UtánpótlásSport
2024. május 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Atlétika

2023-12-14 09:15

„Szeretem meglepni magam az ugrásaimmal”– Rózsahegyi Bori

A hazai távolugrás kiemelkedő ígérete, Rózsahegyi Bori az idén többek között korosztályos csúcsot ért el és megvédte címét az EYOF-on.

Töretlen fejlődést mutat és az idén is számos kiemelkedő eredményt ért el a Tatabányai SC-Geotech 16 esztendős távolugrója, Rózsahegyi Bori.

A versenyszám egyik legígéretesebb hazai tinédzsere többek között

megvédte a címet a Mariborban rendezett Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF),

döntős volt a három évvel idősebbek, az U20-asok jeruzsálemi Eb-jén, és fedett pályán, valamint szabadtéren is felállhatott a felnőtt országos bajnokság dobogójának harmadik fokára. Henyecz László sokra hivatott tanítványa a fedett pályás bajnokságon 630 cm-re javította az U18-as országos csúcsot, szabadtéren pedig 632 centis egyéni rekorddal nyert bronzot az ob-n, amely azért is külön megsüvegelendő, mert a női távolugrás itthoni elitje nemzetközi szinten is helytálló eredményekkel büszkélkedhet. Az EYOF-on ezt a 632 cm-t újra megugorva érdemelte ki az aranyat.

„Ez volt az eddigi legjobb évem, és összességében büszke lehetek magamra – mondja Bori. – Sokat fejlődtem, erősödtem, gyorsultam, de ami talán a leginkább szerepet játszott a jó eredményekben, hogy fejben is összeszedett lettem. Ennek köszönhetően nemcsak egy-két versenyem sikerült jól, hanem az ugrásaim átlaga nagyjából 620 centi körüli lett, ami után nem lehetek elégedetlen.

A versenyen már jobban ki tudom zárni a körülményeket, képes vagyok elsősorban magamra figyelni, és az ebből adódó stabilitás az, aminek talán a legjobban örülök az edzőmmel, Laci bácsival együtt.

A korosztályban az idén első éves voltam, így nem kell lemondanom arról sem, hogy jövőre szabadtéren is megjavítsam az U18-as országos csúcsot.”

Rózsahegyi Bori az idén megvédte a címét az EYOF-on Fotó: Szalmás Péter/ MOB Média

Az U18-as országos csúcs egyébként 639 centi, és Csapó Katalin ugrotta még 1986-ban. Ehhez került az idén 7 centire Bori.

„Bár edzésen néha elkap a hév, nem szeretnék telhetetlen lenni, így nem is bánom, hogy jövőre még ott lebeghet a szemem előtt az U18-as csúcs megdöntése. Persze, ahogy egyre nagyobbakat ugrom, úgy lesz mindig nehezebb javítani. Jövőre a 640 centit várom magamtól, amire sokan azt mondják, hogy nagyon alábecsült eredmény. Viszont én nem szívesen gondolkodom nagyobban, mert

inkább szeretem magam meglepni az ugrásaimmal, minthogy csalódjak,

ha mégsem sikerül a 650 vagy a 660. Tehát mindenekelőtt magamhoz képest akarok fejlődni. Ezért sokkal jobban örülök egy nemzetközi versenyen elért egyéni csúcsnak, akkor is ha nem állok dobogóra, mint annak, ha például itthon rosszabb eredménnyel nyerek aranyat.”

Rózsahegyi Bori az U18-as szabadtéri hazai rekord megjavításáról sem mondott le Fotó: Szalmás Péter/ MOB Média

Bori már javában benne van az alapozásban, és készül a jövő évre, amely ugyancsak nem ígérkezik unalmasnak.

„Fedett pályán a felnőtt ob lesz a kiemelt versenyem, szabadtéren pedig július közepén a besztercebányai U18-as Eb, majd augusztus végén a limai U20-as vb. Elsősorban az U18-as Eb-re készülök, de természetesen örülnék, ha a világbajnokságon is csúcsformában lennék, ami nem lesz könnyű feladat. Az U18-as Eb mezőnye hasonló lesz az EYOF-éhoz, de most én is az idősebbek közé tartozom majd, így el is várom magamtól a dobogót. Besztercebányához szép emlékek kötnek, hiszen tavaly ott nyertem meg az első EYOF-omat.

Ha nem hátráltat sérülés, betegség és nem jön mélypont, akkor szeretnék másodszor is győzni azon a pályán.

(Kiemelt képünkön: Rózsahegyi Bori Fotó: Szalmás Péter/MOB Média)