UtánpótlásSport
2024. május 8.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2023-11-17 20:06

Reizinger Máté stabilizálná jó teljesítményét az NB I/A-csoportban

Sokakat meglepve hét forduló után a Budapesti Honvéd 19 éves fiatalja, Reizinger Máté a felnőtt első osztályú kosárlabda-bajnokság legjobban teljesítő U20-as játékosa.

Öt forduló elteltével sorra vettük, hogy az U20-as kosarasok közül kik teljesítettek eddig a legjobban a férfi NB I/A-csoportban. Az október végi toplistánk élén a 2004-es születésű Reizinger Máté kapott helyet, miután több meccsen is remek produkcióval rukkolt elő. A Budapesti Honvéd ígéretes hátvédje például a Kecskemét legyőzéséből 12 ponttal és 18-as VAL-mutatóval vette ki a részét, valamint legutóbb a Körmend ellen úgyszintén hozzátette a magáét: 7 ponttal, 3 szerzett labdával, 2 gólpasszal és 11-es VAL-mutatóval zárt. Mindezt azok után, hogy az előző évadban mindössze öt meccsen lépett pályára, s azokon is általában csupán pár perc jutott neki.

„Tavaly az évad közben kerültem fel a felnőttcsapathoz, emiatt nehezebb volt felvenni a ritmust, megszokni az A-csoportos közeget, ráadásul fizikailag le voltam maradva a nagyokhoz képest – kezdte Reizinger az Utánpótlássportnak. – Nagy változást jelentett, hogy az előző szezonhoz képest idén nyáron már végigcsináltam az első csapattal a felkészülést, majd megkaptam a játéklehetőséget az edzőmeccseken is, amelyeken úgy érzem, jól teljesítettem, sikerült bebizonyítani, hogy valóban ott van a helyem a keretben. 

Szerencsére az edzői stáb továbbra is bízik bennünk fiatalokban, és ez a pályán töltött percekben is meglátszik, aminek nagyon örülök, igyekszem meghálálni a bizalmat.

Lehet, hogy kívülről kicsit váratlannak hat ez az előrelépés, de számomra belülről ez nem tűnik akkora ugrásnak. Mielőtt a bajnokság elkezdődött volna,

éreztem, hogy eljöhet egyfajta áttörés,

ha odateszem magam, folytatom a kemény munkát. Amikor szóhoz jutok, a legfontosabb feladatom a jó védekezés – ha ez megvan, akkor az hozza magával a jó támadójátékot, de legalábbis nagyban megkönnyíti a dolgot. Természetesen a pozitív élményeknek köszönhetően időközben mind inkább megjött az önbizalmam is, és bátrabban merek vállalkozni."

Reizinger Máté Forrás: honved.hu

A dombóvári nevelésű fiatal tavaly nyáron igazolt a fővárosba, ahol mostanra abszolúte megtalálta a helyét: 4,6 pontot, 2,7 lepattanót, 1,3 szerzett labdát és 7,3-as teljesítményindexet átlagolt az első hét fordulóban – utóbbiban jelenleg a legjobb utánpótláskorú játékos a felnőttélvonalban.

„Az a célom, hogy a jövőben a mostaninál jóval kiegyensúlyozottabban játszak, mert jelenleg sajnos még igencsak hullámzó a teljesítményem: egy-egy jobb meccsre jut aztán egy gyengébb is. Fontos lenne minden mérkőzésen stabil, konzisztens formát hozni" – mondta Máté, aki a múlt nyáron sem az U19-es, sem az U20-as válogatottba nem kapott meghívót, így

nagy motiváció számára, hogy beverekedje magát az U20-as nemzeti csapatba, és jövőre ott legyen a korosztályos Eb-n.

(Kiemelt kép forrása: Budapesti Honvéd)