UtánpótlásSport
2024. október 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2024-09-17 13:08

Kifizetődő miskolci kölcsön – a 18 éves Varga Zétény rendszeresen szerepel a DVTK-ban

A 18 éves labdarúgó, Varga Zétény az NB I-ben szereplő Diósgyőrben játszik kölcsönben, ahol rengeteg tapasztalatot gyűjthet. Eddig minden mérkőzésen pályára lépett, hatból öt alkalommal kezdőként.

A Ferencvárosban nagyon kevés lehetőséget kapnak a hazai játékosok, a fiatalok fejlődéséhez viszont elengedhetetlen, hogy minél több mérkőzésen szerepeljenek. A zöld-fehérek ezért bizonyos esetekben kölcsönadják egy-egy évadra az ígéreteiket, hogy aztán több rutinnal, megerősödve térjenek vissza hozzájuk. Az FTC-ben nevelkedett Varga Zétény esete remek példa arra, amikor jól sül el a „lízing”, ugyanis a 18 éves szélső az NB I-es Diósgyőrben eddig

mind a hat bajnokin játszott, sőt ötször a kezdőcsapat tagja volt.

Varga az előző évadot az NB II-es Soroksárban töltötte, az élvonalbeli színvonalhoz gyorsan kellett alkalmazkodnia a DVTK-ban.

„Az eleje nagyon nehéz volt, meglepődtem, mennyivel nagyobb az iram, mint a másodosztályban. Most már egyre inkább kezdek belerázódni, és a játék is jobban megy.

Persze az első gólomat és gólpasszomat még nagyon várom; remélem, idővel az is meglesz.”

A miskolci együttesben gyorsan megtalálta a közös hangot mindenkivel.

„Az összes játékos és stábtag nagyon segítőkész mind a pályán, mind a pályán kívül. Odafigyelnek rám, bármilyen kéréssel, kérdéssel fordulhatok hozzájuk. A többi fiatallal is kifejezetten jó a kapcsolatom, eleinte sem éreztem azt, hogy egyedül lennék.”

A Diósgyőr trénere, Vladimir Radenkovics is külön figyelmet szentel a tinédzsernek.

„A vezetőedzőnk szerintem kitűnő pedagógus, sokat beszélgetünk, le szoktunk ülni, és értékeljük a teljesítményemet. Mindig világosan elmondja, mit szeretne látni, bízik bennem, megadja a lehetőséget arra, hogy bizonyítsak, amiért nagyon hálás vagyok neki.”

Az iskolába esti tagozatra járó Varga szeptember elején az U19-es válogatott tagjaként részt vett a szerbiai Vilotics-kupán, amelyen két győzelemmel és egy vereséggel zárt a magyar csapat. A szélső természetesen nem állna meg a korosztályos nemzeti csapatnál.

„Szerintem minden focista gyerek álma, hogy a felnőttválogatottban játsszon.

Ez hatalmas motiváció, pláne így, hogy az elmúlt években milyen eredményeket ért el a csapat.”

Varga a 2024/25-ös évad végéig a DVTK csapatát erősíti, ezért rövid távon csak erre az időszakra összpontosít.

„Minden fiatal karrierjében kulcsfontosságú, hogyan sikerül az első élvonalbeli éve, mert az nagyot tudni dobni a későbbi pályafutáson is. Szeretnék minél többet és minél jobban játszani Diósgyőrben, a csapattal pedig a lehető legelőrébb végezni a tabellán.”

 (Kiemelt képünkön: Varga Zétény eddig minden meccsen játszott az évadban Forrás: DVTK)