UtánpótlásSport
2024. április 12.
  • instagram
Ifjúsági ökölvívó Európa-bajnokság, Porec (Horvátország) Kadét- és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Vívás

2024-03-13 15:53

A 17 éves Nagy Blanka a legjobb felnőttekkel is felveszi a versenyt

Legutóbb a budapesti GP-n remekelt, hamarosan pedig a nankingi vk-n bizonyíthat a felnőttek között a tavaly kadétvilágbajnoki címet szerzett 17 éves párbajtőrvívó, Nagy Blanka.

Tavaly kadétvilágbajnoki címmel robbant be a nemzetközi utánpótlás-élmezőnybe, az idén pedig tovább folytatja remeklését, immáron a juniorkorosztály elsőéveseként. A DSI Debrecen 17 éves párbajtőrvívója, Nagy Blanka a múlt hét végén a budapesti felnőtt Grand Prix-versenyen jutott a nyolcaddöntőig (a 14. helyen zárt a 324 fős mezőnyben), ezzel a hazai női ranglista előkelő harmadik helyére lépett fel. A reménység januárban a dohai GP-n is 32 között volt, összteljesítménye pedig azt eredményezte, hogy

a jövő hét végi, nankingi világkupaversenyre a női válogatott tagjaként utazhat.
Nagy Blanka a felnőttek között is egyre szebb eredményeket ér el Forrás: Magyar Vívó Szövetség

„Elsősorban nem az eredményt nézzük, hanem a fejlődési pályát, és ebből a szempontból minden rendben van – mondja az ígéret mestere, Serra Bendegúz. –

Sőt, Blanka néha kettesével veszi a lépcsőfokokat.

Ez alatt a felnőttcsapatba való bekerülését is értem. A nankingi világkupaverseny nem volt betervezve a versenynaptárunkba, az eredeti program szerint hosszabb felkészülési időszak előzte volna meg az áprilisi junior-világbajnokságot. Természetesen örülünk, hogy újabb kapuk nyílnak ki Blanka előtt, de mivel még csak elsőéves a juniorok között, fokozattan ügyelni kell arra is, hogy ne kapjon több terhelést, mint amennyit a szervezete a korának megfelelően jól visel.”

Mint arról beszámoltunk, a debreceni tinédzser a budapesti GP-n a 64 között az igen tapasztalt, 33 éves francia Laurence Épée ellen nyert 15:9-re, majd azzal a kétszeres Eb-bronzérmes Renata Knapik-Miazgával találkozott, aki a GP címvédőjeként érkezett Budapestre, ugyanis tavaly legyőzte a mostani aranyérmes Kun Annát a viadal fináléjában. Blanka azonban nemcsak felvette a kesztyűt a 35 éves lengyellel, hanem bravúros, egytusos, 15:14-es sikert aratott ellene. A 16 között, a nyolcaddöntőben aztán megint jól vívott a magyar kitűnőség, de a győzelem akkor már nem jött össze, és 15:12-re kikapott a francia Alexandra Louis Marie kihívójaként, aki történetesen négy évvel ezelőtt, 2020-ban nyerte meg a budapesti GP-t.

„Ebben az évben az volt a célunk, hogy Blanka rutint szerezzen a felnőttek között és feljöjjön a felnőttközépmezőny szintjére – folytatja Serra. – Viszont ő

már a közvetlen élmezőnnyel is felveszi a versenyt, ami nagy dolognak számít.

Az nem újdonság, hogy tusokat tud adni ezeknek az ellenfeleknek, mert a nemzetközi edzőtáborokban már gyakorolt velük, viszont az mindenképpen jelentős előre lépés, hogy egy egész asszón keresztül képes koncentráltan, jól vívni ellenük. De Blanka számára is az a legfontosabb, hogy folyamatosan fejlődjön, ezért minden egyes mérkőzésnek örül, amit a felnőttek között vívhat.”

Nagy Blanka és edzője, Serra Bendegúz a folyamatos fejlődést tartja szem előtt Forrás: FIE

Blanka februárban a nápolyi junior Eb-n egyéniben a 13. lett, csapatban pedig bronzéremnek örülhetett. A junior-világbajnokságot a szaúdi fővárosban, Rijádban rendezik április közepén.

(Kiemelt képünkön: Nagy Blanka Forrás: Magyar Vívó Szövetség)