Irány Amerika! De tényleg ez a jó irány a fiataloknak?

A hazai fiú kosárlabda-utánpótlás legnagyobb reménységei közül mind többen mennek Amerikába, méghozzá már nemcsak egyetemistaként, hanem középiskolás korukban. A szakemberek körében azonban vegyes a megítélése annak, hogy ez valóban a fiatalok fejlődését szolgálja-e. Dávid Kornélt, az eddigi egyetlen magyar NBA-játékost, illetve Mészáros Zalánt, a Vasas Akadémia szakosztály-igazgatóját kérdezzük a témában.

Néhány napja hivatalossá vált, hogy az U18-as fiú kosárlabda-válogatott csapatkapitánya, Rosta Péter ősztől Amerikában folytatja pályafutását. A hosszú évek óta a Vasas Akadémián nevelkedő, 17 éves magasember-ígéretet több neves európai klub is megkereste már az elmúlt esztendőkben, sőt arról mi is beszámoltunk, hogy a német Alba Berlinnél próbajátékon is járt. A 2007-es születésű, 208 centis fiatal végül azonban amellett tette le a voksát, hogy

Ugyanakkor nem Rosta az egyetlen, aki az elmúlt időszakban a tengerentúlra tette át a székhelyét, ráadásul a korábban jól megszokott gyakorlattól eltérően nemcsak egyetemistaként választják az amerikai kalandot, hanem már korábban, a középiskolás évek során. Az U18-as válogatottból Rosta mellett Nyikos Balázs, Palotai Máté és Tallós Levente (mindhárman Sopronban nevelkedtek), míg az U20-as nemzeti csapatból Maly Benedek választotta azt, hogy nem itthon, hanem az óceán túloldalán fejezi be a gimnáziumi éveket.

Gyakran tapasztalható jelenség, hogy az USA-ba kikerülő tehetséges játékosok valamelyest elkallódnak, fejlődésük megreked, és a kosárlabda egyre inkább háttérbe szorul az egyetemi tanulmányok miatt. Ugyanakkor a szakemberek más tényezők miatt is problémásnak tartják az ilyen típusú eligazolásokat.

– kezdte Mészáros Zalán, a Vasas Akadémia szakosztály-igazgatója az Utánpótlássportnak. – Ez persze büszkeséggel is eltölt minket, viszont abból a szempontból borzalmas fejlemény, hogy a tengerentúlra igazolások esetén – gimnáziumokra és egyetemekre ugyanúgy igaz – a nevelőklubok semmiféle anyagi kompenzációt nem kapnak.

Ami elsősorban azért történhet meg, mert az amerikai középiskolai és egyetemi bajnokság nem tartozik a FIBA, vagyis a világszövetség égisze alá, ezért szabályozás híján gyakorlatilag úgy vihetik el a tehetségeket Európából, így Magyarországról is, hogy nem kell fizetniük értük egy fillért sem. Mindez pedig azért is aggályos, mert ha például egy U18-as fiatal Európán belül vált csapatot, akkor teljesen más a helyzet: az új klubnak egyrészről fizetni kell a FIBA-nak, illetve az adott országtól függően a nevelőegyesületnek is.”

Ehhez képest Mészáros úgy véli, hogy az amerikai iskolák pedig ingyen, az európai klubokat jószerével kifosztva csábítják el a reményteli játékosokat. Dávid Kornél, az eddigi egyetlen magyar NBA-játékos szerint jelenleg nagy változások tapasztalhatók az amerikai egyetemi és középiskolai kosárlabdaéletben.

„A NIL-szerződések és -szponzorációk néhány évvel ezelőtti megjelenésével (a NIL mozaikszó, amely a Name, Image and Likesness szavak rövidítése, a játékosok imázsjogait foglalja magába, és lehetővé teszi a fiataloknak, hogy az egyetemen saját nevük és arcképük kereskedelmi jellegű felhasználásával jelentős pénzeket, adott esetben dollármilliókat is keressenek – A szerk.) óriásit fordult a világ az NCAA-ben, az amerikai egyetemi kosárlabdában. Méghozzá annyira, hogy a hagyományos nagy európai nevelőműhelyektől, például a Gran Canariától, az Ulmtól, de még a Real Madridtól és a Barcelonától is sorban csábítják Amerikába a nagyobbnál nagyobb tehetségeket, ráadásul ingyen és bérmentve. Eközben manapság olyan összegekért írnak alá a tizennyolc-húsz éves sportolók az amerikai egyetemi bajnokság legmagasabb szintjén, amely jócskán meghaladja azt, amit ennyi idősen keresni lehetne Európában, akár a topklubokban is.

