UtánpótlásSport
2024. október 10.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2024-04-21 16:13

Meglepetéscsapatként teher nélkül készülhet a Cegléd az U20-as országos döntőre

Többek között olyan hagyományos nagy klubokat, mint a Vasast és a MAFC-ot is megelőzve, meglepetésre a Cegléd kosárlabdacsapata zárt az élen az alapszakasz végén az U20-as férfibajnokság B-csoportjában, és ezzel Rezák Tamás tanítványai egyenes ágon kivívták az országos döntőbe jutást.

Amíg az U20-as férfi kosárlabda-bajnokság A-csoportjában (amelyben kizárólag a felnőtt első osztályú klubok korosztályos együttesei szerepelhetnek) alapvetően érvényesült a papírforma, hiszen az NK Pécs, a Budapesti Honvéd és a DEAC végzett az első három helyen, addig

a B-csoportban némileg váratlanul a 22/2-es mérleggel végző Cegléd szerezte meg az első helyet,

mások mellett a MAFC, a Vasas, a Miskolci EAFC és a Pécsi VSK gárdáját is megelőzve. A kiemelkedő szereplésnek köszönhetően a Pest megyeiek egyenes ágon kiharcolták a helyüket az évad végi országos döntőben.

„Szeptemberben, amikor neki vágtunk a bajnokságnak, korántsem hittem volna, hogy végül ilyen jól szerepelhetünk, és akár megnyerhetjük a Piros B-csoportot – kezdte Rezák Tamás, a ceglédi U20-asok vezetőedzője, a klub felnőttcsapatának másodedzője az Utánpótlássportnak. – Akkor elsősorban azért gondoltam így, mert tavaly nyáron sokan újonnan érkeztek hozzánk, szóval teljesen újjáalakult csapattal indítottuk a szezont, éppen emiatt nem is voltak különösebb elvárásaink az eredményességet illetően. Majd elkezdtünk dolgozni, és örömteli módon hamar jöttek a győzelmek is, és mindez nyilván további lendületet adott a társaságnak. Bár akadtak nehézségek az idény közben is,

összességében a jó széria kitartott egészen az alapszakasz végéig, és kvázi meglepetéscsapatként sikerült az első helyen végeznünk a B-csoportban.

Ráadásul az elért eredmény értékét növeli, hogy a klub történetében először sikerült bejutniuk az U20-as országos döntőbe.

„Sokat hozzátesz a sikerességünkhöz, hogy a csapat meghatározói játékosai a hétköznapokban az NB I/B-ben szereplő felnőttcsapatunkkal készülhetnek, a nagyok között edződnek, és többen közülük rendszeresen játszanak is a másodosztályban.

Az elmúlt évekkel összehasonlítva most kifejezetten szoros és hatékony az együttműködés a felnőtt- és az U20-as együttes között, és ebből a fiatalok láthatóan sokat profitálnak, szépen fejlődnek.

A két csapat közötti közös munkát az is nagyban megkönnyíti, hogy tavaly átadták az új ceglédi sportcsarnokot, és megvan az egyesület stabil bázisa, ami rendkívül fontos, elengedhetetlen eleme a mindennapi építkezésnek. Rengeteget dolgoztunk az évad során, és ez kifizetődni is látszik.”

A május második felében rendezendő nyolcas döntő első körében, a negyeddöntőben a Kaposvárral találkoznak.

Azzal, hogy bejutottunk a nyolcas döntőbe, igazából a fő célunkat már elértük, innentől mindenféle teher nélkül készülhetünk, és felszabadultan játszhatunk.

Megpróbáljuk kihozni magunkból a legtöbbet az országos döntőben is. Persze ez nem azt jelenti, hogy feltett kézzel fogunk kiállni majd a negyeddöntőre, ugyanis szeretnénk bebizonyítani, hogy valóban ott a helyünk a legjobb nyolc csapat között. Nagy kihívással nézünk szembe, de állunk elébe a feladatnak!”

(Kiemelt kép forrása: Ceglédi KE)