UtánpótlásSport
2025. június 17.
  • instagram
U20-AS FÉRFI VÍZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, ZÁGRÁB
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2025-06-17 12:47

Páratlan közösség, kivételes bravúr – a Budai FC U16-os csapata feljutott a Kiemelt bajnokságba

A Budai FC U16-os futballcsapata nagy meglepetésre megnyerte az Alap bajnokságot, így a társaság a következő évadban, immár U17-esként a Kiemelt ligában, az akadémiák között szerepelhet. Gundel Takács Gábort, a klub elnökét, Helm Tamást, az egyesület szakmai vezetőjét, valamint az U16-os együttes vezetőedzőjét Kovács Attilát kérdeztük a siker körülményeiről.

A nemrégiben véget ért korosztályos futballbajnokság talán legnagyobb meglepetését a Budai FC okozta, amely az U16-os Alap ligában az első helyen zárt, így szeptembertől az akadémiákkal együtt, a legmagasabb szinten, a Kiemelt bajnokságban indulhat. A budai klub jövőre lesz húszéves, története legnagyobb eredménye pedig bizonyára a 2025-ös feljutás.

Az egyesület megalakulásáról, az azóta eltelt szűk két évtizedről Gundel Takács Gábor sportriporterrel, a Budai FC elnökével beszélgettünk.

„Az egész azzal kezdődött, hogy annak idején, 2006-ban szülőként néhányan nem voltunk megelégedve azzal a koncepcióval, amit a Tabán FC képviselt, és Lukász Györggyel – aki máig a klub ügyvezetője – úgy gondoltuk, ennél tudnánk jobbat csinálni. Nem alapítottunk saját egyesületet, hanem az ország egyik legsikeresebb tájfutóklubjának, a Tabáni Spartacusnak a futballszakosztályát hoztuk létre.

Három edzővel és hatvan gyerekkel indultunk, és szépen fejlődtünk

– emlékezett vissza Gundel.

A futball és a tájfutás állami támogatásának mértéke és formája is igencsak eltérő, ezért idővel a labdarúgó-szakosztály kivált az egyesületből.

„Nagyon jó együttműködés volt és az elválás is teljesen békésen ment. Jogilag mondjuk nem volt egyszerű kérdés, ugyanis arra nem igazán találtunk precedenst, hogy egy klubból kiválik valamelyik szakosztály, és önálló egyesületként folytatja. Megoldottuk, ráadásul a jogfolytonosság is megmaradt, a nevünk pedig ekkor lett Budai FC.”

Gundel Takács Gábor, a klub elnöke Forrás: Budai Football Club SE/Facebook

A Czakó utcai pályán zajlottak az edzések, azonban annak a mérete nem megfelelő a nagyok mérkőzéseire, így az idősebb korosztályok a Pokorny József Sport- és Szabadidőközpontban játszanak.

„A Czakó utca mellett az újbudai Mérnök utcában is tudunk edzeni, de a létesítménykérdést a kezdetektől fogva nem igazán tudjuk megoldani. A helyzet az, hogy Budán nem nagyon van hely, ahová pályát lehetne építeni, a már létező pályák pedig valamelyik egyesülethez köthetők. Ennek ellenére szerintem egészen hatékonyan dolgozunk.

Ha megnézzük, hogy mennyi pénzből, mit érünk el, akkor azt gondolom, jó úton járunk.

A klub felnőttcsapatot egyébként is működtet, amely kiesett a BLSZ I-ből, így a budapesti másodvonalban folytathatja a következő évadban. Gundelék azért hozták létre az első csapatot, hogy perspektívát adjanak azoknak a játékosoknak, akik szeretnének felnőttszinten is az egyesületben futballozni.

Visszatérve az utánpótlásra: a Budai FC-nek több akadémiával is volt partneri szerződése, de Gundel szerint ezek a kapcsolatok nem mindig működnek megfelelően.

„Jelenleg a Honvéd a partnerünk, eddig ez a legjobb együttműködésünk, hozzátéve, hogy sokszor egyirányú viszonyok ezek. Az akadémia elviszi az ügyes gyerekeket, de a tudásmegosztásra, az edzőképzésre már nincs elég kapacitás, ezért a kisebb klubok kevesebbet profitálnak a partnerségből. Miközben teljesen természetesnek tartom, hogy a legügyesebb gyerekek az akadémiákra igazolnak idővel, tőlünk is számtalan játékos ment el, és van, aki egészen magas szintre jutott: például

a 88-szoros válogatott Nagy Ádám is nálunk nevelkedett egy darabig.

