UtánpótlásSport
2024. május 9.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kajak-kenu

2023-09-01 20:00

Két arany és két bronz az U23-as és ifjúsági maratoni vb-n

Hat versenyszámban voltak érdekeltek kajak-kenusaink, és ebből négyben is érmet szereztek a koldingi U23-as és ifjúsági maratoni világbajnokság második napján. A pénteki két-két arannyal és bronzzal a mieink vezetik az éremtáblázatot.

Mint beszámoltunk róla, csütörtökön a maratoni vb első napján rögtön beindult a magyar éremgyár Dániában, majd pénteken újabb négy magyar éremnek örülhettünk az U23-asok és ifjúságiak versenyében.

Az idősebb korosztályban női kenu egyesben Csépe Anna aranyérmet szerzett a 21 kilométeres távon; Sinkó Panna hatodik lett ugyanebben a számban.

Az ifjúságiak között kenu párosban Ludányi Mátyás és Vonga Ádám szintén aranyat nyert 14,4 km-en, míg Nagy Levente és Méri Botond negyedikként ért célba.

Forrás: MKKSZ

Az aranyak mellett két bronz is született: előbb Reisz Janka és Kmetyó Klaudia végzett harmadik helyen az ifik kenu páros számában 17,7 km-en; a Molnár Kinga, Józsa Hanna egység ötödik lett.

Az U23-asok mezőnyében pedig Hegedűs Karolina nyert bronzérmet C-1-ben 11,1 kilométeren, míg Kis-Batka Imola negyedikként zárt. A férfiaknál Zsidai Máté (U23) negyedik helyen fejezte be kenu egyesben 17,7 km-en. Az U23-asok K-1-es számában Péli Zalán hetedik, Varga Olivér 18. lett 24,3 km-en.

Két nap után az éremtáblázat első helyen állnak a mieink, öt arannyal, két ezüsttel és három bronzzal.

(Kiemelt képen: Csépe Panna Forrás: MKKSZ)