Dénes Csanád Vilmos kipróbálná magát külföldön is
A ZTE 20 éves labdarúgójának, Dénes Csanád Vilmosnak a teljesítményére már külföldön is felfigyeltek.
A tavaly nyári átigazolási időszak nagy fogásának bizonyult a ZTE sportigazgatója, Sallói István részéről Dénes Csanád Vilmos szerződtetése, aki az NB II-ből kiesett Siófok labdarúgócsapatából került Zalaegerszegre és
– írja az NSO. A nyári szerződtetése után szinte azonnal alapemberré vált és első élvonalbeli idényében 32 meccsen játszott, mindegyik találkozón kezdett is, öt gólt szerzett, hét gólpasszt adott.
A Ferencváros ellen például az ő két góljával játszott 2–2-es döntetlent a ZTE, az újpesti 2–1-es győzelem alkalmával pedig ő szerezte a zalaiak első gólját – ezek az eredmények is nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a Zalaegerszeg bent tudott maradni az élvonalban. Nem csoda, hogy Dénes teljesítményére több klubnál, az NSO információi szerint például az Újpestnél is felfigyeltek.
„Valóban van érdeklődés az egyik fővárosi klub részéről Dénes iránt, de a támadó célja, hogy külföldön is ki tudja magát próbálni és mivel
így a külföldi folytatásra nagyobb esélyt látok, ha lesz olyan kérő, amelyik a Zalaegerszeggel is meg tud egyezni – nyilatkozta a Nemzeti Sport érdeklődésére a játékost képviselő The Footballers Group menedzseriroda részéről Sowunmi Thomas. – Tavasszal még ukrán klub megfigyelője is látta játszani a ZTE támadóját, de több országból is voltak itt megnézni. A legélénkebb érdeklődés Hollandiából, Lengyelországból és Horvátországból mutatkozik. Ugyanakkor Dénest még két évig a Zalaegerszeghez köti a megállapodása, először a ZTE-vel kell tárgyalniuk az érdeklődőknek.”
(Kiemelt képünkön balra: Dénes Csanád Vilmos Fotó: Dömötör Csaba)