UtánpótlásSport
2024. október 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Cselgáncs Ifjúsági cselgáncs Eb

2024-06-28 16:28

Jüttner bronzérmes, Vas ötödik a szófiai ifjúsági Eb-n

A két magyar lány egymás ellen vívta a bronzmeccset, amelyből végül Jüttner Janka került ki győztesként, míg Vas Mira ötödikként zárt az 52 kilósok között a szófiai ifjúsági cselgáncs Európa-bajnokságon.

Kunyik Botond csütörtöki bronza után a második versenynap sem telt magyar érem nélkül a Szófiában zajló ifjúsági cselgáncs Eb-n. Ezúttal elsősorban az 52 kilós lányok küzdelmeire volt érdemes figyelnünk, ugyanis ebben a súlycsoportban mindkét magyar versenyző jól szerepelt. Az újpesti Vas Mira első kiemeltként erőnyerőként kezdett, majd görög és cseh riválist felülmúlva magabiztosan menetelt az elődöntőig, amelyben nagy csatában alulmaradt a későbbi aranyérmes, orosz Valerija Kozlovával szemben, így jöhetett a bronzmeccs. A harmadik helyért éppen honfitársa, Jüttner Janka várt rá. A budaörsiek ígérete a legjobb 32 között azeri ellenfél legyőzésével kezdett, majd vereséget szenvedett a későbbi ezüstérmes, spanyol Monica Martineztől. Jüttner ezután a vigaszágon folytathatta, ahol izraeli és ukrán versenyzőt verve kiharcolta a Vas elleni bronzcsatát.

A két magyar lány éremért zajló ütközetét végül bő két perc után Jüttner Janka nyerte meg iponnal, és ezzel Vas Mira ötödik lett.

Kiss Szabolcs (73 kg) az első győzelme után a nyolcaddöntőben búcsúzott, míg Horváth Nándor (73 kg) és Lengyel Csanád (66 kg) egyaránt kikapott a nyitó meccsén.

(Kiemelt képen: Jüttner Janka (kékben) Forrás: EJU)