UtánpótlásSport Kajak-kenu: öt magyar arany pénteken a plovdivi korosztályos vb-n
2024. július 19.
  • instagram
Junior férfi kézilabda Európa-bajnokság, Szlovénia
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2024-07-03 09:00

Kicsoda Luis de la Fuente, az utánpótlásedzőből lett szövetségi kapitány?

Egy barátja szerint inkább a harói borcsatán venne részt a labdarúgó Európa-bajnokság helyett az utánpótlás-válogatottak ranglétráját végigjáró spanyol szövetségi kapitány, Luis de la Fuente. A 63 éves edző már negyeddöntős csapatával az Eb-n, és a mutatott játék alapján minden esély megvan arra, hogy az U19-es és az U21-es után a felnőttválogatottal is Európa csúcsára ér.

La Rioja tartományt Spanyolország csúcsborvidékeként tartják számon, de manapság már nem csak erről ismert az északi régió. A megye negyedik legnépesebb városában, a 12 ezer lakosú Haróban született a 63 éves Luis de la Fuente, a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, aki igazi lokálpatriótaként a mai napig rajong szülőföldjéért.

„Ott él a családom, az összes gyerekkori barátom és a legjobb emlékeimet is onnan hozom. Mindig elmondom, amikor csak lehetőségem van rá: nagyon büszke vagyok arra, hogy jarrero (azaz harói – A szerk.) lehetek. Még mindig nagyon kötődöm a városhoz, és bár most a hivatásomból adódóan sokat vagyok távol, amikor csak tehetem, hazatérek” idézte a 20minutos.es a trénert. 

De la Fuente édesanyja évtizedeken keresztül női ruhaboltot vezetett Haro főterén, ami a település ikonikus üzlete volt egészen 2023-ig, amikor az edző nővére úgy döntött lezárja a butik 79 éves történetét. Édesapja a tengeri kereskedelemben dolgozott, és ahogyan ez a legtöbb családban lenni szokott,

Luis tőle örökölte a futball iránti szeretetét.

Az Athletic Bilbao mérkőzéseit látogatták, a San Mamés Stadionban szerzett élmények pedig arról is meggyőzték a 15 éves De la Fuentét, hogy elhagyja szülővárosát, és a baszk klubban kezdjen profi karrierbe. Az utánpótláscsapatokban szépen fejlődött, a korosztályos válogatottakban is lehetőséget kapott, és rövidesen a Bilbao második együttesében találta magát. 1981 márciusában bemutatkozhatott a spanyol élvonalban, hat évvel később pedig, amikor az akkor még meglévő jellegzetes bajszáról ismert balhátvéd a csúcson volt, igent mondott a Sevilla ajánlatára, és Andalúziába költözött. Tíz esztendővel a bilbaói debütálását követően visszatért a San Mamésbe, de két évad alatt mindössze 22-szer lépett pályára. Az utolsó aktív évét az Alavésnél töltötte, majd 33 évesen visszavonult.

Luis de la Fuente a Sevilla játékosaként Forrás: Twitter

Pár év szünet után edzőként kezdett dolgozni: egészen alacsony szinten, a baszk tartományi osztályban a Portugalete csapatánál. José Ángel Arrillaga, a klub akkori elnöke így nyilatkozott az El Mundónak De la Fuentéről:

„Ő nem csak nagyszerű edző, hanem olyan ember, aki megértette a klub helyzetét, igényeit, és elfogadta, hogy keveset engedhettünk meg magunknak. Miközben olyan szerény képességű csapatot vezetett, mint a miénk, úgy kezelte, mintha profi klub lettünk volna.” 

A Portugaletétől a harmadosztályú Aurrerá de Vitoria kispadjára ült át. Egyetlen évadot töltött a klubnál ugyanis a hetedik helyen végzett a csapattal, és – a Mundo Deportivo szerint meglepetésre – kirúgták. A menesztés ellenére korábbi sikerei színhelyén, Sevillában örömmel látták az akadémián, és minden bizonnyal elégedettek voltak a munkájával, mivel négy évet tölthetett ismét az andalúzoknál.

Ám ahogy játékosként, úgy edzőként is visszatért Sevillából Bilbaóba, és a baszk fiatalokat képezte,

majd egy év után a klub második számú csapatának irányítására kapott lehetőséget.

A nívós spanyol sportlap, a Marca is beszámolt arról, hogy De la Fuentét 2011-ben a harmadik ligás Alavés vezetőedzőjének nevezték ki. A klub célja az volt, hogy a másodosztályba jusson, azonban az együttes gyengén szerepelt, ezért alig három hónap után távoznia kellett az menedzsernek, mivel az utolsó öt meccséből mindössze egyet nyert meg.

