UtánpótlásSport
2024. október 10.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Cselgáncs

2024-01-06 14:55

Az U23-as Eb-bronzok után Sági Nikolett a junior-világversenyeken is dobogóra állna

A 19 éves cselgáncsozó, Sági Nikolett (78 kg) az elmúlt két évben egyaránt bronzérmet szerzett az U23-as Európa-bajnokságon. A KSI fiatalja elmondta, idén a saját korosztályában, a juniorok között is szeretné begyűjteni első érmét világversenyről.

Remekül zárta a 2023-as évet Sági Nikolett, miután a tavalyi utolsó nemzetközi versenyén, a potsdami U23-as Európa-bajnokságon a dobogó harmadik fokára állhatott fel, ezzel pedig megismételte az egy évvel korábbi teljesítményét – akkor Szarajevóban nyert bronzérmet a 78 kilósok mezőnyében. A KSI 19 éves versenyzőjének korábban a junior Eb és vb sem sikerült jól (egyaránt az első körben búcsúzott), így az idősebbek Eb-jén szerzett érem nagy elégtételt jelentett neki.

A tavalyi évem első fele nagyon jól sikerült: éremmel tértem haza az összes junior és felnőtt Európa-kupa-versenyről, amelyen elindultam.

Továbbá idén részt vehettem pályafutásom első felnőtt European Open-versenyén is, amelyen ötödik lettem Szarajevóban. A jó eredményeknek köszönhetően kvalifikáltam magam az őszi junior-világversenyekre, azonban sem a hágai Európa-bajnokságon, sem az odivelasi világbajnokságon nem jött ki a lépés, nem sikerült eljutnom az éremcsatákig, ami miatt értelemszerűen csalódottam voltam. Utólag visszatekintve, kicsit túlizgultam ezeket a nagy versenyeket, mivel éreztem, hogy elvárják tőlem a jó eredményt, és nem voltam képes felszabadultan dzsúdózni. 

Szerencsére ezután nem volt sok idő szomorkodni, mert még hátra volt az U23-as Eb is, amelyre ismét összeszedtem magam, és újabb bronzérmet szereztem. Nagyon örültem, hogy sikerült ismét bizonyítanom!

– emlékezett vissza Sági az Utánpótlássportnak.

Sági Nikolett (fehérben) 2023-ban ismét bronzérmes lett az U23-as Eb-n Forrás: EJU

„A jó lezárásnak köszönhetően összességében kereknek érzem a tavalyi évemet, és nagyon motiváltan vágok neki az utolsó juniorévemnek.

A fő célom, hogy idén végre a juniorkorosztályban is nagyot alkossak: a vb-n és az Eb-n is szeretnék legalább a pontszerző helyek valamelyikén végezni, de még jobb lenne érmet nyerni.

(Kiemelt kép forrása: EJU)