UtánpótlásSport
2024. április 17.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Öttusa

2024-02-14 19:01

Bauer Blanka volt a legjobb tinédzser a fedett pályás magyar bajnokságon

A 18 éves Bauer Blanka a hatodik helyen zárt a fedett pályás nyílt magyar öttusabajnokságon.

A hazai utánpótláskorú versenyzők közül az UTE 18 éves öttusázója, Bauer Blanka szerepelt a legjobban a fővárosban rendezett Peridot elnevezésű fedett pályás nyílt magyar felnőttbajnokságon.

Bauer a döntőben – amelybe az elődöntős csoportjából az első helyen került – egyik számban sem nyújtott kiemelkedőt, de összességében stabilan teljesített, és a tizenharmadik helyen fejezte be a versenyt,

a magyarok közül pedig a hatodik legjobb lett.

A Bátonyi Balázs által edzett ígéret tavaly nagyszerű évet zárt: a kairói, a budapesti, majd a szófiai felnőtt-világkupaversenyen is döntőbe jutott, majd ott volt a bath-i olimpiai kvalifikációs felnőtt-világbajnokságon is, melyen csapatban Gulyás Michelle-lel és Barta Lucával bronzérmet érdemelt ki, míg egyéniben a legjobb magyarként a 16. helyen zárt. Nem mellesleg a vb elődöntőjében Bauer

10:38:08 perces világcsúcsot állított fel a kombinált versenyszámban,

azaz a négy lövészettel megszakított 5x600 méteres futásban.

Bauer Blanka hatodik lett a fedett pályás magyar felnőttbajnokságon Forrás: MÖSZ

Az U19-esek között is a kombinált szám világrekordere (11:33:20) az idei céljairól úgy nyilatkozott honlapunknak, hogy:

Szeretnék ott lenni a párizsi olimpiai játékokon, ezért ennek mindent alárendelve végzem a munkát.

A fejlődésem szempontjából sokat számított, hogy ott voltam a felnőttvilágkupák döntőiben, mert értékes tapasztalatokat szereztem és lovaspályákon is tudtam menni. A kombinált számban elért világcsúcsoknak örülök, ez is egy olyan szám, amelyben szeretném stabilan tartani a jó eredményt, viszont lovaglásban és vívásban folyamatos gyakorlásra van szükségem. A vívást tekintve különösen hasznos volt, hogy a felnőttek között versenyeztem tavaly is, mert sokat lehet tőlük tanulni. Bár az idén már junior vagyok, nem tervezek elindulni a korosztályos versenyeken, az olimpiai kvalifikáció lebeg a szemem előtt.”

A felnőtt nyílt magyar bajnokságon Gulyás Michelle lett a női bajnok, a második pedig a tavaly még utánpótláskorúnak számító kétszerese junior Eb-győztes és junior-vb-ezüstérmes Erdős Rita lett. Az első felnőttéveikben járó fiatalok remek formát mutattak, hiszen a férfiak között a junior-világbajnok Koleszár Mihály nyerte az ob-t.

(Kiemelt képünkön: Bauer Blanka /balra/ és klubtársa, Gulyás Michelle Forrás: MÖSZ)