UtánpótlásSport
2024. október 8.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Szakszemmel

2024-05-02 17:28

Ismét lehet jelentkezni a Szentkirályi Tehetségprogramba

Ötödik alkalommal írták ki a Szentkirályi Tehetségprogramot, amely a Magyar Olimpiai Bizottság szakmai támogatásával, és a program nagykövetével, az olimpiai bajnok tornász Berki Krisztiánnal közösen keresi a legtehetségesebb hazai utánpótlás-sportolókat, hogy elősegítse sportkarrierjük kiteljesedését.

A hazai tehetségek támogatójaként a Szentkirályi a korábbi évek sikeres Tehetségprogramját követően, 2024-ben ismét azt a célt tűzte ki, hogy megtalálja és segítse a jövő sportbajnokait, az idei évtől egy nagykövet, az olimpiai bajnok Berki Krisztián közreműködésével – számolt be a MOB.

A programra jelentkező fiatal sportolók közül hárman olyan anyagi támogatásban részesülnek, amellyel közelebb kerülhetnek jövőbeli céljaik eléréséhez. A zsűri által kiválasztott első három helyezett sorrendjéről a közönség szavazatai döntenek majd, az első helyezett kétmillió, a második egymillió, míg a harmadik 500 ezer forintot vihet haza, nyereményüket a tehetségek pedig szabadon fordíthatják bármire, ami segíti a fejlődésüket, legyen szó edzőtáborokról, sporteszközökről vagy épp nevezési díjakról.

„Mivel szívügyem az utánpótláskorú sportolók karrierjének előmozdítása, nagy büszkeséggel tölt el, hogy a Szentkirályi Tehetségprogram nagykövete lehetek. Hiszek abban, hogy a sportban elért sikerekhez anyagi, fizikai, érzelmi és mentális támogatásra is szükség van. Az edző segít a megfelelő fizikum elérésben, a gyakorlatok tökéletesítésében és a ránk szabott versenystratégia felállításában, az anyagi hozzájárulással lehetőséget kapunk önmagunk fejlesztésének kiaknázására, a szeretteink támogatása lendít túl a nehezebb időszakokon, a példaképek pedig arra sarkallnak, hogy minden egyes alkalommal megpróbáljuk átlépni a teljesítőképességünk határát. A szakmai meglátásaim mellett ezt szeretném képviselni, mint nagykövet” – mondta Berki Krisztián olimpiai bajnok, háromszoros világbajnok és hatszoros Európa-bajnok tornász.

Az idei programban a nyári olimpiai sportágakban tehetséges 14-18 éves utánpótlás-sportolók jelentkezését várják. Pályázataikat május 8-ig adhatják le a www.szentkiralyi.hu/tehetsegek oldalon keresztül, ahol a jelentkezés pontos részleteit is megtalálják. A pályázók közül az öttagú zsűri – Berki Krisztián a Magyar Tornaszövetség sportigazgatója, ötkarikás bajnok, Balogh Levente a Szentkirályi Magyarország elnöke, Nagy Tímea olimpiai bajnok vívó, Fábián László a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, olimpiai bajnok öttusázó és Kovács Katalin háromszoros olimpiai bajnok kajakozó – szakmai szempontok alapján választja ki azt a három fiatal sportolót, akik közül a közönség szavazatainak arányában osztják ki a helyezéseket és az ezzel járó anyagi támogatást.

„A mostantól évente jelentkező Szentkirályi Tehetségprogrammal célunk, hogy aktívan részt vállaljunk a magyar utánpótlás-nevelésben, mivel hisszük, hogy bármelyik tehetséges, elszánt és kitartó fiatalban ott lehet a nemzetközi sportkarrier vagy egy olimpiai aranyérem reménye. Ebben korábbi felkaroltjaink sikerei is megerősítenek minket: Varga Ádám többszörös világkupagyőztesként a tokiói olimpián kajak egyesben ezüstérmet nyert, Németh Nándor úszó Európa- és világbajnoki címei mellett a 2021-es olimpián gyorsúszásban a nyolcadik helyen végzett, miután országos csúccsal jutott a döntőbe, Pusztai Liza a magyar női kardcsapattal 2022-ben a szakág első női világbajnoki címét szerezte meg, amit egy évvel később társaival meg is védett, Kiss Péter Pál kajakos pedig a számos világversenyen elért első helyezést követően, a legutóbbi olimpián a sportág legfiatalabb magyar paralimpiai bajnoka lett” – tette hozzá Balogh Levente, a Szentkirályi Magyarország elnöke és a Szentkirályi Tehetségprogram kuratóriumának elnöke.

(Kiemelt képünk forrása: MOB)