UtánpótlásSport
2024. október 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2024-09-26 20:48

Csodálatos utazás végére ért az U18-as leányválogatott

A 2006-os születésű játékosokra épülő leány vízilabda-válogatott három arany után bronzzal zárta a világversenyei sorát.

Mint arról beszámoltunk, Kínában sem maradt érem nélkül a 2006-os születésű játékosokra épülő leány vízilabda-válogatott, amely a korábbi három világeseményét megnyerte. A csengtui U18-as világbajnokságon a kimondottan ezzel az évjárattal az utolsó világversenyén szereplő magyar csapat a várakozásoknak megfelelően bejutott a négy közé, majd ott a spanyoloktól elszenvedett 10–7-es vereséget követően a bronzéremért fordulatos, gólgazdag meccsen az Egyesült Államok gárdáját múlta felül 14–13-ra.

Ez a korosztály azért különleges, mert a mostani világbajnokságig még egyszer sem talált legyőzőre, sőt még döntetlent sem játszott az elmúlt három esztendőben. Aztán ez a sorozat gyorsan megszakadt Ázsiában, mert a vb első csoportmeccsének rendes játékidejében éppen a később bronzmeccsen elvert amerikaiakkal ikszelt a gárda, majd kapott ki tőlük ötméteresekkel. Kiderült, a lányok nem sebezhetetlenek, de ezzel együtt is hosszú ideje tudjuk róluk:

kivételes generációról van szó.

A kezdetektől fogva dr. Sike József által irányított csapat sikersorozata 2021-ben Szentesen kezdődött, amikor megnyerte az U15-ös Európa-bajnokságot, majd egy évvel később Görögországban U16-os világbajnok lett, tavaly Törökországban pedig U17-es Eb-aranyat érdemelt ki.

Csengtuban is dobogóra állt a csapat Forrás: World Aquatics

A tündöklés nem annyira meglepő, ha tudjuk, hogy ebben a korosztályban játszik a már a felnőttválogatottban is szerephez jutó Hajdú Kata vagy a vele együtt a párizsi olimpia bő felkészülési keretében is helyet kapó Varró Eszter. De említhetjük a női nemzeti csapatban már szintén bemutatkozó, Eb-n is járt Tiba Pannát (aki ráadásul egy évvel fiatalabb a társainál) vagy a felnőttválogatottban már ugyanúgy mély vízbe dobott kapust, Torma Lucát, akit az előző három korosztályos világeseményen mindannyiszor a torna legjobbjának választottak a posztján. A magyarok sikerességéhez hozzájárult továbbá, hogy a kerettagok fizikuma nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő, a játékosok technikai és mentális felkészültsége szintén kimagasló. Meglehet, a jó genetikának is van szerepe az eredményességben: többek felmenői között találunk egykori kitűnő pólóst, például Kiss Patrícia a háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely, míg Lendvay Zoé a világbajnok Kisteleki Dóra lánya.

Az U18-as vb-bronzérmes csapatból egyébként tizenegy játékos ott volt az augusztus végén a zágrábi U19-es Európa-bajnokságon ezüstöt szerző válogatottban is. A Benczur Márton által irányított együttest a Kínában is aranyérmes spanyolok győzték le, igaz, akkor csak a fináléban. A spanyolokat nem zárjuk a szívünkbe az idén, mert a júliusi, manisai U16-as leány-világbajnokság döntőjében ugyancsak ők fosztották meg az aranytől Csicsáky Vince alakulatát.

„Nagyobb reményekkel érkeztünk a világbajnokságra, de a helyzetünkben nagyon jó eredmény a bronz  mondta a vébé után dr Sike József. – Nem magyarázkodunk, de tizenegy játékosunk ott volt a zágrábi U19-es Eb-n, utána hat napunk maradt a közös felkészülésre, ami nem állított könnyű feladat elé minket. Ez a 2006-os korosztály nemcsak három aranyat és egy bronzot érdemelt ki négy világeseményen, hanem

huszonhat meccsből huszonnégyet megnyert, egyet döntetlen után veszített el ötméteresekkel, és csak azoktól a spanyoloktól kapott ki a vébéelődöntőben, akiket korábban háromszor is megvert.

Köszönöm Biros Péter női utánpótlás kapitánynak, hogy bizalmat szavazott nekem, és én lehettem ennek a csapatnak az edzője. Nagyon büszke vagyok a lányokra, és most is tartom, amit három éve mondtam: ebből a csapatból többen ott lesznek a 2028-as Los Angeles-i olimpián.”

Dr. Sike József (középen) és stábja büszke a játékosokra Forrás: World Aquatics

A magyar korosztályos leányválogatottak idei mérlege tehát egy-egy ezüst és bronz a világbajnokságokról, egy ezüst az Eb-ről.

Ha ehhez hozzátesszük, hogy a fiúk között az U18-as csapat világbajnoki címet szerzett Argentínában, az U16-osok vb-bronznak örülhettek Máltán, az U19-esek pedig Eb-negyedikek lettek Bulgáriában, akkor újfent nyugtázhatjuk: a hazai pólóutánpótlás továbbra is a legjobbak közé tartozik. Ezt messzemenően alátámasztja, hogy 2024-ben is hatból hat korosztályos világversenyen jutottak a négy közé a magyar fiatalok, és ez egyetlen másik országnak sem sikerült.

(Kiemelt képünkön: A vb-bronzérmes U18-as leány vízilabda-válogatott Forrás: World Aquatics)