Persze, az is egyértelmű, hogy Rosta Péter esetén jelenleg még nem erről van szó, hanem elsősorban azért megy Amerikába, hogy a tanulást és a kosárlabdasportot egymással párhuzamosan tudja magas szinten űzni. Ugyanakkor nincs kizárva, hogy ha szépen fejlődik, akkor következő lépcsőfokként egy-két év múlva akár erős egyetemre is bekerülhet, és ott majd őt is megrohamozzák a hasonlóan nagy pénzekkel. Csak azt kívánom neki, hogy így legyen, és jusson el erre a szintre. Most először az lesz az igazán érdekes nála, hogy az első évben önmagában az Amerikába kerülés és az ottani közeg mit is jelent majd a fejlődése szempontjából, mennyit tud előrelépni kint.”

„Azzal kapcsolatban, hogy sportszakmailag mennyire jelent előrelépést az, ha valaki kimegy Amerikába, nehéz általános véleményt megfogalmazni, mert minden eset más és más. Nem mindegy, hogy az adott fiatal hova kerül. Több mint háromezerhatszáz egyetemi és legalább annyi középiskolai csapat létezik Amerikában, és ezek között roppant nagy a szórás, ami a kosárlabda színvonalát illeti.

Abból a szempontból biztosan jól járhatnak a srácok, hogy egy a hazaitól teljesen különböző közegben kell helytállniuk, és ezek olyan élettapasztalatokat adhatnak nekik, amelyeket semmi mással nem lehet helyettesíteni. A fejlődést illetően a lényegi kérdések azonban elsősorban azon múlnak, hogy az adott játékos Amerikán belül melyik divízióban, melyik régióban, melyik csapatban szerepel. Az igazán fontos lépés viszont a középiskolás évek után jön el, vagyis hogy mi jelenti a következő lépcsőfokot egyetemi szinten."

A Milwaukee Bucks európai játékosmegfigyelője és a hazai szövetség (MKOSZ) elnökségi tagja szerint a válogatottban való szereplésekre is komoly hatással lehet az európai fiatalok „amerikanizálódása”.

„Néhány héttel ezelőtt a FIBA bejelentette, hogy nem adja azoknak a nemzetközi játékengedélyét, akik után nem fizetnek díjat a nevelőegyesületeknek. Ugyanakkor igazából ez a szabályozás még nincs is igazán kiforrva és kőbevésve. Olyan érzése van az embernek most, minth a FIBA futna az események után – folytatta Dávid Kornél. –

Ugyanis felvetődött annak a lehetősége, hogy a FIBA idővel esetleg nem csak az amerikai iskolákat szeretné kötelezni arra, hogy fizessenek nevelési költséget a kluboknak, de a játékosoknak is előírnák, hogy álljanak rendelkezésre a nemzeti csapatokban. Mert fennállhat annak a veszélye is, hogy valaki kimegy, és olyan jól érzi magát ott, hogy már nem megy haza játszani, még a nemzeti válogatottba sem. Az európai klubok próbálnak nyomást helyezni a FIBA-ra, hogy mielőbb lépjenek, tegyenek az ügyben.”

Mészáros Zalán hozzátette, mint klubvezető, nincs túl jó véleménnyel az egyre jellemzőbb Amerikába igazolásról.

Nyilván, megértem, hogy az amerikai diploma lehetősége rendkívül vonzó tud lenni, és ha valaki már középiskolásként kimegy az USA-ba, akkor elviekben nagyobb eséllyel veszik majd fel jó egyetemre. Az, hogy valóban így lesz-e vagy sem, az majd a jövő zenéje. Azt is láthatjuk, hogy az NIL-szabályozásnak köszönhetően jelenleg óriási pénzeket tudnak keresni az egyetemi kosárlabdázók Amerikában. Ez a másik vonzereje és talán legfőbb oka annak, hogy Európából mostanában ilyen sokan választják az USA-t. Tehát, nem magyar, hanem globális problémáról beszélhetünk, méghozzá olyannyira, hogy arról szólnak a hírek, hogy ha így folytatódik,

Ha pedig a két spanyol gigásznál ez a helyzet, akkor a kisebb kluboknál még nagyobb a baj… Azt gondolom, a FIBA-nak sürgősen szabályoznia kellene az ezirányú játékosmozgásokat, és az amerikai iskolákat is kötelezni arra, hogy legalább valamennyit fizessenek az elhappolt fiatalok után."

Mert ha így marad, az európai utánpótlás-nevelő kluboknak nincs miért dolgozniuk, nevelőmunkát végezniük, és előbb-utóbb meg fognak szűnni ezek a műhelyek.

– veti össze Mészáros a labdarúgással a kosárlabdát tapasztalható viszonyokat. – Mindezen fenntartásaim mellett, természetesen bízom benne, hogy Rosta Peti, mint a hazai fiúutánpótlás kimagasló tehetsége, megtalálja számítását Amerikában. Remélhetőleg, tényleg jó helyre kerül a Blair Academy-nél, fejlődni tud, és bekerülhet majd az egyetemi bajnokságba vagy majd visszajön Európába, és esetleg valamelyik nagycsapatnál tudja folytatni.

(Kiemelt képen: Rosta Péter Forrás: euroleaguebasketball.com)