Mekkora figyelmet fordítanak a jó kiválasztásra a hazai utánpótlássportban?

Kiválasztás vagy kiválasztódás? Beszélhetünk-e klasszikus értelemben vett, célzott kiválasztásról a hazai utánpótlássportban, és ha igen, akkor milyen módon zajlik ez például a kiemelt csapatsportágakban? Neves szakemberek osztották meg a tapasztalataikat a témában.

– mondta nemrég portálunknak Tursicsné Iván Krisztina, a hazai korosztályos leány kosárlabda-bajnokságokban hosszú évek óta domináló Csata DSE elnöke és szakmai vezetője az Utánpótlássportnak. – Ami viszont itthon a legkisebbeknél szinte egyáltalán nem létezik a klubokban, hanem sokkal inkább az a jellemző, hogy aki betér a terembe, azzal kezdenek el foglalkozni az edzők, rájuk szabják a képzési programot. Én ezzel messzemenőkig nem értek egyet. A gyerekeket mi már az alsóbb korosztályokban is szűrjük, ha pedig úgy látjuk valakinek nem való a kosárlabdasport, akkor azt tanácsoljuk a szülőknek, hogy keressenek inkább egy másik sportágat.

Némiképpen erre rímelő, hasonlóan sarkos véleményt fogalmazott meg a hazai labdarúgó-utánpótlás problémáiról Esterházy Mátyás, a Szoboszlai Dominikot is képviselő EM Sports Consulting ügynökség vezetője.

Azt nem tudom, hogyan kellene változtatni, és nem is akarok abban a színben feltűnni, mintha bármit meg akarnék mondani. Azt viszont tudom, ezzel van a probléma” – nyilatkozta néhány napja az m4sport.hu-nak Esterházy.

Ugyanakkor más csapatsportágakban, így például a vízilabdában is küzdenek hasonló nehézségekkel.

„Lassan nincs ahhoz elég gyerek, hogy normális kiválasztást tudjunk végezni – magyarázta korábban az Egy nap az utánpótlásért című konferencián Székely Bulcsú olimpiai bajnok, a sportági szövetség (MVLSZ) utánpótlás-bizottságának elnöke, a KSI pólószakosztályának vezetője. – Ezért igazi kiválasztásról csak az utánpótlás-válogatottak esetében beszélhetünk: ott azokat a gyerekek próbáljuk meg felépíteni a felnőttválogatottig, akiknek szerintünk erre alkalmas paramétereik vannak.

A tao-program által immár több mint egy évtizede kiemelt támogatásban részesülő látvány-csapatsportágak (futball, kézilabda, kosárlabda, vízilabda, jégkorong és röplabda) alapvetően előnyt élveznek a gyerekek sportágválasztásnál is. De vajon mennyire beszélhetünk kiválasztásról például a szintén hazai sikersportágnak számító kézilabdában?

„Mint sokat látott, tapasztalt szakember, azt vallom, hogy a legkisebbeknél, hat-hét éveseknél még nem érdemes kiválasztásról beszélni – kezdte az Utánpótlássportnak Zsiga Gyula, a PICK Kézilabda Akadémia sportigazgatója, a Dunaferr női csapatával egykoron BL-győztes edző, aki mindemellett másfél évtizede Budaörsön többedmagával saját egyesületet alapított és azóta is működtet Budai Farkasok néven. – Ebben az ifjú korban a gyerekek még sem kellő testtudattal, illetve értelmi felfogó képességgel sincsenek megáldva. Természetesen, az akceleráltakat már ekkor ki lehet válogatni, azonban könnyen előfordulhat, hogy tíz éves korra már a fejlődésben kicsit lemaradottak utolérik, sőt akár meg is előzik őket a fejlődésben.

Hozzátette, az elmúlt években már több kutatás is készült arról, hogy amióta a tao-támogatás megjelent, alapvetően a tömegesítés került előtérbe valamennyi sportágban.

„Alapvetően azok között lehet valódi kiválasztást tartani, akiknek hasonló mozgáskultúrája és koordinációja van. Az idősebbeknél már sokkal tisztábban felismerhetők olyan képességek, mint labdaügyesség, erő és állóképesség. Ezek a különbségek tíz-tizenkét éves korban jelentkeznek jól elkülöníthető módon, és ekkor derülhet ki igazán, hogy ki lehet alkalmas jobban egyik vagy másik sportágra. A hazai kézilabdasportban országos szinten az első jelentősebb kiválasztás serdülőkorban történik meg.

