeknek. az őket követő hat versenyzővel pedig Soós Gergő is tartotta a lépést, majd Kovács Gyula is érkezett. Azt látni, hogy a futás második körének elején Zalán és Marci tíz-tizenöt másodperccel vezet a harmadik vetélytárs előtt, olyan érzés volt, hogy

a boldogságtól és a büszkeségtől a könnyeinkkel küszködtünk.

A szökés sajnos végül megbosszulta magát, a sűrű mezőnyben pedig hajszálak választották el a végső helyezéseket. Ennek ellenére

eszméletlen erős triatlonosokról beszélünk, akik ismét megmutatták a kvalitásukat, ami rendkívül biztató a jövőre nézve. Szakmai szempontból egyértelműen sikeres vb-ként értékeljük az eseményt.

Az ifi Eb-n viszont már magyar érmeseket is ünnepelhettünk.

„Talán

az eddigi legsikeresebb kiírása volt ez az eseménynek a magyar triatlon szempontjából.

Fanni csak jövőre lép be az ifjúságiak közé. Nem volt könnyű dolga, hiszen az előfutam során a francia lány – aki korábban atletizált – lefutotta őt a hajrában. A fináléban újra összecsaptak, előtte pedig át kellett beszélni a taktikát: az elejétől kezdve kemény futással akartuk megtörni az ellenfelet. Ez sikerült is, gyönyörű versenyzéssel nyerte meg az Eb-aranyat. A mixváltót is csak dicsérni lehet, az összes csapattag a maximumot hozta, mindannyian kellettek a sikerhez.  A magyar küldöttség volt a legnépesebb a kontinensviadalon, mind a tizenkét fiatalunk a mezőny első felében végzett – ez eszméletlen jó eredmény. Korábban azt emlegettem, hogy széles alapokon áll az utánpótlás – ezt újra alátámasztották a versenyzőink. Jó volt kint magyarnak lenni!”

(Kiemelt képünkön: az ifi Eb-n ezüstérmes mixváltó tagjai, balról: Szalai Fanni, Rózsavölgyi Donát, Baier Zsófia, Trungel-Nagy Zalán Forrás: MTSZ)