UtánpótlásSport
2024. október 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vívás

2024-10-02 09:01

Bodor Áron jó eredménye már nem meglepetés

A 16 éves tőröző, Bodor Áron jó formában kezdte a szezont és hamar a korosztály ranglistájának élére került.

A múlt hét végén a kadét tőrözők is elkezdték a vívószezont, a Törekvés termében dupla Magyar-kupa-fordulót, egyúttal válogatóversenyt rendeztek a korosztály számára.

A fiúmezőnyben összességében Bodor Áron teljesített a legjobban, aki az első napon megnyerte a viadalt, a másodikon pedig az ötödikként zárt.

A Ludovika ígérete ezzel egyből a hazai ranglista élére került,

holtversenyben az egy első és egy hatodik helyezéssel nyitó Kosztolányi Hunorral.

„Az első napon minden klappolt – mondja Mazza Lorenzo 16 éves tanítványa. – Nem foglalkoztam a külső tényezőkkel, végig arra koncentráltam, hogy a következő tust én adjam. Örülök, hogy győzelemmel kezdtem a szezont, és ezt a lendületet szerettem volna átmenteni a második napra is, amikor már nem sikerült elődöntőbe jutnom. Összességében elégedett lehetek, mert az volt a célom, hogy hamar a ranglista elejére kerüljek. Majdnem nyolchetes, intenzív felkészülés előzte meg a startot. Talán még sosem volt ilyen kemény és ennyire jól sikerült alapozásom.”

Bodor Áron remek formában kezdte az évadot a kadét tőrözők között Forrás: Magyar Vívó Szövetség

Áron tavaly is jól kezdte az évadot, és a novemberben Budapesten rendezett kadét európai körversenyen több, mint háromszáz fős mezőnyben érdemelt ki ezüstérmet. A sokra hivatott fiatal ebben az idényben az utolsó évét tölti a kadétok között.

„Az idén is Somorján kezdjük a nemzetközi válogatóversenyek sorát, majd jön a budapesti körverseny, amelyen szeretnék a tavalyinál is fényesebb érmet szerezni. A hazai ranglistát legutóbb sikerült megnyernem, és ez elsőévesként kicsit engem is meglepett.

Most viszont én vagyok az idősebb a korosztályban, és a jó eredményre már nem azt fogják mondani, hogy meglepetés, hanem azt, hogy ez volt az elvárás.

Persze, ez nem helyez rám különösebb nyomást. Szeretnék ott lenni a következő Eb-n és vébén is, és jobban szerepelni, mint legutóbb, amikor nem kerültem egyéni érem közelébe. Úgy érzem, a korosztályban nemzetközi szinten is az élmezönyhöz tartozom, és ezt be is kívánom bizonyítani. Bízom a csapatunk jó teljesítményében is. Egyenként jól tudunk vívni, de az együttműködés elengedhetetlen lesz. Ebben az évben még a kadétkorosztály élvez prioritást, de igyekszem a junior-világkupákon is egyre jobb eredményt elérni.”

(Kiemelt képünkön: Bodor Áron Forrás: Ludovika)