Mészárosné Kovács Andrea: A jó edző egyik legfőbb ismérve az alkalmazkodóképesség
A Magyar Edzők Társaságával együttműködésben indított Mestermunka című sorozatunkban az utánpótlásedzői szakmát szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz a legkiválóbb trénerek portréival. Ezen a héten Mészárosné Kovács Andrea kosárlabdaedzőt, a BEAC szakmai vezetőjét mutatjuk be, akinek a nevéhez számos nagy siker fűződik az utánpótlás-válogatottak szövetségi edzőjeként.
Igazi kosaras családban nőtt fel Mészárosné Kovács Andrea, ugyanis az édesapja kiváló játékos és edző is volt, a bajai sportélet egyik ikonja. Kovács József 75-ször szerepelt a válogatottban, majd vezetőedzőként Magyar-kupa-győzelemre és bajnoki ezüstéremre vezette szeretett klubját, a Bajai SK-t. Ezek után lányának is egyenes út vezetett a kosárlabdapályára, és belőle is jó játékos vált; aktív pályafutása során a legnagyobb sikerét (magyar bajnoki cím, 1993) Sopronban érte el. Majd, amikor felhagyott a játékkal, ő is edzőnek állt.
„A bajai kezdeti időszakot követően tíz éven át játszottam Sopronban, majd pályafutásom utolsó szakaszában Kecskemétre igazoltam, és ott is hagytam abba a kosárlabdázást, majd kóstoltam bele először az edzősködésbe – idézte fel az edzői pályájának kezdeti lépéseit Mészárosné Kovács Andrea az Utánpótlássportnak. – Mikor még játszottam, huszonhét évesen Kecskeméten elkezdtem foglalkozni gyerekekkel, méghozzá a legkisebbekkel, és szépen lassan beletanultam a tréneri szakmába.
Visszatekintve, az edzői pályám elején nagyon szigorú és kemény voltam a gyerekkel, néha talán túlságosan is. A mai eszemmel már teljes másként kezelnék sok helyzetet, de kezdő edzőként sajnos a saját bőrömön tapasztaltam meg mindent, és jöttem rá az évek során, hogy melyik volt hatékony és helyes módszer az adott szituációban, míg a hibákból igyekeztem mindig tanulni és fejlődni. Fontosnak tartom, hogy időről időre önkritikát is gyakoroljak.
A kétezres évek elején a kecskeméti ifjúsági és serdülőcsapatot több alkalommal is bejuttatta a korosztályos országos döntőbe. Aztán 2005-ben Ceglédre került, ahol jött az újabb szintlépés, és a junioregyüttessel bajnoki finálét játszhatott, és ezüstérmesként zárt, valamint diákolimpiai országos döntőt is nyert tanítványaival.
Ezt hatalmas eredménynek tartom; ez a folyamat megmutatta számomra, hogy honnan hová el lehet jutni kemény munkával. Ebben az időszakban tényleg igazi sztahanovista voltam, minden egyes nap reggeltől estig dolgoztam, mert az edzősködés mellett még a gimnáziumban is tanítottam. Sosem tartottam magam vándormadárnak, ahol jól érzem, ott szeretek építkezni, és hosszú távra tervezni.”
Kovács Andrea aztán Cegléden ült le először NB I/A-csoportos felnőttcsapat kispadjára, majd 2011-ben a szegedi élvonalbeli együttesnél folytatta, amellyel negyedik helyet ért el. Ekkor viszont a Tisza-partiaknál az első csapat – anyagi gondok miatt – visszaesett a másodvonalba. De ez sem szegte kedvét, rögtön a következő évadban meg is nyerte az NB I/B-t, és visszajuttatta az A-csoportba a Szegedet. A pénzhiány miatt időközben az egyesületnél – az ő szakmai vezetésével – egyre inkább az utánpótlás-nevelésre került a nagyobb fókusz. Amelynek meg is lett az eredménye, amikor 2022-ben a Szegedi KE serdülőbajnoki címet ünnepelhetett. Tizenkét szegedi esztendő után következett az újabb váltás: 2023-ban a BEAC-hoz igazolt, ahol azóta is a felnőttcsapat vezetőedzője és a klub utánpótlásának szakmai vezetője is egyben.