A Kiemelt bajnokságba feljutott U16-os csapat sokak számára vonzó lett.

„Nagyon érdekes, most többen is jelentkeztek, hogy szívesen átigazolnának a csapatba. Meglátjuk még, hogyan fog kinézni a keret jövőre, de értelemszerűen előnyt élvez, aki benne volt a feljutásban. Az együttes legfőbb erőssége szerintem az, hogy remek közösségként működik, ami persze nem lenne eredményes a kiváló edzők és a színvonalas szakmai koncepció nélkül.”

Ha már szakmai koncepció, megkérdeztük Helm Tamást, a Budai FC szakmai vezetőjét a siker okairól.

„Azt gondolom, hogy nagyon fontos a szakmai stáb felkészültsége, a sporttudományos háttér megléte, valamint a gyerekek kitűnő hozzáállása. Sok pénzt áldozott arra a klub, hogy U14-től felfelé minden korosztály GPS-rendszert használ, kamerákkal dolgozunk a pályákon, illetve a rehabilitációs részlegünk kiemelkedően erős: elérhető fizikoterápia, lökéshullám-terápia, a gyógytornász és a masszőr pedig a sérülések megelőzésében is segíti a srácokat.”

A Budai FC kiemelt körzetközpont státuszt kapott.

„A klubon belüli szervezettségnek, a pénzek hatékony felhasználásának és a szakmai munkának köszönhetően emeltek ki bennünket huszonegy másik klubbal együtt. Nagy figyelmet fordítunk a grassroots-egyesületekre, valamint színvonalas tornákat szervezünk az alsószekcióban.”

Helm Tamás, a klub szakmai vezetője Forrás: Budai Football Club SE/Facebook 

Helm szerint a klubnak a kiszámíthatóság is nagy erőssége.

„Soha nem késett a fizetés, és ez nagyon nagy szó a hazai futballban. Nálunk mindig nyugalom van, olyan a légkör, amiben minden játékos és edző arra tud koncentrálni, amit szeret: a futballra. Az edzőknek pedig nem mondjuk meg, hogy pontosan mit kell játszania a csapatának. Természetesen vannak alapelveink, de a taktikát maximális rábízzuk. Amiből nem engedünk, hogy mindig a jobban teljesítő játékost kell betenni a csapatba.

Aki több időt áldoz a labdarúgásra, aki jobban odateszi magát, az kerül a kezdőbe.

Helm Tamást is meglepte az U16-osok feljutása.

„Az volt a célunk, hogy ne essünk ki a bajnokságból, erre megnyertük. Az évad elején nem ismertük a mezőnyt, ezekben a korosztályokban mindig nehéz megítélni, mik az esélyeink, de azért ekkora bravúrra nem számítottunk.”

Kovács Attila, az U16-osok vezetőedzője érthető módon elégedett az évadban nyújtott teljesítménnyel. Csapata olyan klubokat előzött meg az Alap ligában, mint az Újpest, a Paks, a Fehérvár, a Nyíregyháza vagy a Kecskemét.

„A szezon kezdete előtt több meghatározó játékos is magasabb szintre igazolt, a pótlásuk viszont nagyon jól sikerült. A bajnokság eleje pechesen indult, de ahogy teltek a fordulók egyre feljebb kúsztunk a tabellán.

Szépen, csendben dolgoztunk, a bajnoki cím nem nagyon volt téma,

újoncként nekünk az is óriási eredmény volt, hogy akár éremért szállhatunk versenybe. A legnagyobb erősségünk a gyerekek kiemelkedő hozzáállása mellett a kiváló csapatközösség, illetve az, hogy a bennük levő egyéni képességeket rengetegszer meg tudták mutatni – ezek pedig számos mérkőzésen döntő tényezőnek bizonyultak.”

Kovács Attila vezetőedző az U16-os játékosok között Forrás: Budai Football Club SE/Facebook

Kíváncsiak voltunk arra is, hogyan készülnek Kovácsék a Kiemelt bajnokságra, amelyben az akadémiákkal kell majd megküzdeniük.

„Most a pihenésen van a hangsúly, július huszonegyedikén folytatjuk a közös munkát. Az eddigiekhez hasonló szorgalommal, alázattal és természetesen extra motivációval készülünk majd az első osztályra, amelyben szeretnénk újabb meglepetést okozva bennmaradni.”

(Kiemelt képünk forrása: Budai Football Club SE/Facebook)