UtánpótlásSport
2024. október 5.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kajak-kenu

2024-09-25 18:18

A világbajnokságon is bizonyítottak az utánpótláskorú maratonisták

A maratoni kajak-kenu vb éremtáblázatát megnyerő magyar válogatottban remekeltek az utánpótláskorú versenyzők.

Az évad célversenyét rendezték meg a kajak-kenusok maratoni szakágában Horvátországban: Metkovic első alkalommal adott otthont a világbajnokságnak, aminek a magyar válogatott jó előjelekkel vágott neki, ugyanis a felnőtt-, az U23-as és az ifjúsági korosztály összevont Európa-bajnokságán is eredményesen szerepelt a nyár közepén.

Az említett korosztályok legjobbjai a vb-n is vízre szálltak,

a magyar remeklés pedig ezen az eseményen sem maradt el: a fiatalok 7 arany-, 2 ezüst- és 4 bronzérmet szereztek, a csapat medáljainak javát ők szállították, többen ráadásul a felnőttek között is bizonyítottak.

„Számítottam rá, hogy az Eb-hez képest a világbajnokságon még erősebb csapatunk lesz, történt pár helyen változás a keret összetételében – kezdi az értékelést az Utánpótlássport oldalának Kadler Viktor, a válogatott vezetőedzője. –

Magas elvárásokat támasztottunk a versenyzők irányába, de többen még ezeket is túlszárnyalták, az U23-asaink extra teljesítményt nyújtottak a vébén.

Közülük többen az érem színét és az időeredményt tekintve is javítani tudtak a kontinensviadalhoz képest, ami nagy szó. Pluzsik Misi és Matkovics Sára is világbajnok lett, ahogyan Sinkó Panna is – ők mindannyian előreléptek, és közéjük tartozik Péli Zalán is a bronzérmével.”

A szakember is egyetért abban, hogy ezek a produkciók és eredmények biztatóak a jövőre nézve.

„Ha erős az utánpótlásunk, akkor joggal reménykedhetünk benne, hogy a felnőttmezőnybe sikerrel tudnak majd átlépni, ha eljön az idő. Kolozsvári Brúnót is kiemelném, aki tizenkilenc évesen lett hetedik a felnőttek között, amivel kvótát szerzett Magyarországnak a jövő évi világjátékokra.

Olyan erős U23-as csapatunk van, ami bizakodásra ad okot a folytatásra nézve.

(Kiemelt képünkön: Csikós Zsóka (balra) és Kőhalmi Emese a dobogó tetején, középen Forrás: MKKSZ)