Én legalábbis mindig erre törekedtem, igyekeztem idomulni a jelen generáció igényeihez, és másképpen bánni, kommunikálni a mai fiatalokkal. Az egykori játékosaim közül többen mondták már, hogy sokat változtam az évek alatt, és manapság már nem vagyok olyan keménykezű edző, mint régen.
Mára – talán a koromnál és a tapasztalatomnál is fogva – jóval türelmesebb lettem, a felesleges konfliktusokat és belharcokat igyekszem elkerülni. Régen szigorúan ragaszkodtam az elképzeléseimhez, mostanra be kellett látnom, néha hatékonyabb, ha nem vagyok annyira vaskalapos, és egyszer-egyszer engedek az elveimből.”
A klub feladatai mellett 2011-től több mint egy évtizeden át (egészen 2023-ig) dolgozott a korosztályos válogatottak élén szövetségi edzőként, s ez idő alatt számos nagy sikert ért el. Az 1997-1998-as születésűekből álló U16-os válogatottal
utóbbi azért is volt különleges, mert azt megelőzően a mieink legutóbb 1976-ban állhattak dobogóra az U16-os korosztály Eb-jén.
Majd 2017-ben – immár a 2001-2002-esekkel – az U16-os nemzeti csapatot két világversenyen, az Európa-bajnokságon, illetve az EYOF-on is döntőig, ezüstéremig vezette.
Az eredményei alapján az elmúlt egy-másfél évtizedben Mészárosné Kovács Andrea volt a magyar női kosárlabda-utánpótlás legeredményesebb edzője. A korosztályos sikerek mellett a nagyválogatott másodedzőjeként is dolgozott hosszú évekig. A mai felnőtt női nemzeti csapat kulcsjátékosaival az utánpótláséveik során szinte egytől egyig foglalkozott szövetségi trénerként.
„Ahogy játékosként, úgy edzőként is a kemény munka önmagában nem mindig elegendő, bizonyos helyzetekben szüksége van az embernek némi szerencsére is. Nekem ilyen volt az a pillanat, amikor Balogh Judit, vagyis Bubu (223-szoros válogatott klasszis, akiből aztán kiváló edző is vált, a BEAC szakmai igazgatója volt 18 éven át, illetve a korosztályos válogatottakat is irányította több ízben – A szerk.) beajánlott engem az utánpótlás-válogatotthoz, így először kipróbálhattam magam segédedzőként az U16-osok, majd az U20-asok mellett is. Jó időben kellett jó helyen lennem.
És hogy mégis mire legbüszkébb az immár háromévtizedes edzői pályafutása során?
„Ha szakmailag nézem, akkor egyértelműen a nemzetközi sikerekre, a világversenyeken nyert érmekre.
Köszönettel tartozom mindenkinek, akinek bármilyen módon része volt a játékosok fejlesztésének, és külön köszönöm a stábtagoknak is, hogy mindvégig mellettem és a csapat mellett álltak. Emellett hálás vagyok azért is, mert rengeteg jó játékossal dolgozhattam együtt a karrierem alatt, nemcsak a válogatottnál, hanem klubszinten is. Ugyanakkor, ha mind közül egyet kiemelhetek, akkor az a Drahos Leila a legkedvesebb szívemnek, aki jelenleg is a tanítványom. Szegeden még kisgyerekként került hozzánk, és kezdtünk el vele foglalkozni Földi Alexandrával és lányommal, Mészáros Viviennel közösen. Leilának aztán azóta is – az első időkben Szegeden, az elmúlt években pedig már a BEAC-ban – testközelből végigkísérhetem a szárnybontogatásait, és egyengethetem a fejlődését.
Persze, nem lehet mindenkiből klasszist játékost faragni, mert a képességek limitáltak, de a célnak annak kell lenni, hogy mindenkiből kihozzam a maximumot. Azt gondolom, a kellő szorgalommal és edzői hozzáadott értékkel még egy közepes képességű játékosból is lehet NB I/A-csoportos játékost nevelni. Mindenkinek próbálom átadni a lehető legtöbbet a saját tudsáomból. Akkor pedig igazán büszke vagyok, amikor látom egy-egy játékoson a kezem nyomát, és azt érzem, valóban hozzá tudtam tenni ahhoz, hogy belőle profi kosárlabdázó váljon.”
(Kiemelt képet készítette: Girgász Péter/BEAC)