Úgy tűnhetett, De la Fuentéből soha nem lesz sikeres edző, 2013-ban viszont a spanyol labdarúgó-szövetség őt nevezte ki az U19-es válogatott élére. A váratlan húzás remekül sült el, hiszen két év munka után 2015-ben Európa-bajnoki címig vezette a fiatalokat.

Az Eb-győztes csapatban ott volt a jelenlegi felnőttválogatott egyik vezére, Rodri, valamint Marco Asensio és Dani Ceballos is.

Érdekesség, hogy az oroszok elleni döntőt az egyik legismertebb kortárs bíró, Anthony Taylor vezette.

2018-ban két korosztállyal feljebb lépett, az U21-es válogatott edzője lett, amellyel 2019-ben ugyancsak Európa-bajnokságot nyert.

Az aranyérmes keretben pedig ma is jól csengő neveket olvashatunk: Dani Olmo, Mikel Oyarzabal, Fabián Ruiz és Unai Simón.

De la Fuente még két évvel idősebbekhez került 2021-ben, akikkel a 2020-ból halasztott tokiói olimpiára utazhatott. A tréner hét olyan játékost nevezett az ötkarikás játékokra, aki a mostani, németországi Európa-bajnokságon is szerepel. Az akkori U23-as tagja volt: Unai Simón, Marc Cucurella, Martin Zubimendi, Mikel Merino, Pedri, Mikel Oyarzabal és Dani Olmo. Az együttes végül ezüstérmet szerzett, miután Brazília ellen a hosszabbításban veszített a fináléban.

Azokban az években az A-válogatott élén sorra buktak meg a szövetségi kapitányok, és amikor Luis Enriquének távoznia kellett 2022-ben, a szövetség, a nagyközönséget meglepve, „házon belülről” választott új mestert, méghozzá az utánpótlás-válogatottakkal kifejezetten sikeres Luis de la Fuentét. A frissen kinevezett edző sem számított a felkérésre, de boldogan elvállalta a munkát.

Szülővárosában, Haróban nem akárhogyan ünnepelték meg a város első szövetségi kapitányát:

az önkormányzat nyomban átnevezte a városi stadiont, amelyet 2022 decembere óta Estadio Municipal de Deportes Luis de la Fuentének hívnak.

 

Az első meccsen hozta a kötelezőt, hiszen 2023 márciusában 3–0-ra legyőzte Norvégiát hazai pályán, viszont nem sokat kellett várni a botlásra: néhány nappal a norvégok elleni siker után idegenben 2–0-s vereséget szenvedett Skóciában. Harón kívül kevés spanyolországi településen nem követelték a menesztését, azonban a szövetség kitartott mellette, a bizalomra pedig rászolgált a kapitány: megnyerte a Nemzetek Ligáját, valamint a soron következő hat Eb-selejtezőt.

Érthető módon voltak olyan hangok a spanyol nyilvánosságban, hogy edzőt kellene váltani a 2024-es Európa-bajnokság előtt, de a sportági vezetés megerősítette De la Fuentét a pozíciójában, sőt a 2026-os világbajnokságig meghosszabbította a szerződését. Az Eb előtti első két felkészülési meccsen nem tudott nyerni: 1–0-s vereség Kolumbia ellen, míg 3–3-as iksz a brazilokkal.

A kapitány habitusát egyébként jól jellemzi, hogy a sajtó sokszor a Luis de la Gente névvel illette.

A gente spanyolul embereket vagy népet jelent, az alternatív névvel pedig arra céloztak az újságírok, De la Fuente pont olyan, mint bármelyik hétköznapi ember. Ugyanakkor a Marcában megjelent véleménycikk kiemeli, hogy kezdetben túl sokat foglalkozott a médiával, minden kritikát a szívére vett.

A gyengébb riválisokat aztán rendesen kitömték a kontinensviadal előtt – Andorra ellen 5–0, Észak-Írország ellen 5–1 –, ami talán arra is jó volt, hogy önbizalmat merítsen a csapat.

A taktikáját meghatározza, hogy a gyors, kreatív és jól cselező szélsőkre épít. A coachesvoice.com-on megjelent elemzés szerint nem volt ez másképpen akkor sem, amikor az utánpótlás-válogatottakat irányította. Az Európa-bajnokság egyelőre talán legjobb csapata rendkívül dinamikus és domináns a támadásokban, a sok labdabirtoklás nem az ötlettelenséget palástolja, hanem az előremutató, a folyamatosan helyzeteket generáló játékot szolgálja. A két szélső, a 16 éves Lamine Yamal és a 21 esztendős Nico Williams megállíthatatlanul „futja szét” az ellenfelek védelmét.

De la Fuente célja a korosztályos csapatokhoz hasonlóan a felnőttválogatottal is az, hogy minél magasabban visszaszerezze a labdát, hogyan aztán újra támadásba lendülhessen.

A 4-3-3 és a 4-2-3-1 között gyakran vált, mindkettő felállásban otthonosan mozog a csapata, de rugalmasan kezeli a formációkat: az ellenfelek játékától és a mérkőzés alakulásától függően bátran módosít az előzetes elképzeléseken.

