UtánpótlásSport
2024. október 5.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2024-02-12 20:26

Az U20-as női válogatott sérülésektől megtizedelve is gőzerővel készül a nyári Eb-re

Ritkán látható sérüléshullám söpört végig a nyári korosztályos Eb-re készülő U20-as női kosárlabda-válogatotton. A szombaton véget ért, legutóbbi összetartás után kérdeztük Tursics Krisztián szövetségi edzőt a kialakult helyzetről, illetve a kilátásokról.

Az U18-asok mellett a múlt héten az U20-as női kosárlabda-válogatott is edzőtáborba vonult Székesfehérváron, és Tursics Krisztián szövetségi edző irányításával négy napon keresztül már a nyári Európa-bajnokságra hangoltak a korosztály legjobbjai. Ugyanakkor a szakmai stáb igencsak nehéz helyzetben találta magát, mivel sérülés miatt az elmúlt hetekben jó néhány játékos kidőlt a keretből.

Szinte páratlan sérüléshullám sújt minket mostanában: a meghatározó játékosaink közül Toman Petra és Kastl Dóra is nemrégiben térdszalagszakadást szenvedett, és nagy valószínűséggel egyikükre sem számíthatunk a nyári Eb-n 

– kezdte Tursics Krisztián az Utánpótlássportnak. – Rajtuk kívül még Holcz Rebeka, Baa Dominika és Takács Dorina szintén sérüléssel bajlódik, esetükben várhatóan rövidebb lesz a rehabilitáció, de a visszatérésük pontos időpontját még nem tudjuk. Nem vagyunk egyszerű helyzetben, mert ezek a sérülések alapjaiban átírják az elképzeléseinket, így nyilván az összetartás során sem tudtuk az előre megtervezett munkát végezni, alkalmazkodnunk kellett a kialakult helyzethez. Azonban nem ez okozza a legnagyobb fejtörést, mert jelenleg csak egy szezon közbeni edzőtáborról beszélünk.

A sérültjeink listáját látva az már jóval aggasztóbb, hogy a bajnokság végeztével majd milyen összetételű kerettel vághatunk neki a közvetlen Eb-felkészülésnek.

Nagyon bízom benne, hogy a szezonból hátralévő részében már nem lesznek újabb sérülések. A csapatunk és a magyar kosárlabdasport hosszú távú eredményessége szempontjából is az lenne a legfontosabb, hogy a fiataloknál ne lássunk ilyen sok sérülést."

Tursics Krisztián Forrás: FIBA.Basketball

„Toman Petra és Kastl Dóra kiválásával elsősorban a belső posztokon szűkültek be a lehetőségeink – ráadásul úgy, hogy velük együtt sem volt túl mély a merítés a magasemberek terén. Ennek fényében – főleg támadásban – a játékrendszerünket teljes mértékben át kellett alakítani.

Petra olyan kiemelkedő képességű játékos, akire az egyestől az ötösig minden pozícióban lehet számítani, és ezt az ősszel a DVTK-ban is megmutatta.

Hazai topcsapatban húzóemberré vált a magyar bajnokságban, valamint a Euroligában is rendszeresen játszott – az ő kiesése különösen nagy veszteség. Azon leszünk, hogy csapatmunkával, egységként pótoljuk az általa betöltött szerepet." 

Tursics Krisztián együttese időközben már ellenfeleket is kapott: a németekkel, az izraeliekkel és a szerbekkel került közös csoportba az Eb-n.

„Mindig hangsúlyozni szoktam, nem az számít igazán, hogy a csoportkörben kikkel találkozunk, hanem a negyedik mérkőzés, a nyolcaddöntő lesz a sorsdöntő, hiszen a csoportkörből mind a négy együttes továbbjut.

Nyilván azért az sem lesz indifferens, hogy hányadik pozícióban megyünk tovább, viszont a csúcsformánkat a nyolcaddöntőre kell időzítenünk.

Egyelőre azonban nem is érdemes ezzel foglalkoznunk, első körben a saját keretünket kell tisztán látni, majd utána beszélhetünk konkrét célokról."

AZ U20-AS NŐI VÁLOGATOTT KERETE:
Aho Tyra (DVTK), Oláh Fruzsina (DVTK), Milkovics Réka (BEAC), Katona Boglárka (BEAC), Gyöngyösi Janka (Győr), Laczkó Sára (Pécs), Dobó Lilla (Nyíregyháza), Gelei Karola (Vasas), Kádár Orsolya (Vasas), Bajzáth Lili (BKG Szigetszentmiklós), Papp Lilla (Dávid Kornál KA), Dávid Mia (Dávid Kornél KA), Zsámár Panna (BKG Szigetszentmiklós), Halmágyi Kata (NKA Pécs)
Hiányzott az összetartásról: Strausz Edina (Winston Salem Christian School, USA)
Sérülés miatt nem bevethető: Toman Petra (DVTK), Kastl Dóra (Holderness School, USA), Holcz Rebeka (Szekszárd), Takács Dorina (BKG Szigetszentmiklós), Baa Dominika (TFSE-MTK)

(Kiemelt kép forrása: FIBA.Basketball)