Ez a központilag felügyelt folyamat nagyjából másfél-két évig tart, és ennek a legvégén aztán kikerül az a legszűkebb elit, amely aztán első körben a serdülőválogatott keretét is alkotja."

Mindeközben egyébként nemcsak a szövetség, hanem az államilag kiemelt akadémiák is rendre tartanak a 14-15 éveseknek kiválasztókat, amelyek eddig a NEKA szakmai irányításával zajlottak. Ez a két fő kiválasztási mechanizmus, amellyel a kéziseknél szűrik a tehetségeket.

„Ami az előnye ezeknek, hogy abszolúte tudományos alapú és objektív folyamatokról beszélünk – tette hozzá Zsiga Gyula. – Ha kiválasztásról van szó, én nagyon mentalitás párti vagyok. Hiányérzetem annak kapcsán szokottt lenni az utánpótlás-nevelés területén, hogy a gyerekek hozzáállásának, gondolkodásának a formálására nem fordítanak kellő hangsúlyt a szakemberek. Az élsportolóvá válás egy olyan folyamat, amelyre ugyanúgy fel kell készíteni a fiatalokat. Régen ezt illetően vagy az iskolákban, sportiskolákban vagy otthon a családokban megkapták a szükséges mintákat a gyerekek, ám a mai modern világban nálunk Magyarországon ez jóval kevésbé működik. Az északi országokban a sportolói tudatosság terén most egyértelműen előttünk járnak. Náluk igazából nem is kell ezt a részét külön tanítani, itthon viszont szerintem mindenképpen szükség lenne rá.

Emellett még nagyon hiszek az egyéni fejlesztésben is, viszont ezzel sajnos nincs mindenki így a sportágunkban.

Mindeközben a jégkorongsportban dolgozó szakemberek, sportvezetők azt állítják, hogy a korai specializáció legalább annyira előny, mint hátrány is az utánpótlás-nevelésben.

„Nyilván, komoly jelentősége van a kiválasztásnak, de az is egyértelmű, hogy minden klub a tehetséges, ügyes, jó adottságú gyerekeket keresi – fogalmazott honlapunknak Kovács Csaba, a fehérvári jégkorong-akadémia, a FEHA19 szakmai igazgatója. – De eközben természetesen a fiataloknak is az az érdeke, hogy megtalálják azt a sportágat, amelyben ki tudnak teljesedni és sikeresek lehetnek benne, szóval emiatt mindkét oldalt, tehát a szülőket és az edzőket is nagy felelősség terheli. Értelemszerűen eleinte az a legfontosabb, hogy az adott gyerek csak szeressen lemenni edzésre, és ha ez párosul tehetséggel is, akkor beszélünk tökéletes együttállásról.

Azonban manapság belőlük – különösen az erős belső motivációval is megáldott fiatalokból – van egyre kevesebb, és a szűkülő merítésből próbálja kiszemezgetni mindenki a csiszolatlan gyémántokat.

Fekti István, a fehérváriak ügyvezetője kitért arra is, hogy a kicsiknél sok esetben arról beszélünk, hogy akár többféle sportágat is űznek egyszerre. Amely egyrészről nagy előny, hiszen az izmaik, az ízületeik többfajta terhelést kapnak, s így komplexebb fizikai igénybevételt kapnak. Ugyanakkor aki jó hokissá szeretne válni, annak érdemes minél korábban elkezdeni, mivel ez a sportág már korán igényli azt, hogy a korcsolyázást, illetve a konkrét jégkorongos mozgásokat minél többet gyakorolják a fiatalok.

„Fehérvár a bajnokok városa, és a városban szinte az összes jelentős sportág képviselteti magát, és eredményes szakosztállyal is büszkélkedhet – folytatta Fekti. – Éppen ezért rendre nagy harc alakul ki a gyerekekért, viszont ennek sajnos az a káros hatása, hogy sok gyereknél jellemző a korai specializáció.

Az a baj, hogy mindenki szeretné a saját soraiban tudni a legtehetségesebbeseket, és emiatt nem igazán működnek ezek az együttműködések a különböző sportágak között. Alapvetően azt vallom, hogy tíz-tizenkét éves korig minden gyermek azzal jár a legjobban, ha egyszerre több sportágat is űzni tud, és ezáltal sokoldalú mozgáskultúrát, képzettséget sajátíthat el. Eáérünk azzal, hogy ha csak utána, tizenkét éves korban történik meg a már említett kiválasztás, hiszen ekkor a nagybetűs szakma már jóval egyértelműbben tud döntést hozni, hogy a fiatalok közül kit melyik irányba érdemes terelni.”

(Kiemelt kép forrás: Pick Szeged)