Az Európa-bajnokságon az előző bekezdésben leírtak egyelőre maximálisan érvényesülnek, ugyanis Yamal és Williams káprázatosan hozza zavarba a védőket, ráadásul befelé mozogva is kifejezetten veszélyesek. De la Fuente 2015-ös U19-es válogatottjának meghatározó középpályása, Rodri pedig a nagy elődökhöz abszolút méltó módon szervezi a spanyol támadásokat.

A csoportkörben De la Fuente együttese gólt sem kapott, pedig előzetesen a B-jelű négyes tűnt a legnehezebbnek, ugyanis vb-bronzérmes Horvátországgal, az Eb-címvédő Olaszországgal és Albániával kellett megmérkőzniük a spanyoloknak. A horvátok elleni első meccsen megadta az alaphangot a válogatott: sima, 3–0-s győzelem. Majd remek játékkal és egy öngóllal az olaszokat is megverték a spanyolok, hogy aztán az utolsó meccsen a második vonalat a kezdőbe nevezve nyerjenek az albánok ellen.

A százszázalékos teljesítmény és a továbbjutás után – érthető módon – mindenki elégedett volt, legalábbis ezt tükrözték a cikket, a nyilatkozatok. Egyedül De la Fuente egyik barátja Luis Salazar, a harói városháza tanácsosa lepte meg a nyilvánosságot, aki arról számolt be az El Espanolnak, hogy a kapitány legszívesebben nem az Eb-n lenne most.

„Biztosan nem ott van, ahol szeretne lenni. Amit igazán szeretne, az a harói fesztivál, és szenved attól, hogy ki kell hagynia a borcsatát.”

A június utolsó hétvégéjén zajlott borcsata spanyol neve batalla del vino, és a lényege az, hogy a fehér ruhás résztvevők egymást locsolják vörösborral egészen addig, amíg mindenki teljesen lila nem lesz.

 

A videó alapján valóban nem hétköznapi rendezvényről lehet szó, ám De la Fuente aligha cserélné el arra, hogy Eb-t nyerjen a csapatával, amihez vasárnap még egy lépéssel közelebb került, amikor egygólos hátrányból fordítva, végig magabiztos játékkal 4–1-re legyőzte Georgiát.

A negyeddöntőben a házigazda Németországgal találkoznak a spanyolok, a meccset sokan előrehozott döntőként emlegetik, ami abból a szempontból mindenképpen jogos, hogy a sztárválogatottak közül

csak ez a kettő nem okozott csalódást, sőt gyakran gyönyörű játékot mutatott.

Hogy De la Fuente a csúcsra ér-e a csapatával, még kérdéses, az viszont biztos, hogy kivételes, egyedi történet az övé, ugyanis nem jellemző, hogy az utánpótlás-válogatottak ranglétráját végigjáró trénerből szövetségi kapitány legyen. De vajon miért? Hiszen logikusnak tűnik:

a keret jelentős részével éveken át dolgozott, mind szakmai, mind emberi szempontból sokkal többet tud a játékosairól,

mint valaki, aki a legtöbbekkel az első összetartáson ismerkedik meg. Az is a Fuente-modell mellett szól, hogy következetesen ugyanazt a futball játszotta az U19-es, az U21-es, az U23-as és játssza most a felnőttválogatottal, tehát a játékosok tudják, mit szeretne látni az edző, ráadásul többen már éveken keresztül futballoztak az általa hitt rendszerben.

De la Fuente azt mondta, egyfajta családot szeretne kovácsolni a csapatból, ennek egyik jele, hogy előszeretettel keveri a generációkat, ami amennyi nehézséget szülhet, annyi lehetőséget is tartogat. Erre példa, hogy a 16 esztendős Lamine Yamal 18 évvel fiatalabb, mint a csapat legidősebb tagja, César Azpilicueta. A kapitány a Marcának arról beszélt, hogy nagyon értékeli a „veteránok” hozzáállását, mert kvázi fiukká fogadták a Barcelona tinédzserét. 

És ha már család, essen szó a tréner famíliájáról is! Luis de la Fuente fia, Alberto szintén a futballban dolgozik. Ráadásul jelenleg azonos a munkáltatója, édesapjáéval, ugyanis spanyol labdarúgó-szövetség megbízásából az utánpótlás-válogatott elemzőjeként dolgozik.

Fiáról így nyilatkozott az ABC-nek a válogatott edzője:

„Ő sokkal többet tud nálam és felkészültebb. Nagyon jó látni fiatalokat, akik ilyen szenvedélyesek a futball iránt.”

Vajon apja történetét követve, a korosztályos csapatok után egyszer ő is dolgozhat a felnőttválogatottal?

(Kiemelt képünk forrása: UEFA)