UtánpótlásSport
2024. július 14.
  • instagram
Junior férfi kézilabda Európa-bajnokság, Szlovénia
Keresés:

Sportágak

EYOF Úszás

2023-07-30 19:56

Magyar mestermunka a maribori medencében

Negyvennyolc ország 14-18 évesei versengtek több mint 2400-an a hátunk mögött hagyott héten a 17. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) Mariborban, ahol a mieink is kitettek magukért: 23 érmet, közte nyolc aranyat szereztek, s a medáltáblázaton a hatodik lett Magyarország. Az úszók kilenccel járultak hozzá a bőséges éremterméshez.

Az idei szlovéniai EYOF-on 11 sportág tini titánjai viaskodtak, s a magyar csapat zöme szépen helytállt az öreg földrész korosztályos multi eseményén, amelyen reprezentánsaink közül a legmutatósabb teljesítménnyel – az atléták mellett - az úszók álltak elő. Azazhogy éppenséggel egyáltalán nem álltak, hanem nagyon is gyorsan és legfőképpen eredményesen hasították a vizet a hatnapos medenceprogram keretében: három aranyat, öt ezüstöt és egy bronzot téve be a közösbe.

Úszókülönítményünkből kimagaslott – kevésbé a termetével, sokkal inkább parádés produktumaival – 

Jackl Vivien, aki négy alkalommal is a dobogóra állhatott

az eredményhirdetéskor, két első és két második helyet begyűjtve. A Tatabányai Vízmű októberben 15 éves versenyzője persze nem az ismeretlenségből előtörve alakított szenzációsat: a budapesti születésű talentum az ifjúsági korúak tavalyi perui világbajnokságán és romániai Európa-bajnokságán is gondoskodott róla, hogy szerte földön megismerjék a nevét: az előbbin hatodik lett 400 vegyesen és 200 pillangón, utóbbin a vegyesúszás hosszabbik távján bronzot érdemelt ki. Most július elején pedig, a belgrádi ifi Eb-n megnyerte a számot. Vagyis

maribori első aranya, amelyet a legkomplexebb műfajban érdemelt ki, az előrelépés, a fejlődés újabb bizonyítéka, s nem holmi váratlan fejlemény.
Jackl Vivien Forrás: Team Hungary/Facebook

Sirkóné Kocsis Márta tanítványa az EYOF-on 400 vegyesen „utcahosszal” győzött, de – miután elkapta az „aranyláz” – magabiztosan diadalmaskodott 400 gyorson is, míg 200 háton és 800 gyorson csupán egy-egy vetélytársnőt engedett maga elé. Aligha kiabáljuk el: univerzális tehetség.

Voltak ebben az EYOF-ban hullámvölgyek, de összességében szerintem büszke lehetek magamra

– nyilatkozta az önértékelésben is kiváló ifjú hölgy. Akit az olimpiai sportokban járatos insidethegames.biz szakportál röviden így jellemzett a szlovéniai 400-as vegyessikere után, amikor is csaknem 3 másodperccel volt jobb az utána másodikként beérkező olasz úszónál is:

Jackl Vivien már 14 évesen a magyar sport feltörekvő sztárjainak egyike

A harmadik úszóaranyunk Bagi Zoltán nyakába került, miután megnyerte a 100 pillangó döntőjét.

Bagi Zoltán Fotó: Bodaki Márk/MOB-Média
A tiszaújvárosi kiválóság úgy lett itt és most első, hogy a tavalyi EYOF-on, Besztercebányán még 100 gyorson végzett bronzérmesként.

A BVSC-s Kovács Botond Mariborban két medált is szerzett. Az elsőt – egy ezüstöt – 200 vegyesen, a másodikat – egy bronzot – pedig a 400 méteres vegyes úszás fináléjában. Még két ezüstéremmel vagyunk adósak: az egyiket Kakuk Koppány harcolta ki 400 gyorson, a másikat pedig a Kőbánya SC-s Miszlai Mira 200 pillangón.

A dobogósok mellett dicséret illeti a csapat egészét, hiszen a medálokon kívül jó néhány értékes döntős helyezés jutott a mieinknek, amit azért is érdemes igazán megbecsülni, mert nemzetenként csak egy úszó juthatott tovább az elődöntőbe vagy a nyolcas fináléba.

Az EYOF bő három évtizedes történetében amúgy az idei rendezvényig összesen 267 magyar érem született, így a szlovéniai záráskor 290-re tornásztuk fel az összmedál-mennyiségünket. Nem kétséges: legközelebb a háromszázas határ átlépése is megtörténik.

(Kiemelt képen: Jackl Vivien Forrás: Team Hungary/Facebook)