UtánpótlásSport
2024. október 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2024-08-21 14:51

Gruber Zsombor úgy érzi, megkedvelték az FTC-szurkolók

A 19 éves Gruber Zsombor szeretné jó játékkal segíteni a Ferencváros labdarúgócsapatát.

A 19 éves Gruber Zsombor pályafutása során először az Újpest ellen 1–0-ra megnyert derbin szerepelt az FTC kezdőcsapatában. A labdarúgó az NSO-nak adott interjújában elmondta, véleménye szerint miért lehet ott ilyen fiatalon a pályán.

„Az elmúlt év remekül sikerült, a Puskás Akadémiában jó meccseim voltak, de a legtöbbet talán a tavaly novemberi, Ferencváros elleni Magyar Kupa-mérkőzés számíthatott. Ott tényleg én is úgy éreztem, jól megy a játék, és bár kikaptunk négy háromra, szereztem két gólt. Aztán decemberben hallottam arról, hogy a Fradi érdeklődik irántam. Nagyon meglepődtem, s bár marasztaltak Felcsúton, ahol én is nagyon jól éreztem magam,

úgy gondoltam, a bajnok hívására igent kell mondanom,

ki akartam próbálni magam a legerősebb magyar csapatban.”

Gruber arról is beszélt, hogy a csütörtöki Európa-liga-mérkőzésen is szeretne bizonyítani.

„Mondani sem kell, szeretnék minél többet pályán lenni és jó játékkal segíteni a Ferencvárost.

Érzem, hogy fiatal magyar játékosként máris megkedveltek a szurkolók,

sok biztatást kapok, de tudom, rengeteget kell még fejlődnöm, és én valóban tanulni akarok. Mindent megteszünk, hogy sikerrel vegyük a bosnyák Banja Luka elleni rájátszást.”

A teljes interjú ITT olvasható.

(Kiemelt képünkön: Gruber Zsombor Fotó: Török